Képviselőházi napló, 1872. III. kötet • 1873. január 11–február 1.
Ülésnapok - 1872-63
63. országos ülés január 14. 1873. 39 pályázatot hirdetni egy csendőrlegény állomásra, midőn ezen csendőrlegény akkor, ha a vidéket és az e vidéken lakókat nem ismeri, teljesen képtelen lesz megfelelni hivatalának, legyen máskülönben a legderekabb ember is: ezt megvallom részemről nem tartanám szükségesnek. (Helyeslés.) A második bekezdésből tehát azt szeretném kihagyatni, hogy „a negyedik szakasz c) pontjában emiitett vállalatoknál", amidőn a második bekezdés ekként szólana: „e kihirdetés és értesítés ezen esetben egészen elmaradhat, ha már igényre jogosított kérelmezők vannak előjegyezve, és a megürült hely ily egyénnel töltetik be. (Fölkiáltások minden oldalról : Elfogadjuk!) Kiss Miklós jegyző (olvassa a módasitványt:) „Az első bekezdés 7. és 8-dik sorából ezen szavak: „a közös hadügyminister valamint" hagyassanak ki. A 2-ik bekezdésben, illetőleg pedig &z első és második sorból ezen szavak kihagyandók: „a 4. §. c) pontjában emiitett vállalatoknál.* Pulszky Ágost előadó: Tisztelt ház! Csak azt vagyok hátor megjegyezni, miszerint a közös hadügyminister értesítése mindenesetre szükséges. Azonban az értesítés nem az illető vállalat vagy hatóság, hanem a honvédelmi ministerium részéről eszközölhető és ezek fobytán megtörténhetik, ha elfogadtatik Tisza Kálmán képviselő ur módo.sitványa is. (Fölkiáltások: Elfogadjuk!) Elnök: Méltóztatnak el fogadni Tisza Kálmán ur módositványát ? (El!) Tehát elfogadtatott. Szeniczey Ödön jegyző (olvassa a 11-dik §~t) Pulszky Ágost előadó: Hasonlag helyettesítendő „megüresedett" szóval a „megürült" szó a 11. §. 6-ik sorában, míg a 8-ik sorban „előjegyzéseket" szó „jegyzéseket" szóval helyettesítendő. Simonyi lajos br.: Tisztelt ház! Ezen .§-re nézve két észrevételem, illetőleg módositványom van. Ezen módositványok ugyanazok, melyeket ezen törvényjavaslat tárgyalására kiküldött bizottság már meg is tett es pedig az egyik vonatkozik arra, hogy „az állomásokért folyamodóknak benyújtott kérvényére" kifejezés akkép módosittassék, hogy a folyamodást az illető személyesen tartozzék beadni. És pedig ezt azért látom szükségesnek, mert miután az illető hatóságoknak vagy vállalatoknak jogukban áll alkalmas egyéneket választani azok közül, kik valamely állomásra folyamodtak és miután természetes, hogy a személyes minőségtől sok függ: részemről meghagyandónak vélem a hatóságoknak, illetőleg vállalatoknak azon jogát, hogy személyesen választhassák azt, kit alkalmazni kivannak. Másik módositványom vonatkozik arra, mi ezen §. két utolsó sorában kimondatik, t. i. hogy a benyújtott kérvényről elismervény adatik, melyre a kért .állomásra már bejegyzettek száma följegyzendő. Ezen két utolsó sor kihagyandó lenne azon okból, mert szerfölött szaporittatnék az irodai kezelés mind a hivatalok, mind a vállalatoknál, ami természetesen ujabb költségekkel jár. Ennek következtében bátor vagyok most a képviselőházban megtenni azon módosítást, melyet a kiküldött bizottság is javasolt. Hogy t. i. ezen §. 8-ik sorában ezen szavak helyett: „és minden folyamodónak benyújtott" helyett: „és minden folyamodónak személyesen benyújtott" teendő; továbbá kérem, hogy ezen §. két utolsó sorában azon tétel: „melyre a kért állomásra már bejegyzettek száma följegyeztetik* kihagyassanak. Bátor vagyok ezen módosításokat elfogadásra ajánlani. (Helyeslés bal felől.) Pulszky Ágost előadó: Tisztelt ház! A központi bizottság a honvédelmi törvényjavaslatok tárgyában kiküldött bizottság jelentése nyomán, a honvédelmi mínisteriumnak a bizottság tárgyalásán megjelent képviselőjétől nyert fölvilágositás alapján nem vélte ezen változtatásokat elfogadhatóknak, és pedig az elsőt azért nem, mert az által, ha azt követeljük, hogy az illetők személyesen nyújtsák be folyamodásukat: e törvényt hatályától nagy részben megfosztjuk. A legtöbb esetben ugyanis az illetők még akkor nyújtják be folyamodásukat, midőn még a hadseregben tényleg szolgálnak és a tényleges szolgálatot csak akkor hagyják el, midőn az uj állomást elnyerték. Ezt azért teszik, mert különben időközben magoknak biztos állomásról gondoskodva, elvesztenék azon előnyt, mely a hadseregben való hosszabb szolgálattal jár és itt még meg nem szerezték azon előnyt, melyet nekik a törvény biztosit, így tehát, miután a folyamodók nagyobb száma még tényleg a hadseregben szolgál, azokra nézve lehetetlen lesz a személyes átnyujtás. A második észrevételt illetőleg a bizottság előtt is fölmerült ezen aggodalom; azonban a dolog bővebb megvizsgálása után azt találta a bizottság, miszerint az egyátalában nem ró a vállalatokra nagy terhet; hiszen itt nincs egyébről szó, mint hogy a vállalatok és hatóságok vezessenek egy kis bejelentési könyvet, melybe a folyamodókat sor szerint beírván, a folyamodók téritvényére följegyeznék, hogy hány szám van előtte. Ez egyszerű kis kezelési eljárás, mely a vállalatokra nagyobb terhet nem ró. Matolay Etele: A bizottsági előadó ur előadására az utóbbi kérdésre nézve egyszerűen azt vagyok kénytelen megjegyezni, hogy engem teljességgel nem győzött meg arról, hogy a beadott folyamodványokra, ha kívánják a folyamodók, hogy értesülést nyerjenek, ez az illető hatóságoknak és társulatoknak nem okozna fölösleges időveszteséget. Azonban lényeges észrevételem van az első pontra nézve. Az igen tisztelt előadó ur egészen félreértette Simonyi t. képviselőtársam előadását, és minden-