Képviselőházi napló, 1872. III. kötet • 1873. január 11–február 1.
Ülésnapok - 1872-69
öD. országos ülés január 21. 1873. 163 s fövendő elleneinktől nagyon is ügyesen kizsákmányoltatik. — Vagy talán azt hiszi valaki, hogy népünk erkölcsi és politikai jellemének nemesbítéséhez vagy közállapotaink eonsolidaíiöjához járul akkor, a midőn a jobboldalt vagy kormányát utón útfélen a legkétesb színben tünteti föl, s ugy állítja oda, mintha e párt és ministerei az „aprés moi le deluge" elve szerint cselekednének, és a nép véres verejtéke gyümölcsével vétkes játékot tiző pazarlók lennének. — S van-e a tisztelt ellenzéknek világos fogalma azon milliókra menő veszteségek felől, melyek az anyagi és társadalmi életben ép az ilyfélé bizalmatlanságot sziíó magatartás folytán szükségkép előállanak; előállanak annyiban, hogy a mindent megtámadó sképsis és bizalmatlanság amúgy is gyanakvó természetű népünket folytonos izgalomban tartja; produetiójában, forgalmában lankasztja; a a status irányában önzővé, ravaszszá, vagy legalább is közömbössé teheti. (Élénk helyeslés johh felöl.) A t. ellenzék nem szűnik meg a ministerium ellen kárhoztatólag hangsúlyozni azt, hogy az administratió hiányos, rendszertelen és fölötte költséges. Pedig ha igazságos akarna lenni, szem előtt kellene tartania azt, hogy azon helyzetben és viszonyokban, a melyekben 1807/8. óta voltunk: a jó, a rendszeres, és az olcsó államigazgatás már csak azon okból sem volt lehetséges, hogy hosszú időkön át ki lévén zárva a kormányzat- és igazgatásból, minden uj, szokatlan vak ; hogy az átmenet nehéz idejében sokszor a pillanatnyi szükség volt határozó, s a feladatok óriásszerüségénél a rendszerességet, az administratió helyes architectonikáját, meg az eljárás netaláni hatásainak mérlegelését irányadó szabályul alig volt lehetséges mindenben venni. Á tisztelt ellenzék s jelesül Móricz Pál képviselő ur is tegnapi beszédében a jelen debatteot lényegileg vádak emelésére használja. Nem vonom ehhez jogát kétségbe; de megvallom, bog)' sokkal jobban szerettem volna, ha — Göthevel szólva — azt tartaná: „Die Worte sind bereits genug geweehselt. — ich möchte endlich Thaten sehen ". S a folytonos kritika helyett valami praktikus elvet, gondolatot vagy tanácsot fejtett volna ki, mely az országot ezen szerinte vészthozó labyrintból kivezethetné; jobban szeretném, hogyha uj eszméket hallatott volna velünk, s részemről szívesen venném ez utóbbi esetben amaz ismeretes franczia közmondás érvényesülését: .avez une idée nouvelle, et &mm* l'avénir vous appartien|% ha van egy nagy uj eszméd, állj elő, és tied leszen a jövő! (Mozgás a hal oldalon, és közbeszólás jobb oldalról : Ha volna '.) Habár én részemről az ellenzék helyében, épen financiális tekintetben félnék a pillanattól, amely ezt a jövőt kezembe adva kormányra juttatna, mert szemben azon elvekkel és nézetekkel, amelyeket a tisztelt bal oldal vall, s szemben különösen azon vérmes reményekkel és várakozásokkal, melyeket követőinek körében keltett: bátran elmondhatni, hogy az ellenzék diadalrajutása esetében Isten legyen kegyelmes azon kormánynak, s különösen azon linanczministernek, akit a keserű sors érend, hogy az ügyeket vezesse, és a lejárt igéreti váltókat beváltsa! (Élénk hosszas éljenzés és taps a jobb oldalon.) Ami pedig azon ellenvetést illeti, mely ellenzéki szempontból e tekintetben tétethetik, hogy hiszen a baloldal az által, hogy az államadósság és a quota kérdését másként akarta megoldani, sokat megtakarított volna: erre azt kell tisztelettel megjegyeznem, hogy tudtomra az adósság elvállalását a tisztelt baloldal sem tagadta meg, a quota kérdésben pedig csak két °/ 0 volt köztünk a különbség, ami szemben az évi közösügyi kiadások átlagosan 25 milliót tevő rendes összegével, figyelembe sem vehető minimál megtakarítási tételt képezne! összefoglalva mindezek után a fölvett kérdések másodikára való feleletemet, oda járul véleményein: miszerint a tisztelt ellenzék felfogása és vádja sem átalában, sem részletekben nem indokolt és nem osztható ; hogy viszonyaink között és kivételes helyzetünkben még a deficitnél, és a tulvitt költekezésnél is nagyobb baj és veszedelem rejlett volna a stagnatióban és tespedő semmittevésben; hogy sok kiadás parancsoló szükségből s niagasb országászati tekintetből tétetett; hogy nem szabad csak azt kérdenünk: ,mennyi adatott ki és költetett", hanem azt kell kérdenünk, „mi szereztetett, és állíttatott elit, mily erkölcsi értékek is hozattak elő, ama költségekkel és pénzekkel!?" hogy azon politika, melyet pénzügyi tekintetben követtünk, sem volt meddő, vagy eredménytelen, s hogy még sok és nagy hibát követhetnénk el anélkül, hogy oda juttatnák a magyar pénzügyet, ahova jutott volna a tisztelt ellenzék financiális és közjogi politikájával! (Mozgás a baloldalon; és felkiáltások; Ugy van! Ugy van! jobb felől.) Áttérek az utolsó kérdésre, vagyis arra: „mik volnának szemben jelenlegi pénzügyi helyzetünkkel teendőink és feladatunk?" Mielőtt azonban ezt tenném, engedje meg a tisztelt ház ! megmondanom, hogy hol és miben rejlőnek tartom én a fő bajt és visszásságot, mely öszszes gazdászati és financiális életünket lankasztja, s anyagi emelkedésünket nehezíti! Áll, nézetem szerint, először is abban, hogy agricol-állam levén, s a fejlődés és a pénzügyi erőforrások bő és biztos elemét képző intensiv productiót s ipart nélkülözvén: nem vagyunk képesek önálló s egyfelől a külföldtől, másfelől a természet, az égalj, az időjárás vak véletlene és befolyásaitól független közgazdaságot megalapítani. A közjogilag „reginmi independens, propriam habens consistentiam et con21*
