Képviselőházi napló, 1872. V. kötet • 1873. február 22–márczius 8.
Ülésnapok - 1872-99
99. országos ülés február 26. 1873. 109 figyelme nagyon ki van fáradva, nem terjeszkedem sokra, (Halljuk,! Halljuk!) hanem csupán egy pár körülményt bátorkodom fölemlíteni. Én is láttam azon kimutatást, végig olvastam és megvizsgáltam azon térképet, mely hozzá van mellékelve, és azon meggyőződésre jutottam, miszerint nagyon veszedelmes dolog az, hogy miután már egyszer megcsaltuk magunkat anyagi tekintetben, kitegyük magunkat az önámitásnak szellemi tekintetben is. Az anyagi tekintetben való önámitásnak vége lehet egy nagy anyagi deficit; vigyázzunk, hogy a szellemi önámitásnak ne legyen *ége ggy nagv, ; szellemi deficit; mert, tisztelt ház. bár mily nagy fáradsággal állíttatott is össze a kimutatás, nem nyugszik az biztos alapon. Arra, hogy ez igy van. mindjárt leszek bátor egy példát fölhozni. Ha az ember térképre tekint, mindi^rfl? nézi meg benne, hogy az általa ismert vidék jór van-e fölvéve; itt is azt tettem. Érdekelve voltam egy pár megye iránt, és többek közt megkérdeztem egyik tisztelt barátomat, — akit nem nevezhetek meg, ámbár a háznak tagja és nagy tekintélyű férfin. —• ha vajon megfelel-e a valóságnak azon szép fehér szín, melylyel Somogyinegye be van húzva? Erre azt felelte, hogy igen; hanem csak akkor, a mikor a hó esik. (Derültség.) Igaz, az a százaléka az iskolába járóknak akkor, a mikor a hó esik, de máskor nem. Válaszszunk oly időszakot az adatok beszerzésére, amidőn nem %sik a hó, mert itt a csalódás nagyon roszat szül, miután ez által a közérdekeltség, a háznak és a nemzetnek részvéte van koczkáztatva; mert ha Magyarországnak térképét befestjük hóval, azt fogják mondani az emberek: „miért dolgozzunk, fizessünk és építsünk iskolát, hisz már brilliáns állapotban vagyunk!" Az iskolák fölszerelésében valósággal sok történt ; de fájdalom, hogy ezen iskolai szereknek sok darabja vagy a porban fekszik, vagy be van zárva a szekrényekbe, ha ugyan szekrények vannak. Fájdalom, hogy azon kevés képességű és még kevesebb fizetésű szegény néptanítók, kik hazánkban, különösen a felekezeti iskolákban vannak, alig tudják megkülönböztetni a földgömbölyön a „meridiánt." Én a fölszereléseket igen nagy fontosságuaknak tartom, hanem pazarlásnak tartom azokat oda adni, ahol hasznát venni még nem tudják. Tehát azt szeretném, nézze meg a tanfelügyelő, van-e oly tanító, aki hasznát tudja venni a taneszközöknek ; én oly tanítónak, ki azt nem tudja használni, nem adnék. Hogy mily nagy nyomorult helyzetben vannak iskoláink, és mennyire nem való a leesett hó Magyarország térképén, aziránt egy német Írónak, -<— ki pedig nem magyarfaló és jeles tanférfiu, — leírását kívánom fölolvasni egy magyar felekezeti iskoláról. Ezeket irja Müller Jakab: „Beléptünkkor üdvözölt a hét főből álló tanodái ifjúság, némelyik egészen gyanúsan kémlelt. Egy kis leányka valami betűfélét irt az ajtóra, mely ott hevert a földön s ez időszerint nyilván irótáblai szolgálatot tett; a többiek merően néztek könyveikbe. Padok hiányzottak; ott ültek, ott kuezorogtak mindnyájan a földön, minden gyermek helyét egy-egy gödröcske jelölte, hihetőleg a folytonos ülés által képződtek e horpadások; vagy szándékosan csinálták-e a gyermekek? Nem tudom. — Iskolai segédeszközöknek se hire, se hamva. A szögletben pár gyermek szalma és nádszipókákon keresztül szürcsölte a vizet, akár kell, akár nem; a gyermekek mind sáppadtak s beteges szintiek voltak, nyilván az egészségtelen, nyirkos, bűzöl falaktól, rósz levegőtől. Bizony, bizony — úgymond Müller a szemléig után — a fajára, nemzetiségére oly büszke magyarok iskoláinak állapota oly megdöbbentően szomorú. " Ez a kép, hála Istennek, már nem átalános, hanem valljuk meg őszintén, hogy ily iskolák még valóban léteznek. A tanítót is leírja e rajz, de föl fog menteni a tisztelt ház, hogy azt fölolvassam; [Halljuk!) elég az hozzá, hogy e nyomornak képe, egy furó-faragó szegény ember. Tehát nem oly fényes az ország helyzete a közoktatás terén; hanem sok helyen nagyon is szomorú, és hasztalanul tagadjuk és kerülgetjük az igazi okot. Az igen tisztelt minister urnák Oláh Gyula barátom érdemül rótta föl, hogy cultusministeri hivatásáról nem beszélt. Én is helyeslem ezt; de azt hiszem, hogyha nem beszél itt a házban, sokat kell tennie oda kün. A magyar közoktatási ministernek egy nagy szerencsétlensége van, és ez egészen különleges. A magyar közoktatási minister eszébe juttatja az embernek azt a csodaszülöttet, aki nem rég itt Pesten volt: a „Kétfejű csalogány"-t. Pedig Magyarországon a kétfejű állatokat nem igen szeretik. A kétfejű csalogánynak azonban legalább megvan azon előnye, hogy, habár két különböző hangon énekel, két hangja mégis összevág. Ellenben a magyar közoktatási minister ur két hangja nem vág igy össze. A magyar közoktatási minister például megrendeli a törvény végrehajtását, megrendeli, hogy ha a felekezeti iskola rósz, az zárassák be és közös iskola legyen az állam költségén. De mit csinál a cultusminister, ha per támad? Elküldi oda a püspököt bírónak, hogy ítéljen, amint ez történt a veszprémi püspök részéről Vaiszlón. A magyar közoktatási minister akarja kétségtelenül, mert hiszen különben nem vállalta volna el tárczáját — Magyarország közoktatásügyét nemcsak egy lépéssel, hanem ezer lépéssel előbbre vinni; a magyar cultusministernek azonban hol itt, hol amott, szemérmesen vissza kell vonulnia ; pedig az en nézetem szerint,
