Képviselőházi napló, 1869. XXII. kötet • 1872. február 29–márczius 14.

Ülésnapok - 1869-453

453. országos ülés márczias <S. 1872. jgg az előttem' szóló t. jegyző urnák előadására is, a ki maga is elismerte, hogy eddig is e házban a házszabályok mindig ugy érteimeztettek, hogy a határozat kimondása előtt bármely stádiumban lehetett személyes szavazást kivenni. {Helyeslés lal felől.) Én megvallom, a határozatnak az elnök általi kimondását nem hallottam (A szélső bal felől: Nem is volt kimondva.) és azt hiszem, hogy a határozat kimondása előtt volt a kérelem beadva a személyes szavazásra nézve .(Halljuk!) Bátor vagyok továbbá megkérdezni a ház tisztelt többségétől, hogy ha végrehajtják is, — ha ugy tetszik, — szándékukat, hogy ezen eset­ben a névszerinti szavazást nem engedik meg, mit fognak ezzel elérni ? Azt fogják vele a leg­jobb esetben elérni, hogy ezen egy esetben névszerinti szavazás nem történik; de én azt hi­szem, hogy ugyanazon időt, mi ekként nyeret­nék, szóval, beszédekkel könnyen ki lehet húzni, sőt többet is, mint a mennyi a személyes sza­vazásra kívántatik. Jövőre pedig azon t. bará­taim, kik azon szándékban vannak, hogy ismé­telve kívánják a személyes szavazást, bizonyosan sokkal óvatosabbak lesznek a névszerinti szava­zás kérésénél, és így ezen egyszerű győzelem, melyet a ház t. többsége a házszabályokon, fél­remagyarázásukkal nyerne : egyátalában nem fogja előmozdítani azon ezélt, melyet maguknak kitűznek. Én részemről szorítkozván épen a szőnye­gen levő kérdésre, a névszerinti szavazást végre hajtatni kérem. (Élénk helyeslés bal felől.) Csiky Sándor: T. ház! (Zaj. Fölkiál­tások : Szavazzunk névszerint! Zaj. Elnök csenget.) Elnök: (Közbeszól.) Tessék elkezdeni. Csiky Sándor: T. ház! Én a túlsó oldal tagjairól nem tehetem föl azt, hogy a házszabályokat, melyeket maguk alkottak — mert hiszen ők határoznak minden fölött (Zaj.) Kérem az ülést felfüggeszteni. Elnök: T. ház 5 perezre felfüggesztem az ülést. (Szünet után.) Elnök: Métóztassanak helyeiket elfog­lalni TV ház! (Fölkiáltások: Halljuk!) En a t. ház előtt constatáltam a fönfor­gó kérdésben, miszerint a többséget, miután az senki által kt9ségbe nem vonatott,kimondtam; azonban, miután többen at. ház tagji közül azon kijelentést tették, hogy ezen kimondást nem hallották, azon kérdést intézem a t. házhoz: kiván-e a névszerinti szavazás kérelmének helyet adni vagy nem? (Nagy zaj. Csanády Sándor és Simonyi Ernő szólni akarnak.) Simonyi Ernő: A kérdéshez kívánok szólni. Mielőtt felfüggesztetett volna az ülés, a vita folyamában többen szólottak az iránt, va­E6PV. H. NAPLÓ. 18T1 JOkiI. jon a név szerinti szavazás elrendelendő-e vagy nem ? Most még többen vannak felírva ehhez, míg ezek nem szólottak, a kérdést nem lehet föltenni. (Ugy van!a szélső bal oldalon.) Csiky Sándor: T. ház! Nem mellőz­hetem el kijelenteni, miként mindannyiszor, a hányszor egy hírlapot kezembe veszem és abban a t. háznak tekintélyét fájdalommal érinteni ol­vasom , és eljárását kárhoztató kifejezésekkel illetni látom, vagy ha egyes magán körökben ha­sonló értelemben tesznek előttem mlitést: elbo­rul lelkem azoknak hallatára. Elnök: (Csenget.) Fi yelmeztetem a t. képviselő urat, hogy jelenleg a vita a körül fo­rog, vajon a névszerinti szavazás elfogadtassék-e vagy nem. Kérem tehát, méltóztassék erre szo­rítkozni. Csiky Sándor : Indokolni akarom e kí­vánságot s eetekintetben ugy tudom, a szabá­lyok értelméb n jogom van indokolni azon véle­ményt, melye^ a t. ház előtt kijelenteni szán­dékom. Tehát mondom, t. ház, mindannyiszor el­borul lelkem, ha-nem vagyok képes okokat fel­hozni, a melyek erejével megczáfolbatnám azon megtámadásokat, melyek a lapokban országszerte terjesztetnek. Elborul lelkem különösen ha föl­veszem ezen egy jelenetet, mely most 10 óra óta e házban történik. A házszabályokat a t. többség készítette épen ugy, mint a többi törvényeket, melyek ezen 3 év lefolyása alatt szentesítve világot lát­tak. A jegyző fölolvasta azokat a szabályokat, és mostan mégis félre tenni akarni tapasztalom ugyanazon t. jobb oldal által, mely azokat alkotta. T. ház! Azt, hogy a 140. és Hl-ik §. mit mond: határozottabban és világosabban kijelen­teni nem iehet, t. i. hogy addig, mig a hatá­rozat megai kotva nincs: addig az ideig névsze­rinti szava zást kérni lehet, ezt a névszerinti szavazást 20 tagnak kérelme folytán megtagad­ni senkinek jogában nem áll. Mikor a szabály ekként határozottan rendelkezik, és mégis itt az a tény merül föl, hogy az elnökségnek 20 tag által beadott névszerinti szavazás iránti kivánata felett nekünk itt még órákig vitatkozni kell: vajon a szabályok által rendelt szavazási eljárás megtartassék-e vagy sem? akkor, t. ház, igazán nem lehet az ily előhaladást helyesnek, szabály­szerűnek és a képviselőház méltóságával össze­egyezhetőnek tekinteni. És kérdem t. ház: mi adott arra okot, hogy annyi időt veszítsünk e meddő kérdéssel? igaz, hogy a miniszterelnök ur felállt és azt monda? hogy holnap is 3 óráig tartassék az ülés; ezután beleegyezik, hogy két óráig tar­22

Next

/
Oldalképek
Tartalom