Képviselőházi napló, 1869. XXIV. kötet • 1872. április 2–április 15.

Ülésnapok - 1869-484

•í&i. országos aiés; Április 15. 1S»2. 289 Valóban be ked látnunk és elszomorodva be kell vallanunk, hogy az emberiség e téren még mindig csak tapogatódzik, és hogy nincsen iránytű, mely az óhajtott czélhoz vezető utat biztosan megmutatná; mert az emberi nézetek s ezekből fakadó vágyak és remények ingadozó körét min­denfelé a csalódás ege födi be, mely többnyire oly gonoszul játsza meg embereit, hogy épen mikor kivánatait teljesiti, akkor elégiti ki őket legkevésbbé, csak ekkor értetvén meg velők, mennyire különbözik az eredmény a valóságban attól, mi után ők képzeleteikben esengtenek. Csakis egyetlen alap van, mely csalhatatlancü igaz, s melyen kivül semmi álandót fölállítani nem lehet, s ez az evény, melyről a költő ép oly szépen mint igazán énekli: „Minden államnak tá­masza, talpköve a tiszta erkölcs, mely ha meg­vesz, Eóma ledől s rabigába görbed." (Élénhtetszés.) Lelketlen formák, nem a magas hangzatos szavak, a tiszta erkölcs azon egyedüli biztos eszkőz, mely a polgári társaságban boldogságra vezet; mert a betű öl. „A betű öl, de az eszme éltet". Az Írás­nak e szavai fölött a történelem, az életnek e nagy mestere, is tanúságot tesz. Nagy.hatalmas, és boldog volt Eóma mint köztársaság, és ugyan­azon kormányzási rendszer alatt, íbrracbilmak által szétszaggatva, az absolutismus járma alá került. Nagy és hatalmas lett ismét az An­toninusok caesari korszakában , mig később is­mét elsatnyult és végre barbárok prédája lett. Hasonló caesarismus alatt nagy és hatalmas lett Angoihon forradalmai által; kifejtette és élvezi ezen nagyságát monarchico-aristocraticns institutiók által, mig más nemzetek hasonló kormányrendszer alatt elvesztek vagy elesene­vésztek. Világos bizonysága ez annak, hogy nem a forma, mely szerint, hanem a dolog lé­nyege, miként kormányoztatik: ez dönti el a nemzetek sorsát! (Zajos tetszés.) Mig tiszta er­kölcs s önzéstelen hazaszeretet lelkesité Róma népét és kormányát, virágzott a birodalom ugy is mit köztársaság, ugy is mint császárság; — midőn fényűzés, hiúság, élvezet, puhaság, önzés és tunyaság az erkölcstelenségnek annyi más nemeivel kerekedtek felül, s rágódtak az állam­nak ősök alapította tárházain: „Rónia ledőlt és rabigálja görbett." (Nagy tetszés). Mentse meg az ég hazánkat ily romlottság­tól, táplálja fiai keblében az erkölcsiség erényét, óvja meg őket a viszálkodás és pártoskodás dü­hétől, egyesítse népeit a közös haza szeretetének magasztos érzelmében, hogy ettől lelkesülve ha­zafias öntudattal gyakorolják a küszöbön álló Választásoknál nagy fontosságú jogukat, az al­kotmányosságnak ezen legszebb atributurnát, s ie feledkezzenek meg arról soha: miként Ma gyar­EÉPV. B. ÍTAP1Ó 18 f? XX TV. ország hü polgárainak a legeltérőbb nézetek mellett sem szabad sóba egymás irányában ellen­séges állást elfoglalni; mert ez annyit tenne, a történelem tanúsága szerint annyit tenne: mint lerontani első sorban állami létünket, az­után ennek romjai alá temetni el nemzeti­ségünket! (Zajos tetszés.) Bizom a magyar nemzet józanságában, mely­lyel ezt meg fogja érteni, s be fogja látni, mi­ként, valamint egyetértés mentett meg a múlt­ban, ugy csak az egyetértés tarthat fel bennün­ket a jövőben. (Tetszés.) A számra csekély, de a gondviselés által sok szép tulajdonokkal felruházott magyar nem­zetnek egyetlen talismánja van, s ez az egyet­értés, melyet egyik ősünk oly szép hasonlat­ban ajánlt fiainak, egy csomag szorosan össze­fűzött vesszőt mutatván nekik, melyet a leg­erősebb férfi kezek se voltak képesek ketté szakasztani, mig felbontva szétválasztott szálai mindegyikét gyenge gyermekek könnyen tör­delték szét. Ezen hitben és reményben veszek magam, elnőktársaim és a jegyzői kar nevében is bucsut a tisztelt képviselőháztól. Köszönöm a kitünte­tést, melylyel mégtiszteltek, a bizodalmat, mely­lyel megnjándékoztak, és azon jó akaratot, mely­lyel istápoltak bennünket. Fogadja a t. ház ezért örökös hálánkat, kik részünkről forrón óhajtjuk, hogy a gondviselés áldása vezérelje tagjait szerencsésen az élet viszontagságain ke­resztül. S most már végzem beszédemet, mint min­dig most is ugyanazon hü kebelből fakadó fel­kiáltással: éltesse a mindenható szerencsésen so­káig íelséges urunkat királyunkat! (Az egész ház, a szélső bal kivételével, föláll és zajosan éljenékat hangodat.) Éltesse, s családi örömökkel halmozza el felséges asszonyunkat, mélyen tisztelt király­nénkat! (Lelkes éljenzés.) Éltesse és nevelje szép reményű fenséges koronaörökösünket és az egész királyi családot! (Élénk éljenzés.) Boldogitsa Magyar-Horvát-Szlavon és Dal­mát testvér országok népeit és dus áldásaival áraszsza el szeretett hazánkat! (Hosszasan tarló zajos éljenzés.) Zsedényi Ede: T. ház! (Halljuk!) Azt hiszem, hogy a t. ház összes tagjainak meg­egyezésével találkozom, midőn szives köszönetet mondok t. elnökünknek a lefolyt országgyűlés alatt tanúsított tapintatos eljárásáért és kitűnő hü közredolgozásáért, melyekkel ezen, nem min­dig tövis nélküli elnöki pályáján, kezébe tett bizalmunkat kezelvén, mindnyájunk tiszteletét kiérdemelte. (Élénk helyeslés.) Bitvan mondhatom, hogy a becsületesen teljesített polgári kötelesség 37

Next

/
Oldalképek
Tartalom