Képviselőházi napló, 1869. XXII. kötet • 1872. február 29–márczius 14.

Ülésnapok - 1869-460

460. országot; ölés wárczins 13. 187S. 363 Ezeknél fogva részint az igen t. miniszter­elnök ur, részint a belügy- és pénzügyminiszter által fölhozott okokat elégségeseknek nem tart­ván ; de másrészről az indítványozók által majd egy majd más értelemben kivánt tanácskozási rend megállapítására fölhozott indokok által sem le­vén meggyőzve ; mert már akkor, midőn a vá­lasztási törvényjavaslat tárgyalásának megkezdése előtt csak d. u. 2 óráig tartó üléseinknek 3 óráig leendő kiterjesztése elhatároztatott: már akkor elegendően meg volt hosszabbítva azon idő, mely alatt a képviselőház tárgyalni tarto­zik ; annál kevésbbé fogadhatom el azon indít­ványokat, melyek az országgyűlés tanácskozási idejének meghosszabbítását czélozzák, mert ha már négy országgyűlés folyama alatt az 1848-iki V. törvényezikk alkalmas és jó volt arra, hogy a mellett képviselőt választani lehetett: nem szükséges épen most az országgyűlés végén, hogy ennek megváltoztatása végett a képviselőház éjjelnappal munkár^kényszerittessék. Mindezeknél fogva azt kívánom, hogy Szi­lády Áron t. képviselő indítványa szerint az országgyűlés tartama ezután is, úgymint volt a választási törvény tárgyalásának megkezdése előtt, csak d. u. 2 óráig legyen megállapítva. Aján­lom a t. ház becses figyelmébe ezen indítványt. (Helyeslés szélső bal felől.) Rónay János: T. ház! Az indítvá­nyokhoz, melyek a ház ülésének és az ülések óraszámának szaporítását kívánják, óhajtok szó­lani. S midőn előttem tegnap szólott t. képvi­selőtársam Tisza Lászlónak indítványához csat­lakozom : kérem a t. házat legyen kegyes indo­kaimat meghallgatni. Nem látom elegendően indokolva, hogy az ülések órái szaporittassanak, mert nézetem sze­rint, azon intézkedés csak akkor volna helyén, ha a ház igen t. többségének áldásos működése oly törvényeknek tárgyalását és életbe lépteté­sét tennék kilátásba, melyek a haza minden polgárai által sóvárogva váratnak. Ha kilátásba helyezné a t. ház többsége azt, hogy az alföld nagy területei vizmentesit­tessenek, ha kilátásba helyezné, hogy a nemzet­gazdászatra oly fontos vasutvonalak államga­rantia nélkül kiépíttetnek; ha kilátásba helyezné, hogy a testvér fővárosok egyesittessenek; ha ki­látásba helyezné a Ludovieeum ügyének eldön­tését : mindezek oly tőrvények, a melyek méltán megkívánhatnák azon fáradságot, hogy rendes ülé­seink óraszámát megszaporítsuk. (Helyeslés halról.) De, t. ház! Midőn oly törvények keresztül erőszakolása kívántatik a t. többség által, me­lyek ellen nemcsak mi, a kik itt ez olda­lon ülünk; hanem a beérkezett számtalan az ország különféle vidékeiről szóló kérvények is igazolják: a közvélemény kimondta azt, hogy ezen törvények roszak, hogy veszélyesek, hogy a képviselő testületet ma holnap kormányhiva­tallá alakítják át, hogy félünk tőle, mert előt­tünk áll a nemrég elhunyt absolutismusnak kí­sértete : akkor, t. ház, azt kívánni, hogy a rosznak megalkotása czéljából az ülés órainak száma szaporit­tassék, nem látom valósággal indokolva; különösen most már, midőn tisztába vagyunk aziránt, hogy a t. többség az előttünk fekvő választási törvény­javaslat legveszélyesebb tételein változtatni semmi áron, semmi esetre nem hajlandó; midőn látjuk, hogy a ház t. többsége mámorában megfeledke­zik arról, hogy az alkotmányos országban a ha­talom-jog minden polgárnak vele született j oga ; mi­dőn a ház t. többsége megfeledkezni látszik arról, hogy Magyarország alkotmányánál fogva jogo­sítva van törvényeket hozni, és ezen törvények értelmében kormányozni magát, következőleg Ma­gyarország törvényhozó testületének többsége az igazságot is képes lenne törvényeinkből kisza­vazni, midőn megfeledkezik azon kötelességről, melylyel alkotmányának tartozik, midőn nem látja, hogy önmaga követ el saját maga ellen árulást akkor, midőn a polgárok szabad válasz­tási jogát, melylyel eddig a törvény eítermében élhettek, megszorítani akarja. Megtettük ez oldal­ról a lehetőt, tudjuk azt önök, tudjuk mi is, tudja azt az egész ország közvéleménye: a ház többségének ily törekvése mellett az ülések óráinak számát megszaporítani nem óhajtom; sőt kívá­natos a rendes óraszámot kevesbíteni; mert borzadok naponta 5 órán át látni a többséget, mi­ként követ el 5 óra hosszat bűnt. Sipos Orbán : T. ház! Szabadjon nekem is a fönforgó kérdéshez lehető tárgyilagossággal ; — hozzá szólani, szabadjon nekem is, ki egyáta­lában nem szoktam nyilatkozataimmal az igen tisztelt ház becses türelmét fárasztani, idejét csak néhány perezre is igénybe venni. S ha most mégis engedelmet kérek a szólásra, ezt leg­inkább két szempontból teszem. Egyike az, hogy számot adjak részemről is választóim s az or« szag előtt azon indokokról, melyek engem a nem általunk készített körülmények között, a kor­mány választási törvényjavaslata ellenében neta­lán elfoglalandó álláspontra kényszerítenek, — másik szempont, mely engem a fölszólalásra ve­zetett, az, hogy én még mindig hiszem, szeretem hinni, miszerint jelen országgyűlésünk hátralevő igen rövid időszaka a kormány s a többség job­ban megérett s az ország közérdeke előtt meg­hajolt elhatározása folytán értékesíthető lesz, s elhárittatván az akadály, mely jelenleg törvény­hozásunk gépezetének rendes működését meg­akasztotta : mód s alkalom nyuj tátik a még hátralevő idő sikeres fölhasználására. 46*

Next

/
Oldalképek
Tartalom