Képviselőházi napló, 1872. I. kötet • 1872. september 3–october 15.

Ülésnapok - 1872-27

318 27. országos ülés october 9. 1872. nyozni lehet. De épen azért, mert látjuk, hogy e részben is történt közeledés: nagyon csodálkozom azon a hangon, mely az ő válaszföliratukban jelentkezik, melyre nézve lehetetlen, hogy némely megjegyzéseket ne tegyek. Azt látom abból, hogy a tisztelt ellenzék egy része fél attól, hogy „felséged kormánya nem lesz képes tényekkel igazolni azt, hogy a közhitelt eddig csak beruházási czélokra kellett igénybe venni.* Ez oly vád, melyen annál inkább csodálkozom, mert épen azon oldalról jő, melynek egy kitűnő tagja a pénzügyi bizottságban mindig jelen van, és látja a közpénzeknek kezelését még közelebbről, mint a ház többi tagja. A kormány soha semmi titkot, semmi fátyolt nem vetett működésére ; kezelése egészen tiszta és ismeretes, nem csak a legfelsőbb számvevőszék, hanem az egész ház, és különösen a pénzügyi bizottság előtt. Jól tudjuk, hogy azon kölcsönök, melyeket az utolsó időben felvettünk: mind különös czélra vétettek fel és külön kezeltetnek. Jól tudjuk, hogy az első vasúti kölcsön azon vasutakba fektettetett, melyeket a kormány építtetett. E vasutak megvannak, azokban van a pénz, mely reá megszavaztatott. A mi abból fenmaradt: látjuk az előttünk fekvő budgetből, hogy a legközelebbi időre van előirányozva. Arra nézve tehát nem lehet semmi kétség, nem félhét az ellenzék, hogy az más czélra fordíttatott, mint a melyre kezdettől fogva destinálva volt. Itt van a sorsolási kölcsön: külön kezeltetik; a szabályozási munkák, az uj híd megkezdettek. Tehát erre nézve sem lehet semmi kétség. Nem hagyhatok még szó nélkül egy gyanúsítást. Azt mondja ugyanis az ellenzék fölirati javaslata: „A legjobb közigazgatási rendszer is csak ugy lehet áldásos a nemzetre. ha a kormány jó példával jár elől a törvények megtartásában; ha minden irányban követett eljárásával megőrzi azon erkölcsi súlyt, mely még az ellenvéleményüeknél is tiszteletet parancsol." Ez axióma; erre minden ember azt mondja, hogy igaz; de ha e helyen mondjuk ki: ez annyit jelent, mintha azt mondanók, hogy a kormány nem járt jó példával elől, hogy nem őrizte meg erkölcsi súlyát, melyet az ellenvéleményüeknek is tisztelni kell. Ez oly átalános vád, melyet csodálom , hogy azon párt használ, mely magát kormányképesnek tartja, és jövőben ezen bársonyszékekben akar ülni. Ha ők lennének a kormányon és mi emelnénk ily vádakat, azt mondhatnák: adjátok elő az egyes vádakat; miután e tekintetben a kormány szavát mindig beváltotta : azt hiszem igazságtalanul vádoltatik a három kölcsön hováforditása tekintetében akkor, midőn még nem lehet felette ítélni; midőn még a beadott számadások nincsenek megvizsgálva. Azt hiszem, hogy azon kormányról, mely a többi kölcsönök kezelése körül megmutatta, hogy szavának hitelt lehet adni: igazságtalan lenne előre kimondani azon ítéletet, hogy a közhitelt másra mint beruházási czélokra vette volna igénybe. Nem hiszem, hogy az ellenzék ezzel a földtehermentesitési és szőlőváltsági alapra czélzott volna, mert az kérdés: vajon beruházásnak nevezhető-e vagy nem; de nem is teszem fel azt az ellenzékről, hogy ezekre czélzott volna, midőn ily súlyos vádat emelt oly nevezetes alkalomkor; mert én nevezetes alkalomnak veszem, valahányszor a ház az uralkodóhoz szól. Mi felelni fogunk azokra; de ily átalános axiómára felelni senki nem képes. Ha valaki vádoltatik, tudja meg: mivel van vádolva. Ez a méltányos eljárás. Azt mondja továbbá a fölirat: „A múlt választások tapasztalatai meggyőztek bennünket arról, hogy nálunk is — miként ez másutt is történt — a kormányhatalommali visszaélés, az általa gyakorolt illetéktelen nyomás és a sok helyütt előfordult vesztegetés a választás szabadságát és őszinteségét számtalan esetben megrontotta; a minek következése nálunk sem lehet egyéb, mint a mi más államokban is mindenütt volt: meghasonlás a képviselőház többsége között; és mindazon szerencsétlenség, a mi ennek folytán a trónt és a nemzetet az országokban sújtotta. E részben jobb szeretem a szélső baloldalnak férfias felszólalását, mert ez legalább világosan vádol bennünket és azt mondja, hogy a többség nem többség ; — itt pedig csak insinuálják azt. Meg kell vallanom, e részben igen közel áll a két párt; de a férfiasabb eljárás mindenesetre a szélsőbalé. Annak fölirati javaslata vádirat, erős, hatalmas vádirat, nem pedig fölirati javaslat. Jól tudjuk, hogy nem oda van irányozva, a hová czimeztetett, hogy ez nem ő felségéhez van intézve; hanem intézve a néphez, melynek izgatására akarják felhasználni. Ezt jól tudjuk és attól egyátalán nem is várhattunk egyebet (Derültség); de a balközéptől mást vártunk mint ezen finom fátyollal bevont insinuátiót; vártunk nyilt eljárást, minőt várhatunk azoktól, kik ellenünk mindig nyilt sisakkal szoktak fellépni. A szélsőbal azzal vádolt bennünket, hogy vesztegettünk ; vádolja a nemzetet, hogy magát megvesztegetette. Jól tudjuk, mi történt a választásoknál, s tudja azt közülünk mindenki, hogy volt etetés, itatás ez országban mindenütt, s folyt a bor mint a népdal mondja „Henczidától Bonczidáig" ; de azt, hogy vesztegetés történt volna nagyban, — nem mondom hogy egyes esetekben ne történt légyen, mert nem voltam mindenütt: — kereken tagadom. Tagadom pedig azért, mert ott, a hol nagyban űzetik a vesztegetés, nemcsak vesztegetőknek: de megvesztegethetőknek is kell lenni. Ott szükséges, hogy a corruptio az országban annyira elterjedt legyen, hogy annak bélyege rá legyen sütve: „venalis Roma emptorem invenit", ezt a magam hazájáról nem te-