Képviselőházi napló, 1872. II. kötet • 1872. november 4–december 23.
Ülésnapok - 1872-58
58. országos ülés december 19. 1872. 371 V. törvényczikkben megirt szabad választást korlátozzák, és megsértik nemcsak az egyéni jogot: hanem magát az erkölcsiséget is; tekintetbe véve, hegy most már Gabányi Gyula kortesei félretéve minden erkölcsiséget, elég biztonságban hiszik magukat lenni, és az */• alatti keresett-levél tanúsítása szerint a polgárokat perbe idézik; tekintetbe véve, hogy a szathmár-németi királyi törvényszék egyik ülnöke Nagy Imre távol hivatalától az Avasba két hónapig korteskedett — az alatt számtalan ügyek intézetlenül maradtak; mindezekhez képest mondják meg a minister urak: 1-ör. Szándékoznak-e az erkölcstelenség és corruptio meggátlására intézkedéseket tenni, és e tárgyban törvényjavaslatot terjeszteni a ház elé? 2-or. Szándékoznak-e az ily bűntényért, mely maga az alkotmány és állam ellen van elkövetve: Gáspár János és bűnrészese Gabányi Gyula ellen bűnügyi vizsgálatokat megrendelni, és szigorúan megbüntetni? 3-szór. Szándékozik-e feleletre vonni Nagy Imre szathmári törvényszéki ülnököt azon általa elkövetett kihágásokért, és a tanulandókhoz képest megbüntetni ? Méltóztassanak most meghallgatni magát a veszsző alatti csatolmányt, mely borzasztó tényeket foglal magában (Halljuk!) Gáspár János folyamodik a szinyér-váraljai járásbírósághoz ekkép (olvassa): Tekintetes kir. járásbíróság! Az A. alatt ide csatolt kötelezvény szerint több udvari lakos, köztük ifj. Nemes János, Nyíri László, ifj. Drágus Demeter, Pataki Lajos, Pataki Sándor, Vajda György és Vajda Simon 5—5 forint felvétele mellett kötelezték magukat egyetemlegesen, hogy az 1672. évi november 21. és következő napjaira kitűzött országgyűlési képviselőválasztáskor AranyosMedgyesen a jobboldali jelöltre szavazandnak, ellenkező esetben a felvett 5 — 5 forint helyett a választás napja után 10 nap alatt nekem egyenkint mindenik 10 —10 forintot, mint tiszta és világos adósságot tartozik fizetni, mely összeget költség és fáradsági díjjal együtt általam választandó sommás bíróság utján rajtuk törvényesen megvehetem. Mivel a fentnevezett hét egyén nem a jobb, hanem a baloldali jelöltre szavazott, mint ezt netaláni tagadás esetében a választási jegyzőkönyvvel igazolhatom, azonban az őket terhelő 70 forintot mostanáig sem fizették meg nekem; Lir István megbízott ügyvédem által tiszteletteljesen kérem, miszerint nevezett adósaimat egy kitűzendő tárgyalási határnapra bírósága elibe idézni, őket sommás utón egyetemleges kötelezettséggel a 70 frt tőkében és a tárgyaláskor felszámítandó perköltségekben végrehajtás terhe alatt elmarasztalni méltóztassék." Ez kérem a járásbiró által az állampecsétével ellátott okmány, melynek hitelességét kétségbevonni nem lehet. (Olvas tovább): „Végzés. — Ezen keresetnek az 1868-kiLIV. törvényezikk 114. s következő §-ai alapján sommás szóbeli utón leendő tárgyalására folyó évi december hó 27-ik napjának délelőtti 9 órája a sz.-váraljai királyi járásbíróság hivatal helyiségébe kitüzetik, amikor és hol a peres felek bizonyítékaikkal együtt személyesen vagy megbízottjaik által a hivatolt törvényezikk lll.§-ában megirt következmények terhe alatt megjelenni köteleztetnek. Mely végzésről Lir István szathmári lakos ügyvéd 1-ső példányon, — ifj. Nemes János, Nyiri László, ifj. Drágus Demeter, Pataki Lajos, Pataki Sándor, Vajda György s Vajda Simon udvari lakosok, mint alperesek saját illetőségök utján a II. III. IV. V. VI. VII. VlII-ad példányon értesíttetnek." Elnök % Közeltetni fog az illető minister urakkal. Kiss Janos s Tisztelt ház! Van szerencsém egy másik interpellatiót előterjeszteni a belügyminister úrhoz. (Zaj. Nevetés.) Ugy vagyok értesülve, hogy az állam-tébolyda a Lipót mezején (Nevetés) a belügyminister ur felügyelete és kezelése alatt áll; és ebből kifolyólag azon megyőződésben vagyok, hogy mindazon egyéneknél, kik szerencsétlenségöknél fogva, akár mint magánosak saját költségökön, akár mint szegények az állam költségén gyógyítás végett odaszállittatnak, minden esetre a belügyminister ur intézkedése folytán meg kell történni, hogy előleges vizsgálat eszközöltessék az iránt: vajon elmebetegek-e vagy nem? Azonban történt Szathmár városában ezelőtt 10 nappal egy tény, mely magára az emberiségre, az egyének szabadságához tartozik. Bogdány Mihály nevezetü egyénnek van egy veje, t. i. Marké) kereskedő. Ezen Markő kereskedőt már ezelőtt másfél évvel ipja elmebetegség ürügye alatt — mennyiben volt igaz, mennyiben nem, nem tudom — elhozatta a tébolydába, másfél évig ott tartotta. Másfél év múlva meg kellett az igazgatóságnak és orvosi karnak győződni, hogy Markő nem elmebeteg és haza bocsáttatott. Ezalatt a másfél év óta elhagyott kereskedését az ipa eladta, s a 15,000 forintot, melyet annak árából bevett, saját kezelése alatt tartotta. Alig ment haza Markó, másfél évvel elhagyott kereskedése és vagyona után kezdett puhatolózni, mire ipja Bogdány rögtön válópert indíttatott leányával veje ellen. A válóper folyamatban van, az ip Bogdány Mihály, meglehet azért, hogy az illető Markó tömege után kezdett puhatolózni, alig telt el néhány hét, Markot, ki vele peres ellenséges viszonyban állott, ismét saját maga által álli47*