Képviselőházi napló, 1869. XXIV. kötet • 1872. április 2–április 15.

Ülésnapok - 1869-473

8 474. országos ülés április 2. 1872. náltatik fel, hogy az alkotmányosság megszilárdittassék, hanem hogy a szép formák által elcsábítsa a népet s megfoszsza az alkotmányosságtól. A szólásszabadság minden esetre nagy kincs, de mire való a szólásszabadság? Itt ismét összetóvesztetik az eszköz a czéllal. A szólásszabadság eszköz arra, hogy megteremtsük a népjogokat, holott a szólásszabadság jelenleg csak az, hogy mi elmondjuk véleményünket és önök reá mondják a „szavazzunkat. " Ha önök tekintetbe nem vesszik érveinket: nem tudom, hogy mi kincs rejlik a szólásszabadságban. Ezen nnrvegetődzést tehát jó lesz abba hagyni. Ugyancsak e tárgynál sokáig mulatván, a t. miniszterelnök ur áttér arra, hogy mennyire visszaéltünk mi a t. ház türelmével a szavazásokkal, Jnterpellátiókkal, kérvényekkel. Én azt hiszem, hogy nem éltünk vissza és ha a házszabályokat megnézzük: azok nekünk adnak igazat. De feltéve, hogy ez így lenne, csoda-e ez akkor, ha önök visszaélnek az alkotmánynyal ? A feladat nem az, mondja a t. miniszterelnök ur, hogy mi bizonyos számú órákat itt üljünk, hanem, hogy minél több fontos tárgyat végezzünk. Hát ki volt az, a ki az órákkal fukarkodott ? Ki volt az, a ki a helyzet elején reá erőszakolt a t. házra egy órát épen akkor, midőn arra egy kegyeletes actus miatt szükség volt. És a múlt héten, az ünnepek előtt, nem ő volt -e, a ki alkudozott az órák iránt s aztán azt mégis nekünk veti szemünkre ? De ugy látszik, hogy az egész beszéd czélja az volt, hogy kimutassa, miszerint a házszabályok nem felelnek meg a czélnak, már t. i. azon czélnak, melyet a jobb oldalnak el kell érnie — természetesen. Vagy ötször tért vissza e tárgyra beszéde folyamán a t. miniszterelnök ur s azt monda, hogy e szabályok nem adnak kellő hatalmat s befolyást az elnöknek a tanácskozások vezetésére, és hogy a tárgyhoz való visszatérést nem képes az elnök eszközölni. Mindezt azért jelzem, mert a múlt hetek tapasztalatai világosan bizonyítják, hogy mindenekelőtt gondoskodni kell jövőre a tanácskozási rend biztosabb megállapítása iránt. Ugy látszik, hogy ez volt ezen határozat, melyet beszéde elején jelzett, t. L, hogy ő elhatározta magát, hogy jövőre ugy kell ezen szabályokat megváltoztatni, hogy azokkal ne lehessen viszszaélni. Azt mondja: „Oly szabályok lesznek jövőre megállapitandók." Bocsánatot kérek, itt az irály ellen van némi kifogásom, mert azt: „szabályok lesznek jövőre megállapitandók", akkor mondjuk, midőn azok megállapítása tőlünk függ; ez pedig — én azt hiszem — nem függ a miniszterelnök úrtól, mert én azt tartom, hogy a szabályokat jövőre mi fogjuk megállapítani (Helyeslés a szélső bál oldalon); és akkor mi sokkal nagyobb tekintettel leszünk a kisebbségre, mint önök akarnak lenni most, midőn mi vagyunk kisebbségben. Nagy dicsérettel emiitette a miniszterelnök ur pártjának bámulatos erényét, mely három hét óta hősiesen gyakorolja a türelmet. Bizony, bizony! nagyon csekély kárpótlást nyújt ezen háromheti türelem a nemzetnek azon türelméért, melyet öt év óta gyakorol azon törvények iránt, melyeket önök alkottak számára. Ehhez sokkal nagyobb türelem kell, midőn a nemzet látja, hogy alig alkottatik törvény, melynek nem az volna czélja, hogy valamely jogától megfosztassék. Ez az igazi türelem. (Igaz! Jjgy van! a szélső bal felől.) És a nemzetnek ezen türelmét akarjuk mi megjutalmazni, midőn az önök türelmét próbára tesszük. En, t. ház, a rethorikának minden fegyverét tisztelem mindaddig, mig az igazság alapján nyugszik; hanem egy dolgot semmiféle szónoknak meg nem engedek: a tények elferditését. Itt pedig az elferdítése a tényeknek annyival fontosabb, minthogy a miniszterelnök ur beszédének súlya épen ezen fekszik. 0 ugyanis, midőn a történtek sorát előadta, azt mondta — és pedig kétszer — hogy a kisebbség rá akarja erőszakolni akaratát a többségre, sőt hogy a kisebbség ezen czéfját leplezetlenül ki is mondja. Már bocsánatot kérek, méltóztassék átolvasni a Naplót s méltóztassék nekem megmondani: talált-e abban ilyes valamit ? Nem; ilyesmit nem fog találni, hanem annak egyenesen ellenkezőjére fog akadni. Hiszen, mi nem akarunk itt semmit, itt csak önök akarnak. Mi tulajdonképen még meg sem ítéltük magukat ezen törvényeket, és már főérvünk az volt, hogy ezen két törvény jogfosztást tartalmaz; és ha nem tartalmazna is jogfosztást, miután azok a törvényhozótestületnek, magának az alkotmány alapjának oly fontos megváltoztatását képezik: miszerint lehetetlen azokat loyalis módon keresztül vinni a nélkül, hogy irántuk a nemzet megkérdeztessék; (Helyeslés a szélső bal felől.) mi nem kívántunk egyebet, mint azt, hogy maradjon a status quo, s ne ítéljünk oly dolog fölött, melylyel a nemzet által nem bízattunk meg. így tehát mi épen a többségre hivatkoztunk s annak akaratát tartottuk tiszteletben. Mi azt mondtuk: várjuk be a választásokat, hadd nyilatkozzék a nemzet többsége ezen törvények fölött, s ha az önök mellett lesz: meg fogunk hajolni önök előtt. Ez volt a mi intentióuk lényege. Mi készek vagyunk,— azt mondja a miniszter-