Képviselőházi napló, 1869. XXII. kötet • 1872. február 29–márczius 14.

Ülésnapok - 1869-452

134 452. országos ülés márczius 5. 1872. Azt mondja Irányi, hogy oda, miszerint va­laki szavazatjoggal élhessen, nem szükséges külö­nös műveltség, — mert szavazatjoggal élni nem annyi, mint közvetlen befolyni az állam [törvény­hozására; hanem csak annyi, mint megmondani, hogy például nekem ezen vagy azon emberhez van bizalmam. Az, hogy tud-e a választó irni-ol­vasni, azt mondja Irányi, nem tesz e bizalom­dolgában különbséget Megengedem; nem tenne különbséget: vajon tud-e a választó irni vagy olvasni oly jelöltek­kel szemben, kikkel ugyanazon községben futja le akővetjelőlt életpályáját s a kiknek jótékony vagy kártékony kihatását a közügyekre hosszú évek tapasztalatából ismerheti a legkevésbbé mü­veit egyén is. De mikor arról van szó, hogy oly jelöltek közöl ruházza rá bizalmát valaki, a mely jelölteket talán életében csak akkor lát először : midőn a 80—90 községből álló választó kerü­letben azok magukat bemutatják; midőn oly jelöltekről van szó, a kikről egy félre eső köz­ségben lakó szerény földmivelő mit sem tudhat, hacsak nem a sajtó utján vagy azok utján, kik maguknak a jelölt felől értesülést, szintén csak sajtó utján szereznek: akkor meg fogja engedni t. képviselőtársam, hogy okoskodása nem egészen alapos. Mert talán saját maga is meg fogja engedni, hogy ily jelöltekkel szemben a bi­zalom átruházás merő vak bizalom. Igen, de azt mondják, megkérdheti a legmüveletlenebb a legtájékozatlanabb ember is egy oly ember­től, a ki a jelölt egyéniségéről jó tájékozottság­gal bir : hogy vajon reá adja-e vagy ne szava­zatát* T. képviselőház! A ki igy érvel, az nézetem szerint nem azt bizonyítja be, a mit akart ; ha­nem azt bizonyítja be végelemzésében, a mit épen nem akart t. i, a másod fokú választás jogosultságát. Igaz, az irni-olvasni tudás még nem nyújt elég biztosítékot a műveltség felől. De nem is ezt állítottam én; hanem csak azt, hogy a meny­nyiben egy korszerüleg berendezett elemi tanoda bizonyítványát, közoktatásunk hiányai miatt, még ma felállítani nem lehet, compromissumhoz kell folyamodnunk. E compromissumot én az irni olvasni tudásban vélem föltalálhatni, meg­hagyván a szavazatjogot éltük hosszára azoknál, a kik már az 1848. V. t. ez és az erdélyi II. t. ez. alapján e törvény szentesítése után történt első választásnál saját személyökre ezt vindicál­hatnák. Választottam pedig e compromissumot azért, mert meghagyván mindazokat, a kik addig szavazat­tal bírtak: azt hiszem nem idézne egy ily törvény e hazában semmi elégületlenséget, semmi izgalmat; az irni olvasni nem tudókat pedig jelentékeny mérvben fogná arra utalni, oda szorítani, hogy tanulni igyekezzenek. Nemcsak egyes államtudósok el­méleteiben látjuk szerepelni az irni olvasni tudás föltétét, de látjuk tényleg egy némely kis né­met fejdelemségben, látjuk, ámbár felfüggesztve bizonyos évekre, Olaszországban, látjuk a portu­gall alkotmány revisiójánál magának a kormány­nak proposb 1 iója folytán jelenleg, mily nagy sze­repet játszik. S mi reánk nézve épen nem lehet tanulság nélkül, ha látjuk, mennyire buzognak a franczia törvénybe is bevezetni azt, hogy oly franczia államférfiak mint Jules Simon, és látjuk, hogy nem a haladás barátjai buktatták azt meg, ha­nem a clericálok és a reactio. Mondanom sem kell, hogy ezek folytán mindazon ellenvetések elesnek, a melyeket némely képviselőtársaim felhoztak, és azok érvelések az én propositioim ellenében nem lehetnek, csak lehet­tek volna akkor, ha azt állítottam volna, hogy ma már csak az kapjon szavazatjogot, ki irni olvasni tud; s ha azt állítottam volna, hogy az irni olvasni tudás mint qualificatio önmagában vévé már elégséges. Azt hiszem, azt sem kell bővebben kifejtenem, hogy mért nem félnék én az átalános szavazatjogtól oly államban, hol a többség már bizonyos fokát elérte a műveltség­nek ; azt tehát, hogy ellenkezésbe jövök saját állításommal, csak az mondhatja, a ki nem ér­tette meg, hogy épen azért akarom a néj) mű­velődését e módozattal is előbbre vinni, hogy idő­vel a szavazatjogot lehetőleg mindenkire kiter­jeszteni lehessen. Nehogy azonban valaki elhigyje, hogy az, ki az átalános szavazatjogtól fél s mégis irni olvasni tudást akar kikötni a szava­zatjog minősitvónyeül; öntévedésbe esik. Én épen azért akarom az irni olvasni tudást válasz­tási minősitvényeül kimondatni, mert ösztönze­tet óhajtok adni a népnek az által minél inkább a művelődésre, iskolák állítására stb. s ha mi­ként mondom, ha ez szerencsétlenséget idézhetne elő például Bukovinában, mi szerencsétlenséget sem látnék abban, felruházni az összes felnőtt férfiak millióit szavazatjoggal oly államban, a melyben a tömeg műveltségi foka oly lábon áll, mint Massaehusettben, vagy Holsteinban. Voltak azután egyéb szónokok, kik nem tartották méltónak, hogy komoly tárgyilagos ér­veimre komoly tárgyilagos érvekkel feleljenek; hanem megelégedtek azzal, hogy beszédemet logi­kátlanságnak, szóhalmaz tömkelegének nevezték, a nélkül, hogy kimutatták volna beszédemben a logikai összefüggés hiányát: — kényelmesbnek találták egyszerűen ráfogni a logika hiányát. Azon t. képviselőtársam azonban, ki logikát­lansággal vádolt, nem gondolta meg, hogy ón beszédemnek azon helyeit, melyeket nem értett

Next

/
Oldalképek
Tartalom