Képviselőházi napló, 1872. I. kötet • 1872. september 3–october 15.

Ülésnapok - 1872-18

IS. országos ülés september 28. 1872. 125 Be különben is kénytelen vagyok kifejezni, hogy némi megvetéssel olvastam egy szabadelvű reformpárt föliratában: hogy az az országgyűlés tartamát meghosszabbítani akarja; a képviselő ház tagjainak számát kevesbíteni akarja; s hogy a sajtót illetőleg, bár mond, nem tagadom, ez irányban sok helyest és szépet, de a sajtót illetőleg mindennek daczára azt mondja, hogy a sajtóvétségeket a legrövidebb bünfenyitő eljárással kívánja büntetni. (Zaj. Több hang: statárium!) Én tudom, hogy a t. képviselő urak nem ezt értették, de köznyelven a legrövidebb büntető eljárás: a statárium. (Élénk derültség.) Én, tisztelt ház, megvallom, azt tartanám egy reformpárt föladatának, hogy azt mondja: igenis, mi akarjuk a sajtó utján elkövetett vétségek szigorú megbüntetését; de oly törvényt és oly eljárást kívánunk, mely mellett a vétségek megbüntetésének örve alatt magát a szabadságot megszoritni ne lehessen. (Helyeslés bal felől.) Ez legalább az, a mit én a sajtó irányában követelek. Ami a ház tisztelt bizottságának javaslatát illeti, erre vonatkozólag teljes készséggel ós őszinteséggel bavallom, hogy az fölfogásom szerint tapintatosan, helyesen van szerkesztve. Bizonynyal, ha az igen tisztelt kormány ép oly tapintatos lett volna a trónbeszéd szerkesztésében : sok elmaradhatott volna azokból, a mik talán a vitákban most fölmerülni fognak; és e tekintetben csak azt sajnálhatom, hogy a tisztelt előadó úr azon tapintatosságot, melylyel a bizottság maga az u. n. közjogi alap említését mellőzte, nem teljes szigorusággal követte. A háznak bizottsága, melyet a többség választott, megtehette azt, és helyesen, tapintatosan tette; de meg is tehette, — mint mondám, mert saját meggyőződésének, saját állásának nem ártott vele semmit, mert maga részéről csakugyan azon törvényt, melyről itt szó van, t. i. az 1867. XII. t. czikket jónak, helyesnek és olyannak találja, melyben az ország alkotmányos életének biztosítékait leli föl; de azt gondolom, a mily természetes ez, ép oly természetes az, hogy azok, kiknek e törvény irányában más nézetük van, kik örömmel üdvözölték a kiegyezést, de nem helyeslik annak módozatait, hogy azoknak, miután a legmagasabb trónbeszédben ép e törvény jelöltetett ki, mint alkotmányosságunk egyedüli biztositéka: ezt teljes hallgatással mellőzni nem lehet, mert ha hallgatnának, elfogadni látszanának azt, a mi ott mondatik. Már ezért sem lehet, hogy elfogadjam részemről e javaslatot, és még csak egy észrevételt kívánok e javaslatra tenni; mert nézetem szerint talán ezen egyetlen pont az, a melyben a tisztelt bizottság nem volt eléggé óvatos az alkotmányosság követelményeinek megóvásában, és e pont ép arra vonatkozik, a mit a tisztelt előadó úr is kiemelt: a kolozsvári egyetem és a Ludovika-akademia ügyében. Én is örömmel, én is hálával fogadom a fejedelem gondoskodását; de midőn e fölötti örömünket és hálánkat kifejezzük: nem szabad megfeledkeznünk mégis arról, hogy érintsük legalább, — ha nem teszszük is vita tárgyává, — hogy oly országban, a hol alkotmányosság van, és a hol az országgyűlés 8—10 hónapig ül együtt, nem ez volna az eljárás módja. E javaslatot tehát el nem fogadom. Ami már most saját beterjesztett javaslatomat illeti, annak sem fogom minden pontját és az abban lefektetett elveket indokolni; mert azon meggyőződésben vagyok, hogy az elveknek indokolása és kifejtése átalánosságban akkor lenne helyén: ha javaslatom elfogadtatván a részletes tárgyalás alapjául, az egyes pontokat fognok megvitatni. A részletes kifejtés, a módozatnak meghatározása pedig akkor fogná teendőinket képezni, midőn azon tárgyakra vonatkozó javaslatok fognának előttünk fekünni. S így csak négy tekintetben kívánom indokolni javaslatomat. Az egyik, amit már ugyan némileg érintettem: az, hogy miért van az, hogy a közjogi kérdésekről is szólok, és miért van az, hogy úgy szólok, amint szólok; a másik az, hogy miért tartottam szükségesnek, hogy a legnevezetesebb pontokra nézve legalább kifejezzem azon átalános elveket is, a melyek szerint azon kérdéseket megoldandóknak tartom; harmadik tekintet, miért tartottam szükségesnek fölemlíteni a választásokra vonatkozólag a kormányhatalommal való visszaéléseket; miért azon figyelmeztetést, melyet a fejedelemhez intéztetni kívántam, szemben a kormány átalános eljárásával; s negyedszer, hogy miért tartottam szükségesnek a külügyekre vonatkozólag ugy nyilatkozni, mint tettem. Ami az elsőt illeti, megmondottam már, nem nyilatkozni ezen kérdésekben már csak azért is lehetetlen volt, mert ezek a trónbeszédben fölemlítve vannak; de szükségesnek tartottam nyilatkozni még azért is, mert meggyőződésein szerint itt nemcsak magokról azon törvényekről, hanem egy nagyfontosságú alkotmányos elvről van szó. Elismerem, igen ügyes és sok irányban sikerült tactica volt a ministeralis párt részéről, midőn már régebben egy határvonalat húztak törvényeink közt, s oda állították azoknak egy részét az állam- vagy közjogiakat, mint a melyekhez nyúlni nem szabad: azt mondották, a mely ember, vagy párt ezeken változtatni akar, az az alkotmányon kivül áll, és többségre jutása egyértelmű volna az alkotmány felforgatásával, az ország veszélybe döntésével. Elismerem, mondom, hogy e tactica ügyes volt, mert nem minden ember bir részletesen foglalkozni az alkotmányosság alapelveivel; sok ember egy állítást, mely indokul szolgál arra, hogy magának és pártjának hatalmát azonosíthassa az ország jólétével és fenmaradásával, már csak azért is igen szívesen fogad el; és így az ily módon keltett 16*