Képviselőházi napló, 1872. I. kötet • 1872. september 3–october 15.

Ülésnapok - 1872-22

218 22. országos ülés octolicr í$. 1872. szabad ezt csodálnunk, ha visszagondolunk azou szomorú időkre, melyeket átéltünk. Gondolják meg, uraim, hogy mindegyikünknek része volt abban, midőn a népet izgattuk (Felkiáltások: Nem áll!) ,a hatalom ellen, mivel féltünk tőle, féltettük hazánkat, szabadságunkat, függetlenségünket, nemzetiségünket, ezért izgattunk tekintet nélkül a következményekre, hogy az elnyomott helyzetből kibontakozzunk, s tettük ezt azon reményben, hogyha majd megszabadulunk azon önkénytől, mely akkor nyomott, ügyekezni fogunk azt jóvá tenni. Most már, uraim, ismét kötelességünk, ha csak nem akarjuk önérdekünket táplálni, hogy a népet felvilágosítsuk az iránt, mi érhető el s mi nem. Ha ezt fogjuk tenni, uraim: e hazában nem lesz az az ingerültség, nem lesz az a megvesztegethetőség s végre nem lesz az a veszedelem, a mely most már fenyeget, s mely fenyeget főkép akkor, midőn önök azt mondják, hogy a .törvényhozó testület törvénytelen. Ez, uraim, oly állapot, a melyre csak akkor szokás hivatkozni, midőn államcsínyt akarnak elődézni, vagy forradalmat, Már bocsássanak meg, ez az, mi ellen tiltakozni kötelességem, tiltakoznom kell különösen Simonyi Ernőnek azon kijelentése ellen, melyet a ház engedelmével bátor leszek felolvasni. Ő „törvénytelennek tartja e házat, de megmarad a törvénytelen házban, hogy ne legyen kénytelen már most a forradalom zászlóját kitűzni." Már bocsássanak meg uraim! ez oly kifejezés, melyet hallgatással mellőzni nem lehet. Ismerem én t. Simonyi képviselőtársamat gyermekkoromtól fogva, tudom én jól, hogy az nem szándéka; tudom, hogy ő sokkal kedélyesebb, semhogy forradalmat akarna előidézni, és ha azt akarná, meg vagyok győződve, hogy nem mondaná ki előre. (Derültség.) De ha ilyesmit gondol: azt kénytelen vagyok idegességének és jelenlegi betegességének tulajdonítani. (Atalános derültség,) T. ház ! van még néhány szavam önökhez. Itt vau Irányi urnák néhány nyilatkozata. Irányi t. képviselő ur azt mondta ki, hogy ő nem fél; — bátortalannak találja a kormány, a többség politikáját, bátrabb, határozottabb politikát akar. Olvastam, hogy 1848-ban épen Irányi képviselő ur szintén sürgette a kormányt, hogy határozottabb politikát kövessen. Tudom, hogy akkor sem félt; de higyjék el, nem félünk mi sem, csak azt akarjuk, hogy félnünk ne kelljen. Látták 1848-ban, hogy eljött az idő, midőn félni kellett, s Irányi úr is minden bátorsága daczára kénytelen volt félni, mint más hazafi, s félelmében elhagyni a hazát. Azt mondja továbbá Irányi képviselő úr, hogy a haza már rosszabb időket is élt. Elismerem roszabb, sokkal roszabb időket élt, s ez az, mitől félek, hogy a hazának ne kelljen ismét roszabb időket élnie. Irányi úr azt mondja, hogy ő kész ujabb áldozatokra, ujabb szenvedésekre. Bocsánatot kérek: én ez tmagamról nem mondhatom. (Atalános derültség.) De kész vagyok arra, hogy oly állapotot idézzek elő a hazában, hogy többé se nekem, se honfitársaimnak ne kelljen készeknek lennünk a szenvedésekre Hivatkoztak önök, különösen hivatkozott Simonyi képviselőtársam Deák Ferencz nagy hazánkfiára: engedjék meg, hogy én önök ellenében más valakire hivatkozzam. Hivatkozom pedig reá azért, mivel azon irány, mely most önök által követtetik, nem uj, hanem már régi e hazában, ez volt uraim 1848-ban is az ellenzék iránya. Akkor azon egyén ült itt ezen szerencsétlen ministeri székekben (Atalános élénk derültség.) Ezek önök prófétájának szavai. Uraim, az erőltetett nevetés még nem czáfolat. (Halljuk! Halljuk! Derültség.) 1848-ban ezen székekben azon egyén ült, kire önök oly nagy súlyt fektetnek, a kit önök majdnem csalhatatlannak tartanak; de kit én, habár szintén nagy tisztelője voltam és vagyok, azért csalhatatlannak még sem tartok; különösen ügyeinkre nézve hosszú száműzetése után. Megmondom egyenesen, uraim, neve Kossuth Lajos (Éljenzés szélső bal felől.) 1848-ban Kossuth ezeket mondotta augustus 19-én: „nekünk nagy bajunk van, kimondom őszintén, a múlt századok kormányainak nagy bűnei éretlenné tették e nemzetet annyira, hogy hallgatni nem tud, midőn hallgatással mentené meg a hazát: beszél, midőn tennie kellene, s ha beszél, nem válogatja meg jól szavát." (Élénk derültség és fölkiáltások a bal oldalról: Ugyan magára olvasott!) Még ezt is hozzá tette: „engedjenek meg uraim nem éretlen gyermek-nemzet-e ez ?" Már most gondoljuk meg, hogy kihez mondotta ezeket? Mondotta-e ő azt a többséghez ? vagy azokhoz, akik most. épen ott a szélső padokon ülnek? (Helyeslés jobb felől.) Igen, azokhoz mondotta ő , midőn önök urak épen ugy provocálták őt, mint provocálják a mai kormányt és a többséget. Ugyanazon ülésben Perczel a ministeriumnak azt mondotta: „Önök zsarnokságának is ellene fogok szegülni." Tehát akkor is vádolták a ministeriumot zsarnokságról, azon padokról. Ugyanazon ülésben Madarász „ tárczavadászattal" is vádolta a ministeriumot. Ugyanaz nap Széchényi, Madarász beszéde folytán monda, hogy „ő — t. i. Madarász — és társai igenis mindent elkövetnek, hogy ezen szerencsétlen ministeriumot zsibbaszszák, hitelét csökkentsék." Továbbá: „a magyarnak nagy hibája, hogy nem tudja mikor kell összehúzni a vitorlákat, hanem csupa lelkesedésből rohan, mint a vak légy. Ne agyarkodjunk tehát egymás ellen, mint a tehetetlen sajtférgek. Én tán az országgyűlésen többször fel nem szólalok; de a haza szent nevében kérem önöket, adjanak szabad kezet s meg fogjuk tanmentem a hazát."