Képviselőházi napló, 1872. I. kötet • 1872. september 3–october 15.

Ülésnapok - 1872-26

26. országos ülés oetobep 8. 1872. 297 Beszédem befejezése előtt szabadjon nékem Irányi Dániel igen tisztelt képviselőtársunk azon állítására: hogy Horvátországban az eddigi kormányzat épen nem a legalkotmányosabb volt, mit a tisztelt képviselő ur a közös kormány hibás politikájának tulajdonit, — azt a megjegyzést tennem, hogy én ugyan nem szándékozom az eddigi épen nem irigyelhető állapotot a tisztelt képviselőház előtt ecsetelni, minthogy szorosan véve ide nem is tartozván, nemakarom a mi autonómiai ügyeikben ezen közös törvényhozó testületet bíróul elismerni; mindazon által más részt kívánom, hogy Magyarország, illetőleg annak alkotmányos kormánya az 1867. évi XII. t. ez. 25. szakaszában biztosított és a magyar monarchiában fentartandó teljes alkotmányosság elvét a kölcsönös érdekek megóvása tekintetéből, ha nem is nagyobb, de legalább ugyanazon mértékben Horvát- és Szlavón-társországok irányában is szigorúan tartsa meg. Ennélfogva a bizottság által előterjesztett felirati javaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Éljenzés a jobb oldalon.) Podmaniczky Frigyes báró s Tisztelt ház! Tartózkodva szólalok fel, megvallom, mert érzem, hogy egy ily hosszura nyúlt vita végszakában vajmi nehéz némi érdekeltséget gerjeszteni átalános elvek taglalásával; de kötelességemnek tartom röviden indokolni álláspontomat, nézetemet; kötelességemnek tartom ezt, mert bár szívesen bevallom, hogy az utolsó öt év lefolyása alatt sok tekintetben örvendetes haladást tanúsított államunk, mégis nem titkolhatom el magam előtt mindazon hátrányokat, amelyek a független itélő előtt első tekintetre állami életünk minden egyes szakában felmerülnek. Én azt hiszem, hogy e feladatomnak leginkább meg fogok felelhetni az által, ha nem fordulok megtámadásokkal vagy czáfolgatásokkal az egyes benyújtott válasz felirati javaslatok ellen; hanem ha egész egyszerűségben indokolom azt, mi engem arra vezérlett, hogy tisztelt barátom Schvarcz Gyula s képviselőtársam válaszfelirati javaslatát aláírván, azt teljesen valamint szerkezetére ugy béltartalmára nézve is magamévá tegyem. Beismerem, hogy igen sok tanulni valónk van; hogy üdvös az, ha sok esetben a külföld példáin okulva, a külföldön kipróbált intézményeket átültetjük saját állami életünkbe. De midőn ezt elismerem, egyszersmind azon meggyőződésben is vagyok, hogy igen sok esetben a legüdvösebb, legczélszerübb külországi államintézmények a mi sok tekintetben kezdetleges viszonyainkra nézve czélszeriien nem alkalmazhatók. Elismerem és tudom, hogy azon államokban, melyekben régtől fogva rendezett államviszonyok léteznek, valamint a trónbeszéd, ugy a válaszfelirat is igen tömör szerkezetű és rövid lehet; mert azon KÉFV. H. NAPLÓ 18!j. I. KÖTET. államokban az alap meg van vetve, az épület maga már fel van rakva, és csak az egyes helyiségeknek miként történendő elhelyezéséről van szó. Hogy ez nálunk nem lehet egészen ugy, azt mutatja maga a trónbeszéd, mely a szokottnál hosszabb volt; mutatja maga e válaszfelirat, mely szintén nem igen rövid. És ez igen természetes; mert igen sok van nálunk, ami helyrehozandó, ami újonnan alkotandó, mik fölött egyrészt a kormánynak, másrészt a többségnek nyilatkoznia kell. Az egészen természetes, hogy a trónbeszédre csak átalánosságban válaszol a többség; de egészen más állásban van az ellenzék, vagy pedig az ellenzéknek egyik-másik árnyalata, mert annak igen sok mondani valója van, ami hiányzik a válaszfeliratban, illetőleg a trónbeszédben. Ez az oka annak, hogy bár tudtam azt, hogy tisztelt barátom Schvarcz Gyula válaszfelirati javaslata inkább programra, mintsem felirati javaslat a külformára nézve: azt minden tartózkodás nélkül elfogadom. Tisztelt ház! A hatalom, a biztosított befolyás élvezete a leggyakrabban és rendesen viszás befolyást gyakorol nemcsak egyesekre, hanem a pártokra is. A hatalom, a befolyás érzete gondatlanságba ringatja a pártokat, elpuhultságot idei; elő, megfosztja azokat a ruganyosságtól, élelmességtől: mert hisz mindenki azt hiszi és azon meggyőződésben van: a többség a miénk, így tehát az fog történni, amit mi akarunk. Hogy ez igy van, ezt, ugy hiszem, bőven tapasztaltuk a lefolyt évek alatt. Ilyenkor az ellenzék természetesen felhasználja az alkalmat; ez pedig nálunk rendesen a válaszfelirat tárgyalása, hogy az elpuhult, amagáttétl enségre kárhoztatott többséget felrázza azon „dolce far mente"-bői oly eszmék megpenditése által, melyek által hiszi és reményli az ellenzék, hogy a kezdeményezést kiragadja a többség kezéből, és e kezdeményezés következtében magának a jövendőbeli győzelmet, ha nem is biztosítja, de legalább elősegíti. Hogy ez nálunk még eddigelé nem történhetett meg. állami intézményeink nagy kárára: ez az én szerény véleményem szerint legalább nagyon sajnálatos; nem történt pedig meg: mert a többség évek óta tétovázott, majdnem minden kérdésben, mellékérdekeknek engedve, igen sok, nem egészen azonos elemeket egyesitett. Ezen többséggel szemben pedig az ellenzék oly főeszméket vallott, melyek keresztülvitele vagy épen nem, vagy pedig csak nagy rázkődtatások segélyével lett volna keresztülvihető. Ennek következtében az ellenzék nem bírt azon számbeli túlsúlyra vergődni, mely "szám szükséges arra, hogy egy parlamentben két egymással szemközt álló oly párt létesíttessék, mely pártok felváltván egymást, előidézik azon nemes versenyt, mely abból áll, hogy mindenik párt vetekedik a másikkal, minél jobban, minél üdvösebben és ügyeseb38