Képviselőházi napló, 1869. XXIV. kötet • 1872. április 2–április 15.

Ülésnapok - 1869-473

14 473. országos ülés április 2. 1872. teremtjük" a nemzetiségi kérdést, különösen Erdélyben, s bármint csűrjük csavarjuk: ezt nem lehet menteni semmi módon. A törvény kimondja Erdély unióját és mi különböző törvényeket csinálunk egyik és másik ország részére, s ott megszorítjuk a jogokat, melyek itt tágabb téren mozognak. Ez az uniónak megszegése, s ezáltal mi okot szolgáltatunk az erdélyi nemzetiségeknek, hogy ha nem ellenünk, de a kormány ellen viseltessenek gyűlölséggel. Mondottam hibás és veszedelmes, igen veszedelmes azon politika, azon felfogás, melynél fogva a szabadság terjesztésében, azért kell óvatosan eljárni, nehogy a nemzetiségek ezt fegyverül használhassák föl mi ellenünk. Veszedelmes azért, mert hiszen nincs olyan messze tőlünk a történetben, hogy mindnyájan ne emlékezzünk rá, mi volt ellenségünknek leghatalmasabb fegyver? A ki nem elégített nemzetiségek. Ha minálunk nem lettek volna ki nem elégített nemzetiségek: akkor azon 20 év, mely 48-at az ujabbkortól elválasztotta, nem lett volna; és ha mi okulni akarunk a múlton, és lehetetlenné akarjuk azt tenni a jövőben: épen az ellenkező politikát kell követnünk t. i. oly annyira ki kell elégítenünk a nemzetiségeket, hogy ne maradjon fönn annak még lehetősége sem, hogy őket valaha valaki ellenünk felhasználhassa. (Mozgás a jobb oldalon és felkiáltások: Elég volt már!) Azt mondta a t. miniszterelnök ur, hogy önök nagyou gyakorolják a türelmet, kérem gyakorolják még csak néhány perezre. (Jobb felől: „Gyakoroljuk már három hete.") Be van fejezve a polemikus rész. (Jobb felől derültség.) és csak néhány szóval fogom most előadni miért támagatom Madarász József t. barátom indítványát. Én tekintetbe véve, — mint már mondám az imént hazánk történelmi múltját s alkotmányunk fejlődését, — én azt, a mit Madarász József t. barátunk kivan, semmiképen nem tekinthetem ugrásnak, hanem természetes fejődésnek találom és én hiszem is, hogy már nincsen messze azon idő, ha már most nem is vihetjük keresztül, a midőn az összes magyar nép be lesz vive az alkotmány sánczaiba az átalános szavazatjog gyakorlata által. (Halljuk! jobb felől zaj.) Előadtam azon érveket, a melyekkel ugy hiszem sikerült megezáfolni mindazt, a mit az átalános szavazati jog ellen felhoztak. (Jobb felől : Tökéletesen !) Ennélfogva, miután látom, hogy a türelem kifogy, ezzel egyszerűen befejezem, hogy pártolom Madarász József t. barátom indítványát. (Helyeslés a szélső bal felől.) Román Sándor: T. képviselő urak! A tárgyalás alatt lévő törvényjavaslat bevezetése reám nézve igen közönbös, és én nem törődöm azzal, mi mondatik egy oly törvényjavaslat bevezetésében, mely az 1848-ki tőrvények szel- , lemé ellen, a helyett, hogy a jog kitágítását ezélozná, épeD annak megszorítására van intézve: én az ily törvényjavaslatot, valamint átalában el nem fogadtam, ugy részleteiben sem fogadhatom el. Minthogy azonban a tárgyalás folyamában oly körülmények merültek föl, melyek részint szabadságkérdések, részint pedig egyenes kihívások: kötelességemnek tartottam fölszólalni, és pedig két okból; először, hogy a szabadság kérdésében szerény véleményemet meggyőződésem szerint nyilatkoztassam; másodszor, hogy észrevétel nélkül ne hagyjak oly nyilatkozatokat, melyek akár szenvedélyből, akár pedig a kormány iránti kaczérkodásból, ad captandam benevolentiam, de ezenkívül mások rovására tótettek. A bevezetés tehát, mint mondám, reám nézve egészen indifferens dolog, ezért ahhoz nem is szólók, hanem egyenesen azon indítványhoz, melyet Madarász József képviselő ur adott be. Megvallom, hogy ha ily indítvány nem tétetik : én nem szólalnék fel azon egyszerű okból; mert azt sem én magam, sem pedig választóim, kiknek bizalmából szerencsés valék kétízben e házban helyet foglalni, sem pedig nemzetem, a román nemzet, azt jelenleg oly szükségesnek nem tartjuk, hogy azt égető kérdésnek tekintsük. Én, választóim és a román nemzet, az l84:8-ki törvényekben foglalt választási jogkörrel meg volnánk elégedve, és ha óhajtásaink vagy sérelmeink vannak, azok egészen más természetűek; azonban én azokat most mellőzöm, és csakis a tárgyhoz kívánván szólani, megjegyzem, hogy ha ezen tárgyra van sérelmünk, az nem a szavazati jog szükkörében, hanem inkább a kerületek felosztásában rejlik, mert midőn némely, alig 2—3000 lélekkel biró liliputi bányavárosok, vagy p. o. Erdélyben 900 lélekkel biró paraszt faluk, taxalis helyek ürügye alatt, és átalában a magyar lakta választókerületek is 25—30000 lélek után egy-egy képviselőt választanak : addig a románok által lakott választókerületek 40—50000 lélek után, sőt Erdélyben az unió után is a megyék, a régi képviselet szerint 100 ezer lélek után küldnek egy képviselőt. Ez az a kirivó aránytalanság és égbe kiáltó igazságtalanság, a mit e házban mindenkinek, habár azt bevallani nem is akarja, mindazonáltal érezni kelletik. Az átalános szavazati jognak e házban igen kevés pártolója, és annál több megtámadója van. Én ezen nem csodálkozom, mert két ülésszak alatt volt alkalmam meggyőződni arról,