Képviselőházi napló, 1872. I. kötet • 1872. september 3–october 15.
Ülésnapok - 1872-20
178 20. országos ülés okttíbei' 1. 1S72. Simonyi Lajos ».: T. ház! bocsánatot kérek, az én javaslatom ezen határozati javaslatra vonatkozván, jogom van szólni. Arra nézve, amit a központi bizottság t, előadója az imént előadott, bátor vagyok megjegyezni, hogy én nem mondottam, hogy a központi bizottság előadója teljesen biztosítottnak állította volna ezen •szerződést Magyarország érdekeire nézve; hanem egyedül azt nyilvánítottam, hogy ezen érdekeket a központi bizottság előadója biztosítottnak látja; ami pedig a lehető biztosítási kifejezést illeti, ennek oly tág értelme van. bog) azt mindenféleképen lehet magyarázni; az én nézetein az, hogy a központi bizottság ezen határozatot azért ajánlotta, mert átlátta, hogy az előterjesztett szerződés által a magyar érdekek biztosítva nincsenek; mert ha a pénzügyi bizottság látta volna, hogy ezen a társulat által teljesítendő szolgálat megfelel azon összegnek, mely Magyarország által fizettetik: ezen követeléssel mint íulköveteléssel nem lépett volna föl. Az igen tisztelt kereskedelmi minister urnák, az átalános tárgyalás alkalmával tett nyilatkozata után megvallom őszintén, még kevésbbé vagyok hajlandó elfogadni ezen határozati javaslatot, mert a t. minister ur ez alkalommal azt mondotta, hogy a Lloydnak, ha ezen határozati javaslat általa is elfogadtatik, ezen uj menetek neki 90,000 forintba fognak kerülni. Én igen csodálkoznám, hogy haj, amint a t. minister ur is mondani méltóztatott s amint mindnyájan meg vagyunk győződve, egy ily társulat, mely üzleti szempontból nyereség végett alakult, — a mi egyébiránt egyátalában nem roszalható, — elfogadna egy ily föltételt, mely neki 90,000 írtba kerülne ujabb díjazás nélkül. A minister ur mégis azt mondja, hogy reményli, hogy a társulat e kívánságot teljesíteni fogja. De ha e kívánság teljesítése olyan sokba kerül: ugyan hogyan fog a társulat ráállani? Igaz, hogy később azt mondotta a tisztelt minister ur, hogy ő nem áll ott, mint kérő fél, hanem mint szerződő fél, a szerződő felek közt pedig az egyik ad, a másik vesz; de nekem ezen pótjavaslatom által épen az a czélom, hogy többet adni ne legyünk kénytelenek. Hogy a Lloyd-társulat vállalkozni fog arra, ha mi többet fogunk fizetni, azt mindenki át fogja látni; de még kérdés akkor is, hogy az osztrák kormány bele fog-e egyezni azon menetrend megállapításába, mely különösen Magyarország érdekében van követelve. A tisztelt minister ur azt mondja, hogy egészen azt nem érhetjük el, hanem a megállapított menetrendben fognak történni változások. Tehát ezen szerződés megváltoztatik mindenesetre; mert hogy ha ezen szerződés fönálland: akkor ehhez mint pótlást még 5 2 közlekedési menetet aLloyd-társulat megadjon ingyen, — azt követelhetni józan észszel senki sem fogja. Én épen azt nem akarom, hogy a kereskedelmi minister ur oly helyzetbe jöjjön, hogy egyik ad, másik vesz ; hanem hogy e kívánalomtól föltételeztessék ezen szerződés ratificatiója. Én tehát még egyszer ajánlom javaslatomat, mert a minister ur nyilatkozata szerint azt látom, hogyha ezt nem tesszük ide mint „conditio sine qua non "-t: akkor a magyar érdekben annyira kívánatos egyenes közlekedés Fiúméból vagy elmarad, vagy pedig ujabb tetemes áldozatokba kerül. Várady Gábor: Tisztelt ház! Magamévá teszem Simonyi tisztelt barátom indítványát; hanem azok nyomán, miket ő előadott ezen határozati javaslatra vonatkozólag, méltóztassék a tisztelt ház megengedni, hogy a kereskedelmi minister ur ide vonatkozó előadására egy pár igénytelen észrevételt tegyek. A tisztelt kereskedelmi minister ur hangsúlyozza, hogy ezen szerződés szerint a magyar tengeri kereskedelmi érdekek kiváló mérvben képviselve lesznek. Nem vonom kétségbe, hogy ez volt az intentio a kereskedelmi minister ur részéről ; hanem, hogy ha a számokat vesszük, azon számokat, melyek ugyancsak az általa fölolvasott kimutatásban foglaltatnak: akkor ezek nekem azon megnyugvást nem nyújtják. Hogy csak összevonjam a tételeket, van itt négy triesti fővonal, aztán néhány fiumei, aztán következnek Syra-Pyraeus, Triest-Gorfu-Ancona, Konstantiuápoly-Galacz, Konstantinápoly-Trapezunt. Konstantinápoly-Salonich-Volo, Smyrna-Rhodus - Cyprus sziget, Smyrna-Alexandria, Triest-Alexandria, Triest-Konstantinápoly, Konstantinápoly-Várna stb. Méltóztassék megítélni, t. ház, e pillanatban azon kikötőkben, melyeket itt fölolvastam, minő magyar kereskedelmi érdekek és minő mérvben képviseltetnek. Itt csak a tengeri meneteket, egyes menetet értve összesítettem, és a fiumei vonalakra esik egy menetet számítva, összesen csak 1102 tengeri mértföld, mig a nem magyar érdekeknek szolgáló postavonalakra 17.678 tengeri mértföld. Még hozzáteszem, hogy a nem magyar vonalaknál egy-két kivétellel mindenütt több a tengeri meneteknek öszszes száma évenként, mint p. o. a fiumeieknél. Mert mig a fiumeieknél 52-én alól is több évi menet van; addig a nem magyar vonalokon a legnagyobb rész 52, de van köztök 104 is kettő. A számok beszélnek, tisztelt ház. nekem uincsenek statistikai adatok kezeinben. Az igen tisztelt kereskedelmi minister ur bizonynyal bővebben rendelkezik azokkal; hanem én ugy vagyok meggyőződve, hogy ha ezen vonalakat tekinteni csupán : akkor én a magyar érdekeket még nem látom oly kiváló mérvben képviselve, mint a minister ur beszédében és előterjesztett indokolásában hangsúlyozni méltóztatott. Ha magát az árt veszszük, mely ezért a Lloydnak igértetik: ez ár sem épen oly kedvező reánk nézve, a mint a kereskedelmi