Képviselőházi napló, 1869. XXIV. kötet • 1872. április 2–április 15.

Ülésnapok - 1869-479

JgQ 479 országos ülés április 9. 1872. czigány-primás az adóbiztosnak keresetüknek forrását. Ha kérdezte volna, hogy miért vagyok eltiltva a szótól, megmondtam volna, és akkor bizonyosan nem hozta volna fel itt a házban; megmondom tehát most, miért van eltiltva. (Halljuk!) Azért van eltiltva, mert tiltja saját lelkiismeretem, hogy szóljak : mert látom, hogy az időt, melyet beszéléssel töltenék el, visszapótolni többé nem birjuk, mert elveszett idő az, s azért lelkiismeretem tiltja, hogy szóljak. (II?h/eslés jobb felől.) Továbbá épen Degré barátom uram az atalános vita alkalmával azt mondotta rólam, hogy én Flankenbewegungot tettem; egy másik t. barátomuram pedig, épen Horváth Sándor azt mondta, hogy valamint a kigyó mérgében meg szokta harapni a tarkát, én megfordítva . . . . (Hosszas derültség.) Elnök: Kérem a t. képviselő urat tisztába jönni a személyes kérdéssel, vagy a tárgyhoz szólni. Papp Zsigmond: Igen! Én épen megfordítva beszédem végével haraptam meg annak fejét. . . . Elnök: Kérem újólag a képviselő urat, személyes kérdésben vagy a tárgyhoz kivan szólani ? Papp Zsigmond: Igen tisztelt elnök ur! En személyes kérdésben és a tárgyhoz is szólok. Mindazok, mik a distussiók folyamában felmerültek, akár személyesek, akár nem személyesek : a discussió átalános keretéhez tartoztak. Elnök: Bocsásson meg a t. képviselő ur, ha a tárgyhoz kivan szólni : akkor teheti ezt, a mikor sorban felhivatik a szólásra. Papp Zsigmond: Miután tegnap is, sőt mindig csakis a baloldalról szóltak, a szólásra sorban én következem, mint a jobb oldalról szóló. Elnök: Jegyző ur épen most mondja, hogy képviselő ur a szólásra felirattá magát, tehát teljes joggal szólhat a napirendhez. Papp Zsigmond: A másik képviselő ur pedig azt monda, hogy én őt a falnál hagytam. Bocsássanak meg mind ezen \. képviselőtársaim, ha kijelentem, hogy midőn én az átalános tárgyalás alkalmával szerencsés voltam nézetemet előadni, beszédemet ezen szavakkal végeztem : Elfogadom az átalános vita alapjául ezen törvényjavaslatot, azon reményben és feltétel alatt, hogy szerény módositványaim elfogadtatnak. Ez, ugy hiszem, semmi ellentét, és igy nem érdemeltem képviselőtársaimtól megrovást. Módositványaim. meglehet, talán olyanotc lettek volna, melyek átalános megnyugvást szereztek volna. Nem képzelem azt, hogy ha a részletes tárgyalásba belebocsátkozunk, nem tótettek volna ezen oldalról oly engedmények, melyekbe a túloldal is bele ne nyugodhatott volna. Ami pedig Kemény Gábor képviselő ur szavait illeti, az szintén személyes kérdés, és igen fontos. 0 szives volt reflectálni beszéden fre és azt mondta a többek közt, mintha én azt ajánlottam volna, hogy szövetkezzenek a magyarok a románokkal a szászok ellen. 0 ezen ajánlatot el nem fogadhatja, nemzetiséggel nemzetiség ellen nem szövetkezik. Ez uraim a nemes báró részéről igen súlyos vád, súlyosabb minden egyébnél, a mivel valaki engem illethetne. Ezt ón meg nem érdemeltem, mert egész életemben oda törekedtem, hogy jó egyetértés legyen a magyar, román és a többi nemzetiségek közt; mert tudom, hogy a haza sorsa, annak felvirágzása nem függ mástól mint a jó egyetértéstől, mely ha meg van: felvirágzik a haza is. T. képviselőtársam félreértette szavaimát és nagyon is félreértette, mert épen az ellenkezőjét mondtam annak, a mit ő csinált. Hogy pedig az ellenkezőjét, mondtam, felolvasom beszédemből az eredeti passust. En azt mondtam ; „En nem tudnám becsidni, sőt méltó undorral fordulnék el attól, ki a maga íaja részére az önfentartási eszközökről eszélyesen nem gondoskodik. Es már most kérdem : ha vajon eszélyes dolog-e az, hogy egy közös parlamentben Erdélyt illetőleg oly képviselőkkel álljunk szemben, kik nem kifolyásai a valódi képviseletnek? Avagy statusférfiui bölcseség-e az,, hogy mi az erdélyi eddigi feudális választási törvény megtartása mellett az ottani praevalens néptörzset, t. i. a románokat az uralkodó néptörzstől, a magyartól isolálva tartsuK, és passivitásra kárhoztassuk % Vagy pedig végre : van-e annak értelme, állandó becse és életrevalósága, hogy Erdélyben a magyar ur nem akarja jobbját nyújtani a románnak, kit oldala mellett látott a legborusabb időkben is mindig, kinek hű ragaszkodásáról komolyan soha sem kételkedhetett, ós ki hazáját és szülőföldjét még senkinek el nem árulta. Vau-e mondom, annak valódi politikai értelme, hogy az erdélyi magyar főurak — mert az erdélyi magyar köznép és székely nép egészen máskép érez, — inkább hajlandóbbak a 210,270 erdélyi szászokkal kezet fogni, mint az 1.253,139 románnal? Lássák ők, én ezt nem értem. T. ház ! Ki a Hermeneutica, vagy a mint némely görög nyelvészek szokták magokat kifejezni : a Hermeneftica szabályait csak legkevésbé