Képviselőházi napló, 1872. I. kötet • 1872. september 3–october 15.
Ülésnapok - 1872-19
19. országos ülés september 30. 1873. 157 rátának vetné alá magát, s a melyet kormányozni van hivatva, az országot. X. Károly és Lajos Fülöp példái ijesztőleg intik a fejedelmeket, hogy mesterséges többségekre ne támaszkodjanak. De nemcsak a jelen országgyűlés feloszlatását kérem én barátaimmal együtt ő felségétől: a jelen ministeriumnak elbocsátását is várom tőle. (Derültség jobb felől TJgy van bal felől!) Mi haszna lenne ugyanis az országgyűlés feloszlatásának, ha az uj választások is a jelen ministerhim vezetése, illetőleg felügyelete mellett történnének? Nemde, hogy elhitesse, hogy a nemzet való többsége igazán mellette van, újra mindent el fognak követni, illetőleg követtetni pártja által, csakhogy számára a többség biztosittassék. Különben is a jelen kormány sem szabadelvüsége sem politikai bölcsesége által nem tette magát a nemzet bizodalmára érdemessé. Nem szabadelvüsége által, mert hogy többet ne említsek: a virilis szavazatok behozatala, a vallásszabadság törvénybeigtatásának szándékos elmulasztása, a népnevelés nagyfontosságú ügye körül eddig tanúsított hanyagsága, mind megannyi kiáltó bizonyítványai szabadelvüsége hiányosságának. Valamint a nemzetiségi kérdésnek s Horvátországhozi viszonyainknak elmérgesitése a politikai bölcseség igen csekély mérvére mutat. Oly parlament mellett, tisztelt ház, mely a nemzet igazi többségének képviselője: ily reménynek kifejezése szokatlan s fölösleges lenne; oly parlamentben egy egyszerű bizalmatlansági szavazat a többség részéről elegendő a kormány visszalépésére s egy újnak kinevezséére, mely a többség bizodalmát birja. De ott, hol a többség nem valódi tolmácsa a nemzeti akaratnak: attól valamint nem önnön megsemmisítését, ugy azt sem lehet várni, hogy a vele egyetértő kormány ellen komolyan felszólaljon. Azért tartom én szükségesnek, hogy midőn a jelen országgyűlés feloszlatását kérjük: egyúttal azon reményt is kifejezni, hogy ő felsége a jelen ministeriumot legkegyelmesebben el fogja bocsátani. (Derültség jobb felől. TJgy van! bal felől.) Az uj kormány alatt, az uj kormány felügyelete mellett választandó országgyűlésnek leend majd feladata a nemzet igazi óhajtásait terjeszteni a királyi szék elé, mely óhajtások két rövidke szóba foglalhatók: „ függetlenség és haladás." Az ezek iránti vágy kiolthatatlanul ég az egész nemzet szivében, s ha a törvénytelenségek nem akadályoztatják : már az utolsó választásoknál diadalmasan nyilatkozott volna. Kiolthatlanul él a nemzet szivében e vágy, s fog élni és erősödni, reménylem, daczára az erőszaknak, mely elfojtani igyekszik azt, s a kishitüségnek, mely lemondást tanácsol. — Am vonuljanak vissza a csatatérről, a kik elfáradtak; a haza csak erejéhez mért szolgálatot igényel minden fiától; de ne csüggesszék azokat, kik harczolni sereglettek össze; de ne ösztönözzék megállapodásra, talán hátrálásra, kik előre menni készek; előre menni a hazafiság utján, ha kell ujabb üldözések, ha kell ujabb szenvedéseknek közepette! Ám csüggedjenek mások: mi nem fogunk! Havannák is egyesek, kik önbizalom és erély hiánya miatt uj megalkuvásra készek: a nemzet többsége, zöme, java jogaiért most is lelkesül és azokból engedni nem hajlandó. Ám hátráljanak mások, mi nem fogunk! mert nem kevésbbé számítunk az idő .érlelő hatalmára, mint bízunk a nemzetnek haza iránti szeretetében, önmagáhozi hűségében és kitartásában, mely valamint a múltban nem hiányzott, jövőre sem fog kiapadni. Ám essenek kétségbe mások, mi nem esünk! Rosszabb időket is ért már a magyar nemzet; de mivel jogairól s egy szebb jövő reményéről le nem mondott, kitartását kisebb-nagyobb siker mindig koronázta. Lengett már Buda várán török zászló is, mint leng mai napság fekete-sárga: eltűnt amaz, el fog tűnni emez is, (Élénk helyeslés a szélső balról.) helyet engedve a nemzeti lobogónak, mely alatt őseink, s a velünk egykorúak is, törhetlen hűséggel küzdöttek a nemzet jogaiért, s mely alatt mi azoknak nyomdokain visszaszerezni reméljük az elvesztetteket. (Helyeslés a szélső balról.) A dolog érdemére nézve pártolom Simonyi Ernő válaszfeliratát. (Helyeslés a szélső balról.) Elnök: Az idő előrehaladván az ülést eloszlatom. A holnapi ülés napirendjét fogják képezni a háznak szombaton történt megállapodása szerint a következő törvényjavaslatok: 1-ször Németországgal kötött postaszerződésről: 2-szor Az 1869. évi közös ügyi kiadásokhoz még járó költségek fedezéséről: 3-szor A hadsereg felszerelése végett, 1870-ben kötött előlegezési hitelmüveletek költségeinek fedezéséről; 4-szer A közös hadügyministernek 1871-ben megszavazott 300,000 frt póthitel Magyarországra eső részének fedezéséről; 5-ször Az osztrák-magyar Lloyddal kötött szerződésről; 6-szor A Ludovica Akadémiának felállítására és felszerelésére szükséges költségek fedezéséről; 7-szer A kolozsvári egyetem felállításáról; 8-szor A kolozsvári egyetem felállítására, felszerelésére és fentartására szükséges költségek fedezéséről szóló törvényjavaslatok. (Az ülés végződik d, u. 2. órakor.)