Képviselőházi napló, 1872. IV. kötet • 1873. február 3–február 21.

Ülésnapok - 1872-87

200 87. országos ülés február 11. 1873. kéjlakáig. Ez volt az első, ráütötte tehát a vasúti hálózatra is a czarismus bélyegét. 10 évig nem történt semmi. 10 év múlva ismét épült egy kis vasút, a nikolaijewi vasút. Ott volt ismét a czár, a néppel, a közönséggel nem gondolt senki. Csak megint 10 év múlva, 1857-ben fogtak hozzá Oroszország nagy vasúti hálózatának kifejlesztéséhez. Angolország az egyetlenegy ország Európában, hol a vasutak építéséhez az állam még soha semmivel, egy fillérrel sem járult. Az a több mint 10.000 mértföld vasút, a mi Angolországon keresztül-kasul megy, mind a magán vállalkozók müve ; de nemcsak, hogy az állam hozzá nem járult, hanem az engedély kinyerése a parlamenttől rendkívüli sok pénzáldozattal járt az illetőkre nézve. Ez jellemzi megint Angolország szabad önkormányzati szellemének szerencsés áldásos gyümölcsét. A kis Belgiumban, ha olvassuk a vasút történetét, ott van alkotmányos történelme is, és látjuk egy igazán atyailag gondoskodó alkotmányos kormánynak működését. Mihelyt önálló ország lett, első dolga volt ott kezdeni, ahol mi most akarjuk kezdeni — miután már ugyanis ugy szólván, hálózatunkat tönkre tettük, silányitottuk —- t. i. a belga kormány 1834-ben megállapította az ország összes úthálózatát, és végrehajtotta ezt az első vonaltól az utolsóig. Midőn, mondom, a szerző sok államon keresztül megy, midőn ezeket és ehhez hasonló dolgokat elmond: végre áttér a magyarországi vasutakra. Engedje meg a tisztelt ház, hogy ezen szerzőnek, mint elismert tekintélynek véleményét felolvassam, melyet minden esetre a kormány is tekintetbe fog venni. Nagyon sajnálom, hogy tegnap roszul érezvén magam, le nem fordíthattam magyarra, hanem röviden föl fogom olvasni. (Halljukl) Először is arról szól, hogy Magyarországra mily károsan hatott azon körülmény, hogy nincs elegendő építési anyagja, ugy hogy távolról keli az anyagot hordani; aztán azt mondja: „In zweiter Reihe influirten darauf die komplicirtesten administrativen Experimente, ein wenig wirksame Staatsoberaufsicht, ein unvollkommenes Expropriationsgesetz und ungemeine verwickelte Staatskredits- und politische Verhaltnisse," és aztán igy folytatja: „Sodann ertheilte der Staat ohne jeglichen staatswirthlthaftlichen Plán die Konzessionen zu dem Baue des ganzen weiteren Eisenbahnwesens, dessen Linien fást überall lokálén und privativen Interessen ihren Ursprung danken und nur, so zu sagen, zufallig dabei den staatlichen Nothwendigkeiten dienen. Der Eisenbahnbau, wurde begünstigt durch das System der Zinsengarantien und der Steuerbefreiungen, die der Staat den Gesellschaften gegenüber gewáhrte, durch die Gewinnste bei den Geldmittelbeschaffungen, durch die Schvvankungen der Valuta und besonders auch die verderblichen GeneralEntreprisen, die ganze Linien gegen PauschalVergütigungen ausführen, in Oesterreich-Ungarn mehr

r als in irgend einem anderen Lande Gegenstand der schwindelhaftesten Spekulationen." Tehát szóval, mig az amerikai vasutakat nagyszerűség, az angolokét az önkormányzati rendszer, a belga kormány által kidolgozottakat a szervestervszerinti hálózat kiemelésével: a magyar vasúti építkezést ez igen jeles tekintély mivel jellemzi ? A — — szédelgéssel. (Mozgás a szélső bal odalon.) Szomorú jelenség, de, fájdalom: ez tény. De ehhez ez alkalommal többet nem akarok mondani. Fő szerencsétlensége, és hibája a mi vasúti rendszerünknek, a mit a tisztelt képviselő urak közül senki sem fog kétségbevonni, és a mit részben be is vallottak, hogy hiányzik a tökéletes tervszerűség a mi vasut-hálozatunkból ; hogy az tulaj donképen jelenleg nem is hálózat, hanem valóságos háló. melybe az ember bele megy, de hogyan jön ki, azt nem tudja. (Derültség a szélső bal oldalon.) Alig van egykét kiépült vasutunk. Eszembe jut, valahányszor vasúti térképünkre nézek, hogy 1849. január elején, midőn Szolnokról Debreczen felé akartam menni néhány fiatalkori barátommal, akkor nehéz volt már kocsit kapni, mert, ugy szólván, az egész ország utazott; végre sok keresés után találtunk a város végén egy becsületes fuvarost, a ki hajlandó volt bennünket elvinni nem Debreczenbe ugyan, hanem Debreczen felé. Mi azt mondtuk: jó van, csak induljunk, és elmentünk ; ő elkísért minket a legelső falu határáig, ott leszállott, és az mondta azzal a természetes magyar nyugodtsággal: , Tessék uraim, ez az ut, a mely Debreczenbe vezet." így tesznek a mi vasutaink; az északkeleti vasút elvezet Munkácsig^ Szigetig, azután azt mondja: „Tessék, ez az ut, a mely Bukovinába és Moldvaországba vezet." Azután jön a keleti vasút, elvezet Szebenig, Maros-Vásárkelyig, ott szépen letesz, és azt mondja: „Tessék elmeimi Oláhországba". így jön a déli vasút, a a mely megmutatja az utat Fiume felé; igy jönnek az úgynevezett galicziai családi vasutak, a melyek megmutatják, merre lehet stratégiai vagy kereskedelmi irányban Galiczia felé menni. Ha ez a gyümölcse, az eredménye annak a több, mint 140 milliónak, mit a vasútra költöttünk: azt hiszem, ezzel az eredménynyel senki be nem érheti. Mi volt oka mégis, hogy ez igy történt ? azt most már bevallja mindenki, a kormány engedett magánérdekeknek. Történtek oly dolgok — a minapában Lónyay gróf tisztelt képviselőtársam fölemlítette a munkács-nyiregyházi vonal alkalmával, hogy szerencsétlenségére ezen vonal épen az ő két birtokán megy keresztül; (Derültség) — hiszen ez nem valami nagy csapás; ezt ő is, az ország is elviselné valamiképen, hanem valami hasonló sorscsapás igen sok jobboldali urat ért, és ebből a sok aprólékos sorscsapásból származott azután az áta-