Képviselőházi napló, 1872. II. kötet • 1872. november 4–december 23.
Ülésnapok - 1872-49
49. országos ülés december 9. 1872. 243 ket haszonbérben birnak — tulajdonaik, s hogy nekik eziránt csupán a keresetet kell meginditaniok és teljességgel lehetetlen, hogy a per elvesszen, utoljára is kell, hogy itéletileg beszavaltassanak nekik ezen földek. Az illető községek ennek alapján megindították a keresetet, hamis értelmezéséből az 53-iki urhéri pátens egyik §-nak, mely magyar szövege szerint nem engedett ugyan kétféle értelmezést, a német szöveg szerint azonban kétféle értelmezésre — ügyvédi fogás által — bocsánat e kifejezésért, talán némi támaszt nyújthatott. A perek megkezdődtek, igen természetes, hogy a bírságok nem ítélhettek máskép, mint hogy a fenálíó törvények szerint, egyszerű magánjogi szerződésekén alapulónak nyilvánították a kérdéses viszonyt s az illető panaszlókat keresetökkel elutasították. A községek ennek folytán tönkre mentek. Ismerek községet, hol a következő dolog megtörtént: a községnek körülbelül 4 katasztrális holdból álló piacza l'elszántatott, az uradalom bevetette gabonával, a falut körülárkoltatta, csőszöket állított fel, kik éjjel nappal jártak és ha a faluból engedély nélkül valaki kiment, megkérdeztetett, faggattatott, s ha tyúk, vagy valamely házi állat az árkon keresztül ment, vagy repült, lelövetett. Tudok egy más községet, mely máig fenáll, tehát a község létele biztosítva van, (Derültség.) ott nyomorognak a lakosok, hanem munkát a 27.000 katastralis holdból álló uradalomban hiába keresnek, át kell menniök a szerb-bánati határőrvidékre. (Paczolay: mert perben állottak,!) Most nem állanak már perben, azonban munkálásra még sem kapnak egy talpalattnyi földet sem. (Ivánka Imre: Kinek a birtokát) Ezelőtt Lázár tábornoké volt; az écskai uradalom. Ez tehát tisztelt ház oka annak, hogy azon szép remények, melyeket a tisztelt minister ur e törvényjavaslathoz köt, nem fognak teljesülni. Nem akarom e miatt a földtulajdonosokat vádolni, az előzmények után a perek, bosszantások és zaklatások után, melyeknek ők — nem a telepitvény esek, hanem ezeknek lelkiismeretlen ügy viselői részéről — ki voltak téve, természetesnek találom, hogy ők tartózkodnak további érintkezésbe lépni ezen telepitvényesekkel. Azonban így állván a dolog, kérdem: vajon azon czél, melyet a minister ur a törvényjavaslatnak eredeti szövegével elérni akar, elérhető-e ? Azt hiszem: nem. Igen sok, igen hosszú időnek kellene eltelni, míg teljesen megnyugtatva lennének a földtulajdonosok az eddigi telepitvényesekkel való viszonyukra nézve, hogy azon pontra eljuthassanak, hogy ugy, mint ezelőtt, őket fogadnák be azon munkások gyanánt, kik által első sorban és természetszerüek kell biztositaniok a most már visszaesendő földek által megnagyobbodott terület mivelését. Ez tisztelt ház! Nem fog egyhamar bekövetkezni. Ha a tisztelt kormány által pártolt szövegezés elfogadtatik: akkor ezen sporadicus esetek, milyen most Torontálban körülbelől 10, 15, van ki fognak terjeszkedni valamennyi községre, melyek ott léteznek. Azt hiszem a tisztelt háznak ezen kérdést nem opportunitási szempontból, hanem a szükség szempontjából kellene felfognia, tudniillik mennyi szükséges arra, hogy az adott körülmények közt, midőn ezen telepitvényesek a jelenlegi földtulajdonosoknál biztos munkára, keresetre nem számithatnak: függetlenül, önállólag és becsületesen elélhessenek kenyerüket megkereshessék? Ez tehát nem az opportunítás kérdése, nem a magánjognak kérdése, hanem a szoros lehetőség kérdése. (Helyeslés bal felöl.) Magyarországnak azon lakosai, kik például szokva vannak messze vidékekre elmenni kiknek természetükben fekszik 50 — 60 mértföldre elköltözni munkát, aratást keresni, azok ama 4 holdból, azt hiszem, el fognak élni; sőt tovább megyek, ezek el fognak élhetni azon belsőségből, melyet nekik a tisztelt igazságügyminister ur engedni méltóztatott, hanem a magyar alföldi népben — ése tekintetben bátorkodom hivatkozni azokra, kik ezen néppel közelebbről ismerősek, — ma még teljességgel nincsenek meg azon erkölcsi föltételek, hogy ily élet pályához, ily keresethez folyamodni képes legyen. (Igaz! Ugy van!) Miután egyik oldalról sem vonatott kétségbe, sőt a multévi országgyűlésnek többszörös tárgyalásai alkalmával minden oldalról hangsulyoztatott, ha nem csalódom, maga az igazságügyminister ur is hangsúlyozta , hogy fontos államgazdászati és politikai tekintetek igénylik, hogy itt 2— 3—4000 lakossal biró proletár községek ne alkottassanak, hanem fenmaradjanak az eddigiek, mint vagyonos virágzó községek: szükséges, hogy ragaszkodjunk azon módhoz, mely által ezen czél eléretik. Én ezen módot nem találom fel azon javaslatban, melyet a tisztelt minister ur pártol, sőt nem találom fel azon javaslatban sem, melyet a központi bizottság szövegezett, minélfogva pártolom Szentimrey tisztelt barátom módositványát, kijelentvén, hogy a mennyiben az többséget nem nyerne, rá fogok szavazni a központi bizottság szövegére. Azonban még egyet legyen szabad a tisztelt ház becses figyelmébe ajánlanom. A tisztelt ház kétizben elfogadta a külsőségre nézve azon módositványt, melyet most Szentimrey Elek tisztelt barátom előterjesztett, elfogadta az akkori igazságügyminister ellenzése daczára, sőt elfogadta, ugy szólván, egyhangúlag. És alig is lehetett másként tenni, mert hiszen abban Szentimrey barátomnak tökéletesen igaza volt, hogy a mennyiben az egész dolog hamis útra van terelve, annak nem a képviselőház az oka, ennek egyenesen a tisztelt kormány az oka; mert ha egy és ugyanazon kormány behoz két törvény31*