Képviselőházi napló, 1872. II. kötet • 1872. november 4–december 23.

Ülésnapok - 1872-56

56. országos ülés december 17, 1872. 343 részleteket illeti, azokra — bár volna mit monda­nom — ezúttal válaszolni nem kívánok. ő monda, hogy a kérdés, mely ma fönforog, nem annyira belső kérdésünk, mint inkább annak kérdése, hogy az ország a magára vállalt kötelezett­ségeknek megfelelni birjon. A leszámolás napja, mint ő monda, el fog jönni a kormány és a tör­vényhozás közt. Én is azt tartom, s akkor lesz ideje e tárgyban tüzetesen nemcsak egy némely részlet kiemelésével, hanem az egésznek áttanulásá­val tüzetesen kiterjeszkedni minden dolgokra. Most nem tartanám szükségesnek s ezért bár egy egész sora azon tételeknek, melyeket ő itt elmondott volt, van előttem feljegyezve, a melyeknek szó nélkül hagyását azon időben nemcsak hibának, de bűn­nek tartanám: engedje meg a tisztelt képviselő ház, hogy ismétlések kikerülésére törekedjem s nem akar­ván oly dolgok részleteibe menő vitát idézni fel, a mikre az elhatározás most még sem következhet­nék be, hogy ezeket most hallgatással mellőzzem. (Helyeslés jobb felől.) Csak azt kérem, hogy e hall­gatás beegyezésnek, a mondottak elismerésének ne tekintessék. (Helyeslés jobb felől.) Ezzel azt gondolom végezhetném is előadáso­mat, sőt ^mondhatnám, végezhetem is. Visszamegyek oda, a honnan kiindult a vita, a központi bizottság előadójának első beszédére. Meg van-e győződve a tisztelt ház arról, hogy a. vállalt kötelességek teljesítésének czéljából e köl­csönre szükség van-e, igen vagy nem? Én azt hi­szem senki sem kételkedik rajta. Bár kételkedhet­nénk rajta. Bár oly helyzetben volnánk, hogy saját bevételeinkből fedezhetnék azon kiadásokat, melyeket fedezni kell törvény és törvényhozási intézkedések következtében. Nem vagyunk azon helyzetben. Helyes-e, jó-e, rendén levő-e, hogy ezen helyzetbe hoztuk önmagunkat? ha nem helyes, ha nem jó, ha nincs rendén, kinek legyen betudva, ezek mind oly kérdések, melyekre igen is eljön az idő, midőn tü­zetesen meg lesznek vitatandók, és midőn azok elől kitérni egyátaiában nem leszek hajlandó. Ma nem tartozik ide. Ha áll a tény, ha áll a fönforgó szük­ség ténye: akkor azt gondolom, ez az elhatározásra «lég motívumul szolgál. A második kérdés az, vajon a kölcsön, melynek felvételére a kormány felhatalmazást kér, oly feltételek­kel, oly terheltetésével jár-e az államnak, mely a mai hitelviszonyok között indicált és motiválható ; ha igen, akkor nemcsak kölcsön kötésére átalában, de ezen kölcsön kötésére is az elhatározást minden képviselő :ur maga kebléből hozhatja. Én ezen két pontra támaszkodva : kérem a tisztelt házat az elhatározás meghozására. (Élénk helyeslés jobb felől.) Helfy Ignácz í T. képviselőház ! Tekin­tetbe vévén a ház kimerültségét és a rendelkezé­sünkre szolgáló idő rövidségét, igen rövid leszek, a mit annyival is inkább tehetek, mert azon főérve­ket, melyeket én határozati javaslatom támogatására felhoztam, a lefolyt vita tökéletesen igazolta. — Az első érv, melyet felhoztam az, hogy a törvényjavas­lat oly szoros kapcsolatban van az átalános költ­ségvetéssel, hogy lehetetlen annak szükségét tisztán, lelkiismeretesen megbírálni, a nélkül, hogy magát a költségvetést ne lássuk. Megerősítette ezt tegnap a pénzügyminister ur az által, hogy a törvényjavaslat tárgyalására kénytelen volt a budget némely rész­leteibe bocsátkozni, s kénytelen volt ma Ghyczy t. képviselőtársunk a budget keretébe belevágni azért, hogy szavazatát indokolja. De nem is szükség ezekre hivatkoznom, hiszen maga a törvényjavaslat igazolja, miután első sora, — melyet a t. pénzügyminister ur szövegezett vagy szövegeztetett, ugy hangzik, hogy: az 1872—73 évi államköltségvetések és bevételek közt mutatkozó hiány fedezése czéljából stb. . . ., maga bevallja, hogy e javaslat a költségvetéssel szoros összefüggésben van. A másik érv: nagyon szomorú pénzügyi hely­zetünk. Ezt már most senki sem vonhatja kétségbe, bevallotta ezt a pénzügyminister ur, és rettenetes, szerintem nagyon is való színekkel festette Komárom város tisztelt képviselője : erről tehát felesleges többé szót szaporítani. Engedje meg, a t. ház, hogy néhány megjegyzést tegyek azokra nézve, melyek itt előadattak. Leg­először is el nem hallgathatom hogy a t. elő­adó ur és utánna a pénzügyminister ur is ismételte, hogy a jelen helyzetet illetőleg a felelősség nem­csak a kormányt, hanem a képviselőházat is illeti; a pénzügyminister is hozzá tette, hogy a háznak minden tagja felelős. Nem tehetem, hogy kifejezést ne adjak azon, igaz, nem nagyon vigasztaló, de legalább mégis megnyugtató nézetemnek, hogy az e padokon ülök nem tartozunk azok közé, kiket e tekintetben a fe­lelősség terhel. Mi ismételten figyelmeztettük a kor­mányt a t. jobb oldalt, hogy ez az állapot be fog következni. Megtették ezt már elvbarátaim 1867. márczius 19-én mindjárt a kiegyezés elején oda utalván, hogy azon óriási terhek, melyeket Magyar­ország a kiegyezés folytán magára vállalt: pénzügyi­leg is elviselhetlen állapotot fognak előidézni. Minél­fogva kimondom őszintén, anélkül, hogy most rész­letekbe bocsátkoznám, hogyha a dolog csakugyan így áll, jelenlegi pénzügyi állapotunk szomorúságá­nak oka, — eltekintve a rósz kezeléstől, az admini­stratiótól, — a kiegyezési alapban van. Mindaddig, mig mi kénytelenek leszünk oly óriási összegeket éven­kint közös ügyes költségekre adni; mind addig, mig Magyarország kénytelen lesz két hadsereget tartani, oly hadsereget, milyennel csak nagy hatalom ren­delkezik : mindaddig a rósz pénzügyi állapotból

Next

/
Oldalképek
Tartalom