Képviselőházi napló, 1872. II. kötet • 1872. november 4–december 23.

Ülésnapok - 1872-34

16 34. országos ülés november 1.1872. 5. Németh Albert Hád-Mezo-Vásárhelyt meg­választott országgyűlési képviselőnek f. é. october 21-kén kelt megbízó levelét. A bizottság ezen vá­lasztási jegyzőkönyveket, illetőleg megbízó-leveleket ugy tartalmukra, mint kiállításukra nézve kifogás­talanoknak találván, Ivánka Imre, Horn Ede, Patay István, Kondorossy György és Németh Albert kép­viselő urakat a szabályszerű 30 nap föntartása mel­lett igazolandóknak véleményezi. Elnök: Tehát a nevezett képviselő urak, a szabályszerű 30 nap föntartása mellett, igazolt kép­viselőknek jelentetnek ki, és a szabályok szerint mindjárt osztályokba soroztainak. Legelőször a 8-dik osztály jön. miután ott két taggal van kevesebb. (Kifmesa a nevet.) Németh Albert a 8-ik osztályba soroltatik. Most következik az első osztály. (Kihúzza a nevet.) Kondorossy György a első osztályba. Kö­vetkezik a 4-ik osztály. (Kihúzza a nevet.) Patay István a 4-ik osztályba. Következik az 5-ik osz­tály. (Kihúzza a nevet.) Horn Ede az 5-ik osztály­ba. Következik a 6-ik osztály. (Kihúzza a nevet.) Ivánka Imre a 6-ik osztályba. Szögyény László az ig-azélóhi­zottság előadója: Tárgyalta továbbá az iga­zólóbizottság az Udvarhelyszéken Julius l-jén és folytatólag egész 8-ig és 9-én eszközölt képviselői választásról szóló jegyzőkönyvet és miután ezen jegyzőkönyvben az foglaltatik, hogy a képviselője­löltek között egyik sem nyert átalános szavazat­többséget és ennek folytán megválasztott országos képviselőnek senki sem jelentetett ki: az igazolt bi­zottság az illetők választását kifogástalanoknak nem tekinthette és a házszabályok értelmében őket a c) pont alá sorozandónak tartottak (Helyeslés.) Elnök: Ezen jelentés és választási jegyző­könyv tehát biráló bizottságnak fog kiadatni és sorshúzás utján fog a bírálóbizottság megállapittatni. (Kihúzza a számat.) A 8-ik biráló bizottsághoz fog ezen jegyzőkönyv utasíttatni. Ezen kérdéssel kapcsolatban előáll ismét azon második kérdés, hogy vajon mi történjék azon két rendbeli kérvénynyel, mely ezen választásokra vonat­kozólag benyujtatott és melynek elintézése függőben maradt. Méltóztassék most ezen kérvények tárgyá­ban határozni. Csernátony Lajos s Tiszteit ház! A tisztelt elnök ur méltóztatott kijelenteni, hogy ő nem akarta azon jogot magának vindicalni, hogy a kérvényeket visszautasítsa, ezt a tisztelt háznak akarta föntartani. Ezen kijelentés folytán azt hiszem, hogy már most a tisztelt ház előtt áll az egész kérdés. A házszabályok szerint az oly kérvények, melyek időn túl adatnak be : egyszerűen visszauta­sitandók. Azt hiszem tehát, hogy nagyon egyszerű az eljárás és nem szükséges a ház türelmét sokáig fárasztani. Ez ma másodszor kerül a ház elé, ne csináljunk uj vitát belőle, az egész ház érdeke kí­vánja, a házszabályok megtartandók; mert az nem áll sem a jobboldal sem a baloldal érdekében, hogy azokkal ellenkező praecedensek alkottassanak. Jöhetnek ily kérvények a másik oldalról is, s azokat vissza kell utasítani, akár honnan jőnek és akár kinek érdekében. Csak ennyit kívántam meg­jegyezni és azt hiszem nagyon röviden elintézhet­jük a kérdést. Elnök : Megnyugszik a tisztelt ház abban, hogy a kérvények elutasittassanak. (Elfogadjuk \) El­fogadtatott. Helfy Ignácz : A házszabályok 128. §. szerint szót kérhetnek bármikor azok, kik napireu­det akarnak indítványozni. Engedje meg a tisztelt ház, hogy (Halljuk!) az ezen szabály által adott joggal éljek néhány perezre. Nem állítok fel uj tant, midőn azt mondom, hogy a sikeres működés egyik első feltétele : a munka kellő felosztása. E nélkül czélt émí lehetetlenség. Azért a világ minden par­lamentjében szokás, hogy mihelyt a törvényhozók összeültek, az alakulási processuson keresztülestek: a kormány, vagy annak nevében annak elnöke részle­tesen előadja a háznak az azon ülésszak tartama alatt létrehozandó legfontosabb és legszükségesebb teendőket, hogy a szerint a képviselőház és az egyes képviselők magukat tájékozhassák. Nálunk ez nem történik. Mi, mintegy bekötött szemmel megyünk neki a törvényhozási működésnek. Immár több mint két hónapja, hogy együtt vagyunk, keresztül estünk az alakulási processuson, megvitattuk a feliratokat, sőt már. meg szavaztunk néhány törvényt: és mai napig sincs köztünk valaki, a ki tudná, hogy tulaj donkép mily munka vár reánk. Ez magyarázza meg azon tervszerütleuséget, azon rendszer nélküliséget, mely összes működésünkön elömlik. Ezért hordozzák a mi törvényeink magukon a rögtönzés jellegét. Ezért történik meg sokszor, mint például hivatkozhatnám a múlt országgyűlésre, hogy megszavazunk oly törvényeket, melyek végre­hajtására, mint utólagosan belátjuk, uj törvényt kell hozni. Ezért történik az is, hogy míg egy részről fukarkodunk a perczekkel és kimérik a szónokok­nak csaknem egyes szavait: addig más részről gyakran napokat, sőt heteket vagyunk kénytelenek vesztegelni. Nehogy így történjék jövőre is, bátorkodom indítványozni, hogy a ház utasítsa a kormányt arra, hogy a legközelebbi ülésen, vagy a legközelebbi ülések egyikén tegyen részletes előterjesztést a végre, hogy szerinte mik tulajdonkép a képviselő­ház legfontosabb teendői és mily sorozatot kíván ezen teendőkre nézve megtartani; mert ő tudja leg­inkább, hogy mely törvényekre van szüksége, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom