Képviselőházi napló, 1872. II. kötet • 1872. november 4–december 23.

Ülésnapok - 1872-47

47. országos ülés december 6. 1872. 201 azon esetben is helyettesíteni, midőn az illető tiszt­viselői állomás a közgyűlés folyama alatt stante sessicne üresedésbe jött; de más részről talán nem egészen téves azon magyarázat sem, hogy a tör­vény ezen szövegezése szerint, a mint a 69. §. e) pontjában áll, kífinyen kimagyarázható az is, misze­rint a főpolgármestert egyedül a közgyűlési időkö­zökben történt üresedéseknek helyetesiíés általi be­töltése illeti, s annyival inkább lehet ezt a magya­rázatot adni a törvény ezen szakaszának, mert az 58. §. e) pontja egyenesen a közgyűlés hatásköré­hez tartozónak sorolja azt: miszerint a közgyűlés jogosítva van az időközben főpolgármesterileg tör­tént helyettesítések fölött intézkedni. A múlt szombati ülés alkalmával volt szeren­csém arra is ráutalni, hogy ezen szó „ intézkedés * magában igen ruganyos, mintán több értelmezéssel lehet venni. Én részemről más értelmezéssel nem vetetem: mint ugy, hogy a közgyűlésnek joga van az időközben főpolgármesterileg történt helyettesítést jóvá hagyni, vagy nem hagyni jóvá; és ha ezen értelmezést méltóztatik a t. ház elfogadni: akkor könnyen fordulhat elő összeütközés, könnyen súrlódás állhat elő, a főpolgármester és az önkormányzat képviselője vagyis a város jogait gyakorló testület közt. Felszólamlásomnak, illetőleg módosításomnak egyedüli czélja ily összeütközésnek elkerülése. A mint elébb is említettem, a tisztviselői állomások akár lemondás, akár felfüggesztés által üresedésbe jöhetnek akkor is, midőn a közgyűlés együtt ül. így tehát az a kérdés, hogy a t. ház a köz­gyűlésnek kívánja-e törvényileg föntartani azon jogot, — illetőleg a képviselő testületnek, mely a törvény szerint a város egyetemét képviseli, s az önkormányzatot a főváros nevében gyakorolja, mon­dom a közgyűlésnek kivánja-e főntartani azon jogot, miszerint a közgyűlés folyama alatt ürese­désbe jött tisztviselői állomások ideiglenes helyette­sitések által töltessenek be, vagy pedig méltóztatik a t. háznak ezen jogot a közgyűlés folyama alatt is a főpolgármesterre ruházni. Akármelyiket méltóz­tatik kivánni: az én nézetem szerint minden esetre a törvényt praecisebben kell körül írni; vagyis meghatározni, hogy ezen vitális jog a közgyűlésé lesz-e, vagy pedig a főpolgármesteré ? E tekintetben nem akarok concret példákat felhozni, mert az igen t. belügyminisíer urnák is van tudomása arról, hogy már ezen szakasz folytán, mely az átalános munici­palis törvényből hozatott át, egy megye és e me­gyének főispánja közt collisio történt. Én azt hiszem, t. ház! nem akarva a t. ház figyelmét és idejét soká igénybe venni, hogy akkor, midőn azon testület, mely az önkormányzat gyakor­lására törvényileg is hivatva van, mikor a közgyű­lés tart, a közgyűlés folyama alatt üresedésbe jött tisztviselői állomásnak helyettesítés általi ideiglenes KÉPV. II. NAPLÓ 18^. II. KÖTET. betöltése ezen testületet illeti meg. Megilleti annyi­val is inkább, mert a mint már említem az 58-ik §. g. pontja az időközben történendő helyettesítések fölötti intézkedés jogát is fönhagyja. Már most t. ház bátorkodom azon összeütközésekre, s hogy ugy mondjam az administratio fönakadásának lehető­ségére utalni, mely beállhat akkor, ha e törvény­nek azon intézkedését, miszerint az időközben tör­tént helyettesítéseket a közgyűlés jóvá hagyni, vagy jóvá nem hagyni jogosítva van. Azt hiszem, hogy nem tévedek, ha azt állítom: hogy a fővárosokban minden évben legkevesebb 12 közgyüz lés fog tartatni. Tehát minden hónapban egy. Ha például január hóban helyettesit a iőpolgárinester, az ideig­lenes tisztviselő folytatja működését a februariusi közgyűlésig. A februariusi közgyűlés pedig azt mondja: nem hagyom jóvá a helyettesítést s igy az állást a tisztviselő elhagyja. Ekkor, ha a főpolgár­mester hatásköre a szöveg szerint megállapíttatik: a helyettesítést, a közgyűlés folyama alatt üresse­désbe jött ezen állomásra ismét a főpolgármester fogja eszközölni. Februáriustól ez viszi tisztjét egészen martiusig s igy tovább. Ez bizonyos mér­tékben az administraíiónak lehetlenitését fogja előidézni. Csak azt vagyok még bátor felemlíteni, hogy nem kevés időről lehet szó; mert mint méltóztat­nak ebből a törvényből, vagy az átalános munici­pális törvényből is ösmerni, a tisztviselő fegyelmi vizsgálat alá vonatván, az illető tisztviselő hivatalá­tól felfüggesztett!étik, és a fegyelmi vizsgálat befe­jezése után az illetékes törvényszék per utján jár el, s igy fön van hagyva minden jogorvoslat és fölebbvitel. Igy tehát évek múlhatnak el, hogy az illető tisztviselői állomás, vagy elmozdítás, vagy más utón módon betöltessék. Itt arra voltam bátor utalni, mely bekövetkeznék akkor, ha a közgyűlés­nek nem volna joga helyettesíteni; míg más rész­ről a közgyűlésnek joga fönmaradna, hogy a köz­gyűlés folyama alatt történt helyettesítéseket jóvá­hagyja, vagy jóvá nem hagyja. Azt hiszem, hogy ezek folytonos zavar és összeütközésekre szolgáltatnak alkalmat : azért bá­torkodom az 58. szakaszhoz egy módositványt beadni, és a mennyiben ez összefügg a 69. szakasz e) pontjával, mindjárt arra nézve is. Módositvány az 58. szakasz g) pontjához: ezen szó után „egyéb" tétessék „a közgyűlés folyama alatt üresedésbe jött tisztviselői állomásoknak helyet­tesítés utjáni ideiglenes betöltése." És akkor az egész g) pont igy hangzanék : g) a tisztviselők, az állandó, az igazoló és a bíráló választmány s egyes küldöttségek választása s a főpolgármester által felfüggesztett polgármester helyettesítése, valamint egyéb, a közgyűlés folyama 26

Next

/
Oldalképek
Tartalom