Képviselőházi napló, 1869. XXI. kötet • 1872. január 24–február 28.
Ülésnapok - 1869-428
428. országos ülés január 24.1872. 21 3) tervre" s ezekben a tervekben hivatkozik j egyes pontokra, vagyis betűkre, úgymint b. c, j d-re, a mely hivatkozásból én — megvallom —- j határozott megnyugvást nem nyerhettem. Miután pedig, amint a miniszter ur mondotta, a törvény szerint a kisajátítási jog meg nem adható, mig a vállalat nem engedélyeztetett: épen azért szükséges lett volna a képviselőházat azon helyzetbe hozni, hogy a vállalat és annak tervei iránt, magát tökéletesen tájékozhassa. Ami a Brennerb'erg által beadott módositványt illeti, ón azt pártolom; mert e módositvány által nem halasztatik el az ügy, miután e módositvány által tisztán khnondatik, hogy a képviselőház, a mint a kisajátítási jogot megadja : az ügyet a miniszterre bizza azon öntudattal és föltétellel, hogy a miniszter, midőn a j kisajátítást keresztülviszi, azt legalább alapos ta- i nulmányozása alapján fogja tenni. (Egy hang: ! 35 év óta tanulmányoztatik e kérdés!) Hallottam, j hogy egy képviselő ur azt mondja, hogy 35 év óta tanulmányozzák ; ha megnézi a miniszteri indokolást : meg fog győződni, hogy e tanulmányozások évenként félbeszakittattak, hol az egyik, hol a másik párt részéről gördített akadályok • miatt, és ha történt is tanulmányozás: de aj vizsgálat a magyar kormány részéről még nem j tétetett azon sokféle panaszt illetőleg, melyek j mindkét rész által tétettek, mondom: én nem | tudom, hogy ily vizsgálat a helyszínén történt volna. Midőn beszédemet bevégzem, még egyszer bátor vagyok azt kérni, hogy Kis-Sink kérvénye, mely a t, képviselőház előtt fekszik, mindenek- ! előtt felolvastassák. j T. ház! Kis-Sink községe ezen kérvényben | határozottan azt állítja, hogy ha ezen kisajátítás azon vállalat szerint történik, mely előttünk fekszik, s mely a minisztériumtól ajánltatik: akkor nem egyes rétről van szó, hanem egy egész vidéknek becsületes lakossága fog kárt szenvedni. Nézzük a miniszteri indokolást. Ebben az mondatik, hog3< r a szabályozás által ugy Vojla, mint Sink községének egyes rétéi kárt fognak szenvedni ; holott a Sink községe által benyújtott kérvény azt mondja, hogy az egész Sink községe veszélyeztetve van. Én magam mint országos képviselő kötelességemnek tartom, ekkép felszólalni; mert ha áll az, hogy Kis-Sink hátrányára volna ez a szabályozás : akkor nem érteném ; mert Vojla község minden költséget magára vesz. Én a magam részéről pártolom a módositványt. Fillenbaum Ferencz b.: Csak azon észrevételt akarom tenni, hogy tegnapelőtt voltam szerencsés egy kérvényt benyújtani a t. háznak azon kéréssel, hogy a kérvenyi bizottságban az soronkivül tárgyaltassék. A t. elnök ur akkor azt mondta, hogy a kérvenyi bizottság úgyis eourrensben lévén, nem szükség azt olykép oda utasítani. Tegnapelőtt nyújtottam be a kérvényt, és az ma sem tárgyaltatott, az ügy pedig, a mire a kérvény vonatkozik, ma tárgyaltatik. Elnök : Kérem a kérvényt a kérvenyi bizottsághoz áttettem, ott tárgyaltathatott már, de a jelentés még nincs itt, de nem is lehet kívánni, ha méltóztatik ismerni az eljárást. Fillenbaum Ferencz b.: Épen azért, mert ismerem az eljárást; szólaltam föl. Volt eset. hogy egy kérvény kiadatott az nap a kérvenyi bizottságnak, ugyanaz nap a kérvenyi bizottság tárgyalta is és a ház előtt is tárgyaltatott másnap. Kérem ennek folytán e kérvénynek együttes tárgyalását, s ha az nem lenne itt megtalálható nálam van másolata. Kérem felolvastatni. Elnök: A t. képviselő ur előadását reetificálnom kell; nem mondatott ki, hogy tárgyaltassék, hanem a kérvenyi bizottsághoz utasíttatott előleges tárgyalás végett. Fillenbaum Ferencz b.: Ami a központi bizottság jelentését illeti, megvallom, nem foghatom föl, hogy mondhatja ezeket a jelentés első pontja: „Hogy a kérdéses patak folyása a legszabályellenesebb és oly természetű, miszerint a legcsekélyebb vizáradásoknál kitör és mindkét községnek, de legkiválóbban Vojla községének határtalan károsításokat okoz:" megvallom, nem foghatom meg, mit Benedek képviselő ur állit, miként Kis-Sink községe ellenzi a szabályozást. Ha az ő érdekében van a szabályozás: alig hiszem, hogy ellenezné. Ezeket felhozva, pártolom Brennerberg Mór módositványát. Kérem a kérvényt felolvastatni. Halmossy Endre: T.* ház! Az egész vitából azt veszem ki, hogy a legnagyobb nehézséget azon fölfogás okozza, mintha a kisajátítási terv e törvényben már előre megállapíthatnék. Nézetem szerint a törvényhozás csupán a kisajátítás elvét mondja ki, a kisajátítási terv megállapítása pedig a kisajátítási törvényben előirt eljárás szerint történik. Ugyanis a kisajátítási törvény 21. §-a világosan előírja, hogy a válla1 latok kötelesek kisajátítási tervet készíteni. A kisajátítási terv áll összeírásból, a térképből, ott minden egyes részlet, ott az irány, mely felé e szabályozás történik, ki van jelölve. Ki van jelölve minden egyes részlet, melyből a kisajátítás történik, az azután az illető birtokosokkal közöltetik, s mindegyik birtokos tehet az iránt kifogást. Azok fölött egy bizottság a hely szinén