Képviselőházi napló, 1872. II. kötet • 1872. november 4–december 23.

Ülésnapok - 1872-55

320 55. országos ülés december 16. 1872. ügyi állapotunkat; — mosdom, hogy ha sokkal elébb vallja a pénzügyminister pénzügyi állapotunkat: akkor igenis bátran folyamodhatott volna egy nyilvános kölcsönhöz; természetes, arra, hogy egy nyilvános kölcsön sikerüljön, szükséges, hogy az országnak, a népnek bizalma legyen a kormányrendszerben. Kisértse meg csak saját ágában, legyen annyi bátorsága önállositani a magyar pénzügyet, és álljon a magyar nemzet elé s mondja neki: nemzetem, pénzre van szükségem: s meg lehet győződve, hogy a magyar nemzet, a magyar nép elfogadja ezt. (Madarász József közbeszól: magyar kormánynak fog adni igenis; de nem osztráknak.) Egyik más nagy előnye lenne a nyilvános aláírásnak nemzetgazdasági tekintetből, hogy a pénz az országban maradna. Mert hiszen jól tudjuk, miképen történnek nálunk a kölcsönök megkötései. Ha nem csalódom, a 30 milliónyi kölcsönből körülbelől három negyedrésze a kötvényeknek bocsáttatott a közönség rendelkezésére, de akkor sem közvetlenül a közönség rendelkezésére, hanem csak egynehány bankárnak bocsáttatott át, mert ha ma köttetik meg ezen kölcsön, és ha holnap egy pesti polgár kötvényeket akar venni: már nem kap, legalább a kibocsátási áron nem, mert ezen kötvények csak egynehány ember kezében vannak; legnagyobb része pedig a kötvényeknek idegen kezekre játszatik, s pénzünk más országokba megy; holott a nyilvános kölcsönnél a pénz az országban marad. Egy másik igen fontos erkölcsi előnye ennek az, hogy a nyilvános utón kötött kölcsön kizár minden gyanúsítást. Méltóztatnak megengedni, valahányszor az ellenzék bizonyos vádakat hoz fel: önök azt mondják, hogy mi szándékosan gyanúsítjuk a kormányt; és hogy álljunk elő okmányokkal bizonyítsuk be, akkor majd elfogják oszlatni gyanúnkat. De kérem a gyanúkat nem mi csináljuk; hanem csinálja a kormány; a mikor mi azt látjuk, hogy létrejön oly kölcsön, mint például volt az első, az úgynevezett nagy vasúti kölcsön: föl lett említve a házban nem egyszer, de talán tízszer is, hogy ott oly visszaélések történtek, melyekre magának számot adni senki sem tud, s melyekre máig senki sem válaszolt, senki a ministerek közül. Midőn nem régiben kérdés intéztetett a kormányhoz: mi oknál fogva kapott a nagy vasúti kölcsön alkalmával a Haber ház két milliót, noha a kölcsönt a Societé-General bocsáttotta ki: feleletet nem kaptunk. Ugyanazon alkalommal a kormánybiztos, ki azon kölcsön beszerzése körül járt, 219 ezer frtot kapott, kérdeztük miért? mi czimen kapott ezen kormánybiztos ily tetemes összeget? miért, mi czimen adott egész 219 ezer forintot, hiszen azzal háromszor lehet beutazni a világot compagniában ? meglehet, hogy van e rejtélynek valami titkos kulcsa; de mi azt nem láttuk, a kormány semminemű felvilágosítást nem adott. Jött azután a 30 milliós kölcsön. Nem fogom ismételni mindazokat, mik akkor e tárgy körül felmerültek, hanem annyira elterjedt volt a gyanú,, annyira elterjedt volt a vád, hogy kénytelennek éreztem magamat ez ügyben interpellátiót intézni a pénzügyminister úrhoz. A pénzügyminister úr határozottan azt felelte, hogy a dolog egészen rendén van. Elősorolt nekem egy egész rakás számot, melyet én itt rögtön megitélni képes nem voltam. De miután a pénzügyminister úr arra hivatkozott, miképen járnak el honnét emberek egymás közt, hivatkozott, hogy okmányokkal fogja bebizonyitani, hogy a dolog csakugyan ugy van, miként előadta: én türelmetlenül vártam a zárszámadást, hogy lássam ezen okmányokat, lássam, miként van igazolva azon rémítő állapitási és beszerzési költség és azt találtam, hogy a főszámszék jelenti, hogy ezen 30 millió ezüstforint államkölcsönről még 1871-ben zárszámadás készíthető nem volt, miután a pénzügyminister értesítése szerint annak végleges megoldása csak 1872. április hóban történt. Tehát először a minister úr váratott tovább mint egy évig arra, hogy a főszámszéknek ezen okmányokat kiszolgáltassa, nekem pedig újra egy évig kell várni, hogy meggyőződhessem, miből állanak azon okmányok, melyekre akkor a pénzügyminister úr hivatkozott. Ilyenek után nem lehet csodálnunk, hogy ha gyanú támad; ilyenkor köteles a minister felelni, rögtön felvilágosítást adni határozott számokban. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Most itt van az uj kölcsön. Mi csak arról beszélünk, hogy mire lesz fordítandó? pedig még csak sejthetjük hogy mire? — mert még nem tudhatjuk, miután a költségvetés úgyszólván titok, — hogy miként köti azt meg a pénzügyminister, arról egy árva szóval sem nyilatkozott. Tudjuk, hogy ezen kölcsön már is meg van kötve egy magán consortiummal. (Halljuk! a szélsobaloldalon. Zaj.) Hogy példát hozzak fel arra, hogy milyenek gyakran az ily titkos bankár kölcsönök: épen a jelenleg fönforgó esetet fogom felhasználni. Tudjuk, hogy megköttetett a szerződés egy consortiummal, mely 74%-ért escomptirozza. Én mindenekelőtt megjegyzem a pénzügyminister urnák, hogy ezen kölcsön nem oly kedvező, mint ő feltüntetni akarja. Először is nem áll az, mit a törvényjavaslat 3. §-a mond, hogy a kibocsátandó kötvények után az államkincstár kamat fejében évenkint 5°/

0 fizetne. Ez mindenesetre olcsó lenne; de nem ugy van, és én igen nagyon csudálkozom a tisztelt előadó ur fölött, ki a minapában oly könnyedséggel állította és szemére hányta Csávolszky barátomnak és pedig oly pillanatban, mikor már nem volt joga válaszolni, hogy ő összezavarta