Képviselőházi napló, 1872. I. kötet • 1872. september 3–october 15.
Ülésnapok - 1872-23
242 23. országos ülés ortober 4. 1872. pasztáknak. Ezt meg kell szüntetni. De miután nem elég lerombolni valamit; hanem ki kell mutatni, mit lehet annak helyébe tenni: mi épen ugy, mint a múlt országgyűlésen tettük, mikor azt mondtuk: kötelességünknek ismerjük a múlt országgyűlésen hozott közös-ügyi törvényeket, egyrészt a szent István koronáját mind őseredetileg, mind a felséges uralkodó házzal kötött alapszerződések szerint is meg illető elidegenithetlen állami jogoknak, másrészt az uralkodó személyének ugyanazonosságából fobyó kapcsolat okszerű követelményeinek szempontjából átvizsgálni, s megállapodásainkat annak idejében felséged királyi szentesítése alá terjeszteni;" a mit akkor Ígértünk, azt most beváltjuk, t. i. kimutatjuk, hogy a tiszta personálunio alapján mi igen jól meg lehetünk együtt, anélkül, hogy Magyarország önállása és függetlensége legkevésbbé is csorbittassék. De ha mi ezen egész tételt betettük és benhagyjuk: tesszük ezt először azért, mert ki akarjuk mutatni azoknak, kik eddig bennünket negatioval vádoltak, hogy mi positiv programmot is képesek vagyunk felmutatni; de tesszük másodszor azért is: mert hivek akarunk maradni azon alaphoz, melyen állottunk 1865. és 1869-ben és a melyen állunk most, és a melyen állni fogunk jövőben. T. ház! reassummaltam azt, a mit válaszfeliratunkban mondottunk, és komolyan figyelmébe ajánlom a képviselőháznak azon részt, melyre itt senki nem reflectált, melyben t. i. kimutattuk azt, hogy a tiszta personal uniónak Magyarországon van jövője: mert ne felejtsék, hogy ez az egyetlen mód. melyen e kérdést meg lehet oldani: mert jelenleg béke idején minden közjogi alap jó lehet; de az első vihar kifogja mutatni, és el fog jönni az az idő, mikor be fogják látni, hogy ez az egyetlenegy alap lehetséges Magyaroszágon. Nagyon rósz szolgálatot tesznek nemcsak Magyarországnak, de magának a dynastiának is azok, kik tagadják, kik folyton állítják és bizonyítják, hogy a tiszta personal unió lehetetlen. Ha az csakugyan lehetetlen: akkor nem azt fogja az utókor következtetni, hogy miután lehetetlen a personal unió. legyen reál unió; mert mikor választanom' kell hazám legfőbb érdekei és más bármi magasabb érdekek közt: okvetlenül a haza érdekeit kell megóvnom. Akkor tehát azt fogná következtetni az utókor, hogy a personal unió is lehetetlen. És midőn azt mondom: figyelmeztetem a t. házat, hogy még ez sem volna vétek, sem nem dynastia elleni tiszteletlenség, mert az nem lenne sem a dynastiára, sem Európára nézve nagy szerencsétlenség, sem válságot nem idézne elő: ha az uralkodó dynastia egyik tagja lenne magyar király, másik tagja lenne osztrákcsászár. Erről azonban most nem lehet szólni, és csak azért hoztam fel, hogy figyelmeztessem a képviselőházat, miszerint ne erőlködjenek annak bebizonyításában, hogy a personal unió Magyarországon lehetetlen. Épen azért, mert én az ellenkezőről vagyok megyőzödve: pártolom Simonja Ernő felirati javaslatát. (Éljemés a ssélső haloldalon.) Gozman János-: Mélyen tisztelt képviselőház! Tudom, hogy a válaszfelirat jogi eredménynyel nem bir, mivel csak viszhangja a trónbeszédnek; tudom, hogy a tisztelt ház akár melyik tagja sokkal több ügyességei, gyakorlattal, és tudománynyal bir a válaszfeliratok elkészítésére. Mindazonáltal erősen hiszem, hogy az által senkinek, de a közügynek, s a hazának semmi esetre sem ártok: h'a én is, mint román részt veszek a fenforgó vitában, mely sok oldalú meghányást igényel, hogy a fejedelem ugy, mint az ország népei, a dolgok valódi állásáról, s a képviselőház minden oldalú hangulatáról kellő tudomást szervezhessenek. A dicső király ajkairól hozzánk lehangzott trónbeszéd minden tekintetben szabadelvű; mert a haza minden igényeinek sikeres megoldására hiyja fel a képviselőház munkásságát; innét a felirati javaslatok halmaza. Hajdanában a trónbeszéd az. ugy nevezett királyi propositiókat tartalmazta: jelenleg a külügyi viszonyokra is kiterjeszkedik, annak jeléül, hogy a király — az európai concertben saját neve alatt helyt foglaló Magyarországához mint Austria egyenjogú társához, — nem alárendelt tartományához szól. Eoppant haladás! — Én, Magyarország küzdelmeit, az 1885. pozsonyi országgyűlés óta. többnyire mint szemlélő éber figyelemmel kisérem. Szemeimmel láttam az ország alkotmányán, az 1790/1. törvény ellenére elkövetett sérelmek halmazát, és a jeleseknek, azok orvosoltatása végetti harczát; láttam a sajtót s az ész terményeit lebilincselve; — a szólás szabadságot megfenyíttetve, — láttam az administratori rendszert, és az önkény növekedő uralmát. De legszomoritóbb vala látnom — az 1848/49. év aggasztó következményeit, a sok provisoriumot, a haza alkotmányának végleges megbukását. Azonban a gondviselés, a nemzet kitartása folytán, másként intézkedett. Jogtudó, s szabadelvű államférfiaink minden szerencsétlenségnek véget vetettek a trónbeszédben hangsúlyozott, 1867.: XII. törvényczikkbe foglalt olyan szerződés kötése által, melyet ő felsége, mint a sanctio progmaticánál, az 1790/1. s 1848. törvénynél sokkal biztosabb, s a közös viszonyokat határozottan szabályozó alap okmányt, birodalma mindkét felének javára s megnyugtatására, koronás királyi esküjével megerősíteni méltóztatott.
