Képviselőházi napló, 1869. XXII. kötet • 1872. február 29–márczius 14.
Ülésnapok - 1869-448
448 országos ölés február 29. 1872. 21 Szabadjon a t. elnök urat igárete beváltására figyelmeztetnem, illetőleg felkérnem. Elnök: Kérem a jegyző urakat, méltóztassanak a képviselőket megszámlálni. (Megtörténik.) A száz tag jelen van; kérem a képviselő urat, méltóztassék előadását megkezdeni. (Halljuk !) Helfy Ignácz: T. ház ! kötelességemnek tartom a t. ház megnyugtatására előre kijelenteni, hogy a szőnyegen forgó tárgy érdeméhez csak igen röviden fogok szólni, részint, mert tudom, hogy a t. ház már meglehetősen bele fáradott, — ámbár én azt nem birom helyeselni, mert mint a miniszter ur beszédének elején nagyon szép és helyes szavakkal festette a törvényjavaslatnak rendkívüli fontosságát, mondván hogy egy parlamentnek alig lehet fontosabb tárgya, mint maga a parlamentnek alapjáról szóló törvény, hanem a tény az, hogy a t. ház ki van fáradva, — más részt azért, mert tudom hogy Irányi Dániel t. barátomnak főn van tartva a szólási jog; ő tehát kétség kivül kimeritőleg fogja megczáfoíni azon érveket, melyek ellenüuk felhozattak. Felszólalásomnak főczélja az, hogy röviden előadjam azon tanulságokat, melyeket én magamnak a vita eddigi folyamából, különösen a t. jobboldali szónokok beszédéből kivontam. Es épen, mert ezt akarom tenni, kötelességemnek tartom, annyival is inkább, mert más senki sem tette, a magam részéről köszönetet szavazni a t. belügyminiszter urnák, hogy szives volt ez alkalommal engedni a parlamenti illemnek, engedni az ellenzék többszöri felszólalásának ós aként fektette meg a vita alapját, hogy ő mindjárt a tanácskozás elején előadta a kormány álláspontját és igy a vita parlamentális szokás szerint indult meg. Óhajtandó lenne, hogy többi minisztertársai is kövessék példáját. Eddig nem tették; igy például a bankügy tárgyalásánál a pénzügyminiszter ur csak kérvekérve méltóztatott szót emelni. (Helyeslés a szélső baloldalon.) T. ház! Ha végig gondolkozom azon beszédeken, melyek a kormány részéről tartattak, és melyeket nagy figyelemmel kisértem; ha tekintetbe veszem azon vallomásokat, a melyeket a szónokok csaknem mindegyike tett: megvallom, nem birom magamnak megmagyarázni, hogy miként tudják ők ezen vallomásokat a szőnyegen levő törvényjavaslattal összeegyeztetni. A t. központi előadó, mint első szónok maga őszintén bevallotta, hogy ezen törvényjavaslat nem tökéletes mű ; ellenkezőleg sok hiánya, talán hibája is van, hogy nagyon kívánatos, hogy jó, gyökeresen átdolgozott törvényjavaslatot csináljunk a választásokról; de miután az idő ezt nem engedi: tehát érjük be ezzel, mint provisoriummal. Maga a t. belügyminiszter ur ugyanannyit, sőt valamivel többet mondott. 0 mintegy bűnnek jelentette ki azt, hogy a fönálló 1848-diki választási törvény alapjában most megingattassék, miért is ő tulajdonképen nem óhajtott egyebet, mint meghúzni azon demarcationalis vonalat a bizottságok számára, hogy sem azon innen ne maradjanak, sem rajta tul ne menjenek; tehát maga bevallja, hogy a jelen törvényjavaslat csak provisorium. Ily értelemben nyilatkoztak a szónokok mind. Maga Szilágyi Dezső t. képviselő ur is, e törvényjavaslatnak legnagyobb dicsőítője, nem tagadta azt, hogy ez állandólag fön nem állhat. Természetes, hogy ily vallomások után önkényt merül föl a kérdés: hogy miután e törvény semmikép nem felel meg a kívánalomnak, miután a t. belügyminiszter ur maga bevallja, hogy bün lenne az 1848-ki törvény alapeszméjéhez nyulm: tehát miért nyúltak ahoz most ? miért nem várakoztak ezzel a jövő országgyűlésig, már csak azon oknál fogva is, miként Vukovits t. barátom igen helyesen kiemelte, hogy az átalánosan bevett parlamenti szokás, hogy a fontos törvények az országgyűlés elején terjesztetnek be. Erre én sehol választ nem kaptam, nem hallottam egy szót sem, mely megmagyarázta volna azt, hogy miért hozták be ezen törvényjavaslatot épen most: holott maguk ezen törvényjavaslat védői bevallják , hogy az csak ideiglenesség ; maradtunk volna meg tehát az ideiglenesség mellett, miután nem látom át, mily szerencsétlenség származott volna abból. Kell tehát, hogy ennek legyen valami oka, s ezen ok, mit önök bevallani nem akarnak az, hogy ez egy ad hoc törvény épen csak a küszöbön levő választások számára. (Helyeslés a szélső bal felől.) Ez okot fürkészve az okoskodásnak hosszú lánczolatán mentem keresztül, melyet előadni talán unalmas lenne, hanem végresultatuma az, hogy ezen törvényjavaslat tulajdonképeni értelme, melyet sokkal kényelmesebben lehetett volna 104. §. helyett egy §.-ba foglalni az, hogy a választókerületek legnagyobb része köteles Deák-párti képviselőt választani; és ebben némileg ki van mondva az incompatibilitási törvény is, t. i. hogy a baloldali ember nem lehet egyszersmind képviselő is. (Helyeslés bal felől.) Más okot én nem látok rá. Áttérek most azokra, miket Szilágyi Dezső t. képviselő ur előadott. Én nem leszek oly igazságtalan iránta, hogy be ne valljam, miszerint benne magam is örömest