Képviselőházi napló, 1869. XXIV. kötet • 1872. április 2–április 15.
Ülésnapok - 1869-483
276 á$8. országos ülés ápríNa IS. 1872, A manifestumot illetőleg, röviden megjegyzem, hogy az nem az országgyűlés, hanem egyes képviselők ténye; azért pedig, mert egyes képviselők más alkalommal bármiként nyilatkoztak: az országgyűlést feloszlatni, nézetem szerint, nem lehet. Miután azonban az idő már rövid, ugy, hogy ennek tárgyalása egészen lehetetlenné vált, s az országgyűlés, a mely Horvátországban egybehivatott, e tekintetben úgyis felelőssé fogja tenni a kormányt, ha neki ugy tetszik: én e tekintetben felszólalásom czélját elérve, s a már összehívott borvát országgyűlésre bizva azt, hogy majd e tekintetben felszólalni s jogait védeni fogja, részemről a tárgyalást, miután az lehetetlen, nem követelhetem; hanem kinyilatkoztatom, hogy az igen t. miniszterelnök ur elkésett nyilatkozatával ezen általam elősorolt okoknál fogva nem lehetek megelégedve. (Helyeslés bal felől.) Elnök: Tudomásul veszi a t. ház a miniszterelnök ur válaszát ? (Igen ! Nem!) Méltóztassanak azok, kik tudomásul veszik, felállani. (Megtörténik.) A többség tudomásul veszi. T. ház! Elmaradtak a kérvények, a számvevőbizottság és a gazdasági bizottság jelentése, a könyvtárbizottság jelentései; kérném a t. házat ezeket vagy hétfőn reggel, vagy pedig még ma, talán este 5 órakor tárgyalás alá venni, miután a kérvényeket nem lehet hétfőre átvinni. (Ellenmondás. Felkiáltások: Ma délután !j Tisza László: T. ház! Annak, hogy a kérvényeket egyszerűen letétetni nem akarjuk, azt hiszem, igen fényes jelét adtuk épen a mai határozatokkal, a mikor a ma beadott kérvényeket egyenesen az illető helyekre utaltuk további ellátás végett. Már most hogy a régebben beadott kérvényeknek roszabb sorsuk legyen, hogy azok ellátatlanul maradjanak, mint az utolsó perczben beadottak: az felfogásom szerint lehetetlen. Nem látok abban semmit, hogy ezen kérvények hétfőn láttassanak el. Hiszen sok szószaporítás ott bizonyosan nem lesz. Igaz, hogy határozat hozatott, miszerint a kérvények szombaton láttassanak el; de hogy szombaton kivül ne lehessen hozzá szólani, ilyen forma határozat nincsen. Én t. ház, fölkérem a t. elnökséget: méltóztassék a kérvényeket a hétfői ülés elejére kitűzni. (Felkiáltások: Nem lehet!) Ha pedig ez nem lehetne: ma vagy holnap egy ülést kellene tartani. (Felkiáltásnk: Nem tartunk!) Perczel Béla: T. ház ! Nem egyedül a kérvényi bizottság jelentése, hanem számos más bizottság jelentése is* adatott be a t. ház elé és elintézetlenül fognak maradni; pedig ezek nem egyesek tárgyát képezik, hanem országos dolgokat, miket az idő rövidsége miatt elintézni nem lehet. Következőleg arra vagyok bátor a t. házat fölkérni, hogy ezen rövid időt, mely még dispositionkra áll: használjuk fel házi dolgok elintézésére, ugy a számadások elintézésére ; ilyen a könyvtári bizottság revisiója. Azt hiszem, hogy egyebet tenni a képviselőház hatalmában nincs. Elnök: Belenyugszik a t. ház? (Igen!) Kik belenyugszanak, hogy hétfőn más ne vétessék föl, mint házi dolgok és végjelentés, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) Tehát a többség belenyugszik. Hétfőn délelőtt 10 órakor ülés. (Ás ülés végsŐdik d. u. 1 V» órakor.)