Képviselőházi napló, 1869. XXIII. kötet • 1872. márczius 15–márczius 28.

Ülésnapok - 1869-472

370 *

72 országos ülés kettő közt természetes feladatának és tendenciájának tartja, hogy az 1848-iki alapot fokonként, de határozott léptekkel terjessze ki épen az indítványozott átalános szavazatjog felé. Hallottuk itt a házban azon érvelést, vagy is állítást, hogy az egyszer megadott választási jogot elvenni, vagy szűkebbre szorítani magának a törvényhozásnak sincs hatalmában. Legyen szabad, t. ház, e tételt helyreigazitanom : de nem azért, hogy gyengitsem; de talán inkább, hogy erősítsem. Ne beszéljünk egy kissé jogról, ne tegyük fel a kérdést ugy : van-e a háznak hatalmában? mert azt nem tagadhatjuk, hogy ha akarja a ház: megteheti azt; mert ha nem tehetné meg, nem is küzdenénk annyira ellene. Hatalma tehát van: de mondjuk ki ép oly határozottan, hogy azt tenni nem szabad, az politikai lehetetlenség. Én nem hiszem, hogy az valaha egy alkotmányos országban normális állapotban megtörtént volna; s ha megtörtént, az magát előbbutóbb meg ne boszulta volna. Azt is hallottuk állíttatni, hogy néha válság idejében, vagy rendkívüli körülmények közt lehetséges a választói jogot szűkebbre szorítani. Meglehet, nem vitatom; de épen azért, hogy soha ily szükségnek még csak kérdése se merüljön fel: kívánjuk az egyszer megadott választói jogot nem egyszerre, de fokonként terjeszteni addig, mig az átalános szavazat behozható. E nézetből indulva ki s e szándéktól vezéreltetve, mint ezt első nyilatkozatomban bátor voltam jelezni, az egyes szakaszoknál meg is tesszük indítványunkat, mely a szavazati jog kiterjesztésére lesz irányozva; és ha néha szemben a többségnek mindenhatóságára támaszkodó elhatározásával kénytelenek leszünk talán az 1848-ki alap védelmére szorítkozni; de ez azon minimum, t. ház, melyből egy porszemnyit sem engedhetünk. Jelezvén ekként kiindulási pontomat, szabad legyen nekem is t. barátom Madarász indítványával szemben kifejteni nézetemet. Már az elmondottakból világos, hogy az átalános szavazati jogot nemcsak helyesnek, de igazságosnak is tartjuk; mert hiszen, ha fokonként akarunk feléje közeledni: természetes csak a végleges megállapodás fogja azt létrehozni. De tovább megyek, én részemről azt tartom egyedül igazságos és helyes alapnak, egy választási törvény végleges megállapítására nézve. De ugy vagyok e kérdéssel, ha az kívántatik tőlem, hogy azt bebizonyítsam, mint egy axiómával szemben, positive, igenlőleg nem is bizonyíthatom be ; hanem igenis negatíve, a coritrario, vagy sí a mi ellenkezője az átalános szavazati jognak; zi3 az, ha a szavazati jog csak bizonyos qualifimárczius 28. 1873. catiónak megfelelő, bizonyos osztályára a honpolgároknak szorítkozik; itt bármi alapja is legyen, a választási jog gyakorlata csak kivétel, csak exceptio, ellenben a jog nem léte a szabály; már lehet ez az igazságnak megfelelő, de a népképviseleti eszmének, melyet pedig az 1848-iki törvény megállapított: azt hiszem, hogy teljességgel nem felel meg. De vizsgáljuk meg, mi alapon lehetne egy nem az átalános szavazati jogra, de más alapra alapított választási törvényt alkotni! Lehetne a születésre, értelemre és vagyon alapjára; többet felhozni nem tudok. Hogy a születési alap föl nem tartható, azt hiszem, erről beszólni felesleges, hiszen ezt még az 1848-iki törvény eltörülte, és ma már senki többé nem védelmezi. A képzettság, vagy értelmiség kérdése, első tekintetre sokkal nemesebbnek, szebbnek látszik; de erről is elmondatott már, hogy a kivitelbea ugy szólván a lehetetlenséggel határos akadályokra talál. Mert fölmerült a kérdés, hogy mily foka kívántatnék az értelemnek a szavazati joghoz ; mi legyen annak ismertető jele, criteriuma, mértéke, és ki ítélné azt meg? Hallottunk; t. ház, ily mértéket, criteriumot felállítani, ámde azon kivül, hogy sokszor a honnak igen becsületes, hazaszerető polgárai saját hibáikon kivül nem tanulhatnak meg irni és olvasni: lehetnek oly testi fogyatkozások, a melyek miatt nem tanulhatnak sokan, és mégis természetes eszök, ítélő tehetségűk sokkal több lehet, mint igen sok az iskolákon ugy szólván, átgázolt, de akarata, vagy tehetsége hiányánál fogva, semmit nem tanult és mi véletlennek maradt embernek. De, t. ház, én nem akarom azon t. képviselőtársaimat, kik ezen criteriumot felállítani jónak látták, mellékes czélzásokkal gyanúsítani; de nekem ugy látszik, hogy őket a népnevelés szent ügye iránti buzgalmuk ragadta el, és a választási törvényt a népnevelés előmozdításának eszközévé akarják tenni

% Ámde ez épen ugy nem helyes, mintha a választási törvényt Szilágyi Dezső t. képviselőtársam, vagy a t. belügyminiszter szerint adóbehajtó segédeszközzé, fiskális, vagy financiális törvénynyé akarjuk alakítani, s azt mondjuk ki, hogy a ki adó alá vagyonát nem vallotta be kellően: veszítse el választási jogát. Hátra van a harmadik alap: a vagyon. A vagyonra nézve egyik képviselőtársam a vita alkalmával azt monda, hogy ha már a születési és pénzaristokratia közt kell választani: inkább a születési aristokratiát választja. Megengedem; de ezen érvet itt túlságosnak tartom. Azt hiszem, hogy ez alkalmazható a virilis intézményre, hol számtalan választó kizárásával a törvényhatósági képviselőtestületnek fele a va-