Képviselőházi napló, 1872. I. kötet • 1872. september 3–october 15.
Ülésnapok - 1872-18
118 18. országos ülés septembcr 28, 1872. nem fejezték be; a helyhatóságoknak nagy része még nem járt el azon sikerrel, mely tőlük várható volt; a megyeszervezés és a képviselőválasztási munkálatok akadályozták e munkában. Ha ezen munkálatok bemutattatnak s a végleges tárgyalások azok alapján befejeztetnek: akkor a ministerium haladéktalanul fog a tisztelt ház elé ez ügyben javaslatot terjeszteni. Ezeket mondhatom a tisztelt képviselő úr interpellátiójára s mindazoknak megnyugtatására, kik ezen kérdés által érdekelve vannak. (Élénk helyeslés jobb felöl.) Ürményi Miksa: Köszönettel tartozom a t. ministeremök urnák azonnal és pedig kimerítően adott válaszáért, s én részemről azon elvekben, melyeket ő említett, mint jövőben előtte irányadókban, tökéletes megnyugvást találok ; mert. mint ezt már volt szerencsém a múlt országgyűlésen előadni, én épen ilyen elvek alaj)ján kívánom e kérdést megoldatni. Egyúttal tudomásul veszem a minister elnök urnák azon kijelentését, hogy több szorgalmat fog azon kérdések elintézésében jövőre követelni. Elnök: Tudomásul veszi a t. ház a ministeremök ur feleletét? (Tudomásul!) Tehát tudomásul vétetik. Horánszky Nándor Egy ép oly fontos, mint sürgős természetű ügyben van szerencsém a t, közlekedési minister úrhoz — sajnálom, hogy nincs jelen, — egy interpellátiót intézni, és azt röviden élő szóval a t. ház engedelmével következőleg indokolni. Miként méltóztatnak tudni, a vasutak és csatornák kiépítésére fölvett kölcsön hovafordításáról 1868-ban alkotott törvény, jelesen annak 1. §-a a kiépítendő vasutvonalak közé az északi vasút kiegészítő részét képező és Hatvantól Jászberényen keresztül Szolnokig vezető szárnyvonal kiépítését is fölvévén, csakhamar megindultak a tárgyalások és előmunkálatok arra nézve, hogy ezen vonal megállapittassék, az egyes állomások, és azokon a pályaudvar elhelyezésének ügye végkép elintéztessék. Hi: ven "emlékezem, hogy mintegy két évvel ezelőtt a t. minister ur elődje személyesen volt szíves Szolnokon, mint a pálya végpontján a hely szinén megjelenni, s ott a situatiót megtekintvén, akkor, de tudtommal később is több alkalommal odanyilatkozott, miként ezen fontos vasút végpontjának, a pályaudvarnak, okvetlenül a Tisza partján kell elhelyeztetnie, nemcsak azért, mert a forgalom és kereskedelem érdekei igy kívánják; hanem azért is, mert e vonal anyagi állapotára nézve nagyfontosságú kérdés az, hogy e vonal az ott szintén létező tiszavidéki vasúttársaság érdekeinek alá ne ren. deltessék. Nincs szerencsém az e részbeni tárgyalásokat ismerni, mert hiszen interpellátióm épen arra vonatkozik, hogy ezek iránt fölvilágositásokat szerezzek; tény azonban az, miszerint ezen szárnyvonal kiépítése erősen halad előre és azon helyen, hol a pályaudvar tervezve volt: eddigelé a legkissebb munkálatok sem tétettek. Azt lehet tehát gyanítani, hogy talán ezen kérdés elejtetett. Tény továbbá az is, hogy, mint mondám, daczára e vonal közelgő kiépítésének, a kisajátítási tervezet a t. minister ur által a törvényszékhez további eljárás végett át nem tétetett, s ebből azt lehet gyanítani, hogy ezen kisajátítási tervezettel a kormány máig sem készült el. Hogy tehát, tisztelt ház, a bevégzett tények, — miután mellesleg megemlítem azt, hogy a személy-szállitási pályaudvar a tiszavidéki személy-szállító pályaudvar mellett épült, — lehetlenné ne tegyék azt, hogy azon esetre, ha a teherszállító pályaudvar eredetileg tervezett helyéről elvitetnék, azon bajon segitni lehessen, hogy jó eleve megtétethessenek azon lépések, melyek nekem kötelességemmé teszik a fölszólalást, bátor vagyok a minister űrtől a ház engedelmével, kérdezni: 1) mi az oka annak, hogy a kisajátított tervezet daczára annak, hogy a vasúti munkálat nagy része bevégeztetett, az 1868. LV: 30. §. rendelkezéséhez képest az illető törvényszékhez eljárás végett mai napig sem tétetett át? 2) a szolnoki pályaudvar elhelyezése fog-e már létesíttetni a megállapítás szerint; s ha nem, 3) mi szolgál hátrányul ezen végleges megállapítás elodázására? és szándékozik-e a minister ur e tekintetben intézkedni, hogy az mindenesetre az eredeti terv szerint helyeztessék el? Elnök: A közlekedési ministernek ki fog adatni. A biráló bizottságok fognak jelentést tenni. Paczolay János biráló bizottsági elnök! Tisztelt ház, az 1-ső biráló bizottság részéről van szerencsém jelenteni, hogy Eszterházy István gr., Nyitramegye vágvecsei képviselőnek kifogásolt jegyzőkönyvét bírálat alá vettük; továbbá van szerencsém jelenteni, hogy Gullner Gyula, Pest megye abonyi kerülete képviselője ellen beadott kérvényt szintén tárgyalás alá vettük és e tárgyalás eredményéről a hivatalos jelentést ezennel a ház asztalára leteszem. Széll Kálmán jegyző: (Olvassa az 1-ső biráló bizottság jelentését, mely szerint Gullner Gyula képviselő választásának megvizsgálása iránt vizsgálat rendeltetik el, s annak teljesítésére Császár Bálint küldetik ki.) Elnök: Tehát a megrendelt vizsgálat végrehajtására a biráló bizottság utasításával Császár Bálint képviselő úr küldetik ki.