Képviselőházi napló, 1869. XXII. kötet • 1872. február 29–márczius 14.
Ülésnapok - 1869-453
174 453. országos ülés márezius 6. 1872. mel szavazott 102. Elnök nem szavazott. 139 távol volt. A szótöbbség tehát 73. Elnök: 73 szótöbbséggel elhatározta a ház, hogy a holnapi ülést délután 5 órakor folytatja. Következik Lónyay urnák azon másik indítványa, hogy jövőre üléseink nem mint eddig 10 órától 3-ig tartsanak, hanem addig, mig a ház tartani akarja. Elfogadja-e a ház, hogy jövőre üléseink a szabályok értelmében tartassanak? Tisza Kálmán.: Ne méltóztassék a kérdést ugy föltenni, hogy jövőre üléseink a házszabályok értelmében tartassanak-e, mert az természetes, — eddig is a szabályok értelmében tartattak, ezentúl is igy fognak tartatni; hanem ugy méltóztassék föltenni, hogy ne határoztassék meg előre az ülés órája. Ez a eorrect. (Atalános helyeslés.) Elnök: Elfogadja a ház Lónyay indítványát, mely szerint jövőre az ülések órája nem lesz meghatározva 1 A kik elfogadják, méltóztassanak fölállani. (Megtörténik.) A többség elfogadja. A ház beleegyezésével az ülésnek a kezdetét is, a végét is tehát az elnök tűzze ki. A holnapi ülés 10 órakor kezdődik, azonban holnap kivételesen 2 órakor vége lesz a temetés végett. (Felkiáltások: Hát ma mikor less vége ?) A határozat, melyet most hoztunk, a holnapi ülésben lesz hitelesítve és igy csak akkor fog érvényre emelkedni, mára nézve a régi határozat fönáll. (Helyeslés a bal oldalon.) T. ház! Most kezdjük folytatni az ülést, tehát az irományok beterjesztését most teljesítem. (Derültség.) Szontagh Bertalan rimaszécsi választókerület képviselője a szabályszerű 30 nap letelvén, a végleg igazolt képviselők sorába igtattatik be. Az elnökségnek egyéb előterjesztése nincs. Nagy Károly: A most tárgyalás alatt levő törvényjavaslatnak részletes tárgyalás alapjául leendő el- vagy el nem fogadása tárgyában megejtett névszerinti szavazás alkalmával ón elég hangosan „nem*-mel szavaztam, hivatkozom a mellettem ülő képviselőtársaimra, a kik hallották, mindazonáltal a „Napló"-ban az „igen"-nel szavazók között fordul elő nevem. Kérem ezt kiigazittatni. Olgyay Zsigmond: T. ház! Én hasonló tárgyban csak azt akarom röviden kijelenteni, hogy én meg „igen a-nel szavaztam és mégis a j,nem"-mel szavazók sorában állok. (Derültség.) Ezt kérem helyreigazítani. Jámbor Pál jegyző: Miután Nagy Károly képviselő ur kijelentette, hogy neve roszul lett följegyezve a jegyzői kar igazolására, ki kell jelentenem, hogy a „nem"-mel szavazókat én jegyeztem ós Nagy Károly képviselő ur nálam a „nem"-mel szavazók sorában van följegyezve. Széll Kálmán jegyző: Én meg átalában kijelentem, hogy mit kőzöl a gyorsiroda a lapokkal, arról a jegyzői kar jótállást nem vállalhat; ha a t. képviselő ur ide jött volna és megnézte volna a hiteles jegyzetet az eredeti szavazati lisztát, meggyőződhetik, hogy abban hiba nem találtatik, hogy Olgyay Zsigmond képviselő ur csakugyan az „igen*-nel szavazók közé van beirva. Egy másik képviselő ur is, ki épen most arról értesít engem, hogy a lapokban a „nem"-mel szavazók közt van fölvéve: nálam szintén az „igen B-nel szavazók közt találtatik. Ne méltóztassék tehát aggódni, mert az eredeti listában a szavazatok helyesen vannak fölvéve, és a fölhozott eltérés nem más, mint a gyorsiroda téves közleménye. Elnök: Hogy az illető képviselő urak fölszólaltak, ezt igen helyesen tették: a hiba ki fog javíttatni. (Ugy van!) Lónyay Menyhért gr. miniszterelnök : T. ház! Yan szerencsém az összes minisztérium nevében egy törvényjavaslatot benyújtani az 1847 — 1848. évi IV. törvényczikk 3., 4., 5. szakaszainak módosításairól. Kérem azt kinyomatni, szét osztatni és az osztályokhoz utasíttatni. (Felkiáltások a bal oldalon: Fél kell olvasni! Halljuk!) A törvényjavaslat rövid és miután igen fontos, magam is kérem annak fölolvasását, (Halljuk!) Széll Kálmán jegyző (olvassa a törvényjavaslatot.) Elnök: Ki fog nyomatni és szótosztatni s fölvétele iránt fog határozni a ház. Tóth Vilmos belügyminiszter: Van szerencsém a képviselői megbízás és a közhivatalok összeférhetlenségéről szóló törvényjavaslatot a t. ház asztalára letenni. (Felkiáltások: Fel kell olvasni! Halljuk! Halljuk!) Szeniczey Ödön (olvassa a törvényjavaslatot.) Bittó István igazságügyminiszter: T. ház! Van szerencsém a tőrvényszékek illetőségéhez tartozó bűnvádi eljárás szabályozására vonatkozólag törvényjavaslatot tenni le a ház asztalára, s egyszersmind kérem a t. házat, méltóztassék annak kinyomatását elrendelni, ós egyszersmind egy 9 tagú bizottságot kiküldeni, mely ezen törvényjavaslatot előzetes tárgyalás alá vévén, véleményes jelentését a ház elé terjeszsze. Azon határozati javaslatot, mely a 9 tagú bizottság kiküldésére vonatkozik, a t. ház szives beleegyezésével a legközelebbi ülések valamelyikén lehetne fölvenni.