Képviselőházi napló, 1872. II. kötet • 1872. november 4–december 23.
Ülésnapok - 1872-54
300 54. országos ülés december 14. 1872. ezélra szánt készleteket felhasználta: helytelen okoskodás, nemcsak azért, mert ezáltal a törvény határozatának tulaj donképen értelme sem volna, s az országgyűlés joga, mely a virement-t állapítja meg, illusoriussá válnék, és a törvények iránti kötelezettség érzete meglazulna; hanem azért is, mert ez okoskodásnak semmi alapja sincs. Az 1872. évi deficit 44millióban állapíttatott meg. A jövő évi költségvetés szerint azonban 22 millió forint erejéig a kiadások nem teljesíttettek s így nagyon természetes, hogy a 44 millió deficit 22 millióval kevesebb lett, vagyis 22 millióra olvadt le. A 22 millió deficit fedezésére a pénzügyminister legelső sorban felhasználta azon 18 milliót, mely a 30 milliós kölcsönből — bár nem ezen ezélra — neki utalványozva lőn. így fönmaradt még 4 millió deficit, melynek fedezhetése ezéljából mindenekelőtt némely államjavak eladására és a bélyeg, illeték és dijak hátralékaira volt utalva a pénzügyminister. Igaz, hogy ezen 4 millió később póthitelek folytán, és azáltal, hogy a közös activák ez évre előirányzott összege ez évben sem folyt be: ekképen a 4 millió hiány 8 millióra szaporodott. De miképen lehet az, hogy a 8 millió deficit fedezhetése végett a pénzügyminister nemcsak a tiszai részvényeket adta zálogba 4 millió erejéig, nemcsak a birói betételeket költötte el, hanem még a különféle kölcsönök maradványait is elfogyasztotta 26 millió erejéig. Tisztelt ház! Én hazám ellenségének tekintem azt, ki pénzügyünk roncsolt állapotát kárörömmel hirdetné a világ előtt csak azért, hogy megrontsa nemzetem hitelét és hírnevét; de viszont a hazafias kötelesség mulasztás bűnébe esnék az, ki ismerve a helyzetet, nem sietne feltárni a valót nemzete előtt. Nem titkolni, de orvosolni kell a bajt; és hogy az orvoslást eszközölhessük, szükséges a baj teljes ismerete. Azzal csak neveljük a bajt. ha eltitkoljuk a tényeket. És én hazám pénzügyeit oly szomorú állapotban látom már is, hogy államháztartásunk megzavarása, ime elkerülhetlen lőn. A közlekedési ministerium részére a törvényhozás, részint megkezdett, részint megkezdendő építkezésekre f. évre 36 millió forintot engedélyezett, és a közlekedési ministerium e 36 millióból nem volt képes befektetni többet 14 milliónál. Miért? Azon egyszerű oknál fogva, mert a kincstár nem volt képes többet, utalványozni. A közlekedési ministerium által kért és a törvényhozás által megszavazott összegnek, ugy szólván, csak egy harmad részét volt képes folyóvá tenni a kincstár. Azt mondják talán: nem azért nem költetett el a 36 millió, mert nem volt pénz; hanem azért, mert nem volt képes az egész összeget befektetni a ministerium. Gyönyörű tájékozottsággal kell birni azon mi-, nisteriumnak, mely háromszorta annyi összeget vesz fel az előirán3 7 zatba, mint a mennyit elkölteni képes. És ha csakugyan igaz volna, hogy a közlekedési ministerium rendelkezésére állt a pénz és nem volt képes azt felhasználni: ugy én ennek a ministeriumnak költségvetését, mely csak hűbele-balázs módjára minden számítás nélkül van összeállítva, tárgyalás alapjául annak idején el sem fogadnám. Megengedem, hogy egy két millió hitelmaradvány maradhat ily roppant összegekre menő építkezéseknél; de hogy az összes előirányzatnak, úgyszólván 2 / 3-a hitelmaradvány legyen, annak nem lehet más oka, mint az. hogy nem volt rá pénz. Itt van a károlyvár-fiumei vonal. Ennek a jövő évben meg kellene nyílnia, és a mint a közlekedési ministerium indokolásában sejtetni engedi, nehezen fog megnyílni. Nem is nyílhat, miután az építkezésekre nincs pénz, miután 10 millió helyett, melyet a folyó évben be kellett volna fektetni, csak 3 millió lőn befektethető. Hasonló az eset a kincstári uradalmak és bányák érdekében építendő mellékvasutaknál. Ezekre harmadfél millió volt előirányozva. Ettől függ a kincstári uradalmak és bányák jövedelmezősége. És miután a kincstár képtelen volt a szükséges összeget folyóvá tenni, a 2 1 / 2 millióból 150 ezer forint fektettetett be. így állunk a gömöri iparvasútnál is. Itten az összes szükséglet 8 millióra van előirányozva. A jelen évre megszavaztatott négy millió, de miután az egyedül ezen ezélra engedélyezett kölcsönkészlete más czélokra fordíttatott, a négy millió helyett be lőn fektetve csupán 300 ezer forint. Tehát nem több, mint Vi2" e az összes szükségletnek. Eoppant szomorú ez. uraim, midőn egy külön kölcsönt veszünk fel valamely vasút kiépítésére, mert égető szüksége van arra az országnak, s aztán nem építhetjük az égetően szükséges vasutat: mert az arra fölvett kölcsönt más czélokra használtuk fel. S ha az okát keressük pénzügyeink roncsolt állapotának, súlyos viszonyainak: ugy megtaláljuk azt először amaz alárendelt függő állásban, melyben Magyarország az osztrák örökös tartományokkal szemben van; másodszor azon rósz politikában, vagy jobban mondva teljes politikátlanságban, melyet a pénzügyek és a közlekedés terén követünk; s harmadszor azon ledér könnyelműségben, melylyel pénzügyeink 5 év óta vezettettek. Nem oly államot, mint a miénk, de közjogilag kedvezőbb államot, pénzügyileg szabadabb, kifejlettebb ipari és kereskedelmi államot is képes volna megrongálni az olyan rósz és rendszer nélküli politika, mint melyet mi követünk. Csakhogy mig más állam az ily politika által ejtett sebeket hosz-