Képviselőházi napló, 1869. XXIV. kötet • 1872. április 2–április 15.

Ülésnapok - 1869-475f

100 475. országos ü!és április 4. 1872. élgtre való, csak az oly nemzet lehet hatalmas, gazdag, mely kivívott politikai vívmányait, a kor szelleméhez időnként applicálja, terjeszti. {Helyeslés bal felől.) Már engedelmet kérek, mél­tóztassanak körülnézni és ezen tételt jelen hely­zetünkre alkalmazni: vajon nem tökéletesen azonos-e az? T. ház! Önök az 1848-ik V. törvényczik­ket, azon törvényczikket, mely egy 800 éves mulasztást ütött helyre, mely 800 éves szenve­déseket feledtetett el a néppel, ha önök ezen V-ik törvényczikket kitörlik : saját magunk alatt ássuk a sírt, saját magunk alatt vágjuk a fát, mint a magyar közmondás tartja. Ebből kifo­lyólag én nagyon csodálkozom, hogy a t. túl­oldal nem okul a legközelebbi múlton, az osz­trák atyáskodó kormánynak eljárásán, mely 20 évig folytonosan tagadott mindent és a magyar nemzet hazafiságán megtört minden kísérlete és eljött az idő, eljött Sadova, mely neki sirját megásta. Már t. ház — ezeket előrebocsátva s nem akarva szót szaporítani — röviden elmondom, hogy én az 1848-iki V. törvényczikkben annak is szűk korlátok közé szorított hépválasztását tágítani s a lehető legszélesebb alapra kívánom fejleszteni. S erre két mód van: a census, vagy az átalános választás. Ami az elsőt, a censust illeti, erre nézve azon alázatos kérdést vagyok bátor koczkáztatni, hogy lehet-e Magyarországon a jelen viszonyok között igazságos s az egész országra nézve egyenlő censust kidolgozni. Felelet nem. Hallottam itt a a t. házban, hogy nem lehet s magam is gon­dolkodván, meggyőződtem, hogy nem lehet; ergo mi a logicai eorollarium ? az, hogy inkább semmi census, mint igazságtalan. S ebből mi követke­zik? az átalános szavazás. (Jobb felől zaj, de­rültség.) Én nagyon örülök rajta, hogy beszédemmel szerencsés vagyok a t. háznak derültségét elő­idézni; de azt hiszem, hogy ez nem olyan, hogy derültségre adna okot. (Haláss Boldizsár közié, szól; A hallgatóságtól függ!) A szabad válasz­tásra nézve másként áll a dolog. Én a szabad választást Magyarországon jogosnak is, idősze­rűnek is tartom. Jogosnak annyiban, mert is­mert axióma az, hogy a ki az országnak ter­heit viseli, a ki az országnak vér- ós pénzadót fizet: azt igazságosan a nép legszebb jogából, a választás jogából, kizárni nem lehet. Ennyiben jogosult és időszerű az átalános választás. Hi­vatkozom a történelemre s méltóztassék Magyar­ország történetét végig lapozni, hisz tudjuk, hogy már Árpád apánk is átalános szavazat utján lett fejedelemmé választva. {Derültség jobb felől.) De ugy van. Es tovább menve a történelemben, Sz.-Ist­vántól kezdve az Árpád-házból leszármazott ki­rályok után a kevert korszakban szabad válasz­tás utján választották a királyokat; most a leg­újabb korban a Habsburg-házból trónöröklés utján való királyok történetét is tekintve, min­denütt a szabad választás nyomaira találunk egész 1848-ig. Hisz vannak itt képviselők, a kik emlékez­nek az 1848. év előtti időből azon hires restau­ratiókra, midőn a bocskoros nemes úrfi, a kinek atyjának földje olyan széles volt, mint a nadrág­szíj, épen ugy szavazott, mint a mágnás úrfi, a kinek atyja tuczatszámra számította az uradal­makat. Igen természetes, hogy ez szabad áta­lános választás volt. De épen ezen kiváltságos osztálynak egyik része, sok küzdelmek után le­rontván a sorompókat, a rendi alkotmány he­lyett behozta a népképviseletet. Erre nézve engedje meg a t. ház, hogy egy kis divergálást tehessek. Ha valamit sajnálok ós irigylek ez életben a sorstól, ez az: hogy nem lehettem szerencsés az 1848-iki törvényhozók között, a kik azokat a dicső törvényeket hoz­tak, helyt foglalni. Sokan vannak itt a házban, a kik akkor mint törvényhozók megértve a kor intő szavát, látva a hazát két oldalról fenyegető ellenségtől megtámadva, letették a tollat s megemlékezve Cicero e szavaira.- ad arma quirites — elmen­tek karddal védeni a hazát. Ez történt 1848-ban, ma 1872-t irunk. Tehát 24 év alatt annyira változtak a körülmények, hogy itt azok is, a kik akkor képviselők voltak s hozták azon tör­vényeket, melyeket akkor a nemzet vérével pe­csételt, ezen törvényeket akarják önök megnyir­bálni, körül akarják metélni? szintén Ciceróval gondolkodva: 0 eives, cives, quaerenda pecunia primum est. Már most, t. ház, ezt előrebocsátva, átté­rek az átalános választásra vonatkozó érveim elmondására, és legyen szabad ezt is élő pél­dákkal illustrálni. T. ház! Ki ne ismerné itt azon képviselő­ket, kik 1848-ban halálos sebekkel telve, a gondviselés csodálatos rendelkezése folytán élet­ben maradtak, mintha maga a sors is ugy kí­vánta volna, hogy legyenek élő emlékei a haj­dani vitézségnek, legyenek utánzandó példái a mostani nemzedéknek. Ezek, mint képviselők, igaz, itt helyet foglalnak a törvényhozótestület­ben; de hányan vannak szerteszét az országban, koldusokká, bénákká lett vitézek, kik 1848-ban mint becsületes iparosok szorgalmuk és tudomá­nyuk folytán kerestek annyit, hogy az 1848-iki census szerint két szobát birtak 300 irtot érő házzal, vagy pedig 5 frt adót fizettek. Ők is a

Next

/
Oldalképek
Tartalom