Képviselőházi napló, 1872. III. kötet • 1873. január 11–február 1.
Ülésnapok - 1872-73
240 73. országos ülés január 23. 1873. határozatától, melyből kiindult 1870-ben, el ne térjen, vagy hogy azzal összeütközésbe ne jöjjön: nem lehet, hogy őket többé perre utasítsa. Ez azon indok, mebynél fogva én sem a kérvényi bizottság, sem pedig Csáky Tivadar gróf módositványát el nem fogadhatom. Bátor vagyok, tisztelt ház, a következő elleninditványt a tisztelt ház elé terjeszteni elfogadás végett, amelyet a házszabályok 126. §-a értelmében több képviselőtársam is aláirt. (Olvassa): A jelen kérvény oly határozattal tétetik át a közlekedési ministeriumhoz, hogy a soroksári kis Dunaág elzáratása folytán malomhelyeiket elhagyni, vagy ezen iparüzleteket ott felhagyni kénytelenített malomtnlajdonosokat, tekintetbe véve az 1870. X-ik törvényezikk értelmében, a közmunka minister által bemutatott és a ház által elfogadott buda-pesti Duna rész szabályozási költségének D. része 13-ik tételében „malomkisajatitás" czimén felvett és megszavazott összeg keretén belül az illető károsodott malomtulajdonosokat aránylagos kárpótlásban részesítse. Ajánlom tisztelt ház, elleninditványomat elfogadás végett, és csak még néhány szót intézek a tisztelt házhoz. Építsünk tisztelt ház nagy épületeket, szép műveket, létesítsünk vasutakat, nyissunk uj csatornákat, zárjuk el egyes folyamok mellékágait: hogy ha az ország anyagi érdeke megengedi és kívánja. De tegyük mindezeket ugy, hogy az egyesek magán vagyona tiszteletben álljon, tegyük ezt ugy, hogy az egyes megkárosodott családok, árvák jogos jajveszéklése ne homályosítsa be e szép műveknek fényét. (Helyeslés hal felől.) TISZA Lajos közlekedési ministor • Talán megengedi a tisztelt ház, hogy az előttem szóló képviselő ur végszavaira feleljek. Azt hiszem, az a gyanú engem nem érhet, hogy a magán vagyont tiszteletben nem tartanám, hogy az árvák jajkiáltásait akarattal önkénytesen magamra idézném; hanem bátor vagyok mielőtt a tárgyra átmennék megjegyzem, hogy én igenis osztozom a ministerelnök ur által tegnapelőtt itt elmondott szavaiban, hogy tulaj donkép mindegyik minister a maga tárczáját illető tárgyakban egy bizonyos fokig pénzügyminister is, és annálfogva én is kötelességemnek érzem a tisztelt ház által megszavazott költségvetés keretén belül, ott, ahol a kincstár számára lehet valamit meggazdálkodni, és különösen ott, hol valamely intézkedésem által egy, az államnak igen sokba kerülendő praecedenst alkotnék: nagyon meg szoktam gondolni, mielőtt ezen intézkedést meg is teszem. És e tekintetben még bátor vagyok azon felfogásomnak is kifejezést adni, hogy azt hiszem, miszerint az által, hogy ez 1870-diki költségvetésben a közlekedési ministerium bizonyos eshetőségekre fedezetet akart magának biztosítani s az által, hogy azt a pénzügyi bizottság nem törülte és a ház isbenhagyta, azon elvet, hogy kisajátítás jár-e vagy nem jár: jogilag el nem döntötte, hanem csak megadta a módot a közlekedési ministernek arra, hogy ha ezen kérdés csakugyan előkerül, azon esetben a közlekedési minister kielégíthesse a jogos igényeket. Ezt átalánosságban, mint saját nézetemet voltam bátor elmondani. Magára a tájra vonatkozólag, mondhatom, hogy nem kívántam könnyelműen eljárni. Amint elhatároztatott a Duna-szabályozási munkálatok folytán és az állandó Duna-szabályozási bizottság véleményezése után a soroksári ágnak elzárása — épen magam elnökölvén azon bizottságban: — rögtön intézkedtem, hogy gondoskodva legyen előre is arróL. hogy mi történjék az ezen elzárás folytán viz nélkül maradt malmokkal? E tekintetben a Duna-szabályozási bizottság egy véleményes jelentést adott be hozzám, melyben kimondva láttam azon felfogást, melynek alapján későbben eljártam. De nem értem be ezzel, tisztelt ház! Sokkal fontosabbnak tartottam e tárgyat, sem hogy oly könnyedén határozzak fölötte, s annálfogva ezen véleményes jelentést átadtam a kereskedelmi ministérnek, mint kit a kérdés üzleti szempontból érdekel; azután jogi oldalának megvitatása és véleményezés végett átadtam az igazságügyi ministernek, és mindkét ministerium részéről az emiitettem jelentésben foglalt indokok helyeseknek ismertettek el, és az eszerinti eljárás ajánltatott. Ennek folytán tisztelt ház Pestvármegye hatósága utján felszólittattam, illetőleg megintettem az illető tulajdonosokat, hogy e szabályozás folytán a soroksári ágban nem lévén ezentúl őrlő viz: jó eleve gondoskodjanak őrlő helyekről a nagy Dunán és utasítottam a folyammérnököt, hogy őket támogassa és nekik ilyen helyeket kii elölni igyekezzék. Ezek után a szabályozási munka előbbre haladt s 1872. april 6-án valósággal elzáratott a soroksári ág. Természetesen ez oly könnyen nem ment: hónapok teltek el a munkában. A malom tulajdonosok látván a munkát, már akkor folyamodásokkal fordultak hozzám; én azonban támaszkodva a Duna-szabályozási bizottság véleményezésére és a két ministerium helybenhagyására, mind élőszóval, mind írásban tanácsoltam nekik, hogy ne vesztegessék az időt; hanem igyekezzenek magoknak a nagy Dunán jó helyet keresni. Midőn az elzárás megtörtént, a malmok szárazon maradtak, és utólagosan kisajátítás és kárpótlásért Pestmegye utján ismét kérvényt nyújtottak be hozzám. Még ekkor is, mielőtt a kérvényt elutasítottam volna: fölszólítottam a jogügyek igazgatóságát, adna véleményt e tárgyban és ez hasonlólag azon véleményt erősítette meg, melyet a Duna-szabályozási bizottság adott, és már két mi-