Képviselőházi napló, 1872. IV. kötet • 1873. február 3–február 21.
Ülésnapok - 1872-90
90. országos ülés február 15. 1873. 257 győződést mondom ki. hogy csak akkor létesülhet valóban az önkormányzat a törvényhatóságoknál, hogy ha ők saját házi pénztáraik fölött szabadon rendelkeznek, és egyszersmind az arra vonatkozó és szükséges költségeket ők magok is hajtják be. Ez által kikerülhető volna az, hogy sok törvényhatóság túlságos költekezésbe bocsátkozzék; mert tudjuk azt, hogy most ezen megadóztatás nemcsak az illető törvényhatóság lakosait terheli, hanem miután az országos pénztárból fizettetnék ezen költségek, más törvényhatóságok lakosai is kénytelenek hozzájárulni. Az én nézetem tehát az, hogy azon provisoriumból, melyben ezen ügy áll, hogy tudniillik a törvényhatóságok költségei az állampénztárból fizettessenek : mielőbb kilépjünk, és e tekintetben a belügymimster részéről mielőbb tétessék intézkedés, mely az 1870. évi XLII. törvényczikknek érvényt ad, melynek 2. §-a világosan kimondja azt, hogy önkormányzati jogánál fogva a törvényhatóság saját belügyeiben önáilólag intézkedik, határoz és szabályrendeleteket alkot; határozatait és szabályrendeleteit saját közegei által hajtja végre; tisztviselőit választja; az önkormányzat és közigazgatás költségeit megállapítja és a fedezetről gondoskodik." Ezen törvénynek mielőbbi életbeléptetését óhajtva, kérem a tisztelt belügyministeriumot, hogy e tekintetben a kellő előterjesztést mielőbb mutassa be a tiszteit háznak. Ennek következtében én részemről Aradmegyének ezen kérvényét, miután az jogszerű, pártolom. Zsedényi Ede Tisztelt ház! Csak arra akarom figyelmeztetni a tisztelt előttem szólót, hogy miután a belügyministerium költségvetésének tárgyalása alkalmával a tisztelt ház már a pénzügyi bizottság előterjesztésére azon indítványt elfogadta, hogy a belügyminister épen az 1870. XLII. törvényczikknél fogva a megyei házi pénztárak megalapítása tekintetéből még ezen ülésszak alatt törvényjavaslatot terjeszszen elő : azt hiszem, e tekintetben uj határozatnak hozatala nem szükséges. (Helyeslés.) Elnök s E szerint a tisztelt ház a kérvényi bizottság véleményét elfogadja. Szögyény László előadó (olvassa a kérvényi bizottság véleményét a 16—20-ik sorszámú "kérvények tárgyában. Mindezekre nézve a kérvényi bizottság véleménye észrevétel nélkül elfogadtatik. Továbbá olvassa a bizottság véleményét a 21. sorszámú kérvény iránt Pozsonymegyébe kebelezett Barró és Zsebi község lakóinak, udvartelki birtokviszonyaik rendezését czélzó törvény alkotása iránt beadott kérvénye tanulmányozás végett az igazságügyministerhez véleményeztetik áttétetni.) Lázár Ádám : Tisztelt ház ! Hogy e kérvénynél fölszólalok annak egyszerű oka az, mert e kérvény tartalmából kiviláglik, hogy az illető községekben" udvartelki birtokosok azon aggodalom KÉPV. H. NAPLÓ 185. IV. KÖTET. által lőnek utalva a kérvény beadására, melyet a képviselőházban már többizben tárgyalt telepitvényi törvényjavaslat bennök előidézett. Jól tudjuk, hogy a telepitvényi törvényjavaslat a főrendek módosítása folytán függőben maradt; de minthogy e tekintetben intézkedni kívánatos, nem mulaszthatom el, hogy ne csatlakozzam a kérvényi bizottság véleményéhez, és : egyúttal még egy egyszerű módosítással is ne bővítsem a kérvényi bizottság határozatát. Méltóztatik a tisztelt ház emlékezni, hogy ezelőtt több mint 3 évvel, midőn az úrbéri viszonyok rendezése és telepitvények tárgyában törvényjavaslat terjesztetett a ház elé, ugyanezen alkalommal Horvát Boldizsár akkori igazságügyminister ur a bérföldekről s az udvartelki birtokról szintén törvényjavaslatot terjesztett be. E törvényjavaslatok nemcsak hopy nem tárgyaltattak, de ujabban a képviselőház elé sem terjesztettek. Módositványom ennélfogva az, hogy a kérvény oly utasítással adassék át az igazságügyministernek, hogy udvartelki birtokok és bérföldek rendezése iránt törvényjavaslatot terjeszszen a ház elé. Elnök: Tisztelt ház! E módositvány is azon categóriába esik, melybe Gullner képviselő uré. A szóban forgó kérvénynyel szoros kapcsolatban nincs. Madarász József: Tisztelt ház! Én elevenen emlékszem, hogy a bérföldekre nézve kérdést intéztem az igazságügyminister úrhoz, s azon megnyugtató választ nyertem, hogy e törvényjavaslatok készülőben vannak, és be fognak terjesztetni. Tisztelt képviselőtársam határozati javaslatára, ki — ugy gondolom, erre nem emlékezett — csak akkor lenne szükség, ha már egy bizonyos ideig hiába vártunk az igért törvényjavaslatok beterjesztésére. A tisztelt elnök ur megjegyzésére az imént nem kívántam fölszólalni; de engedelmet kérek — ha lehetnek e tekintetben eltérő vélemények — a kérvénynyel rokon természetű tárgyak tárgyaltathatnak, vagy nem tárgyaltathatnak. A ház különfélekép határozhat; de azt hiszem, jobb mindig egyenlő mértékkel mérni jobb és bal felé. Én tudom, hogy a tisztelt ház már többizben határozott egyes kérvények tárgyalásánál oly ügyekben, melyek e kérvényekkel rokontermészetüek voltak. Határozhat a ház tetszése szerint. Csak azt kívántam megjegyezni, hogy, — mint a múltkor Csanádmegye kérvényénél a jezsuitákra vonatkozólag azt méltóztattak mondani, ne határozzunk incidentaliter, — a ház tárgyalhatja, ha tetszik, esetleg is — véleményem szerint — a kérvénynyel rokontermészetű ügyet; de határozhatja azt is, hogy máskor tárgyalja. Ez szabadságában áll; most azonban, — miután Lázár Ádám képviselőtársam határozati javaslatára nézve én magam is azon véleményben vagyok, hogy egy darab ideig várnunk kell, hogy az igazságügyminister ur előterjeszti-e azon törvényjavaslatot vagy nem? 33