Képviselőházi napló, 1869. XXI. kötet • 1872. január 24–február 28.

Ülésnapok - 1869-440

440. országa* ölés feltnör 20. 1872. \$% annál is inkább reménylem ezt, minthogy az indítványozón kivül első vagyok, ki a különvélemény mellett szót emelek. (Ralijuk!) T. ház ! Különféleképen defineálták azon kérdést, mely fölött most vita foly. Wahrmann képviselő ur azt mondotta, hogy ez nem tisztán pénzügyi, nem tisztán anyagi kérdés; hanem egyszersmind nagy, fontos, politikai kérdés. Trefort Ágost t. képviselő ur nagy ugrást tett. Ő egyátalában nem ismerte el e kérdést politikai kérdésnek. Kijelentette, hogy ez nem jogi kérdés, nem is közjogi kérdés, hauem tisztán csak opportunitási kérdés. A t. pénzügyminiszter ur még valamivel tovább ment és azt monda, hogy ez a lehetőség kérdése: mi van módunkban tenni, mi nincs ? Jókai Mór t. barátom eltért mindezen definitióktól és e kérdést tisztán reformkérdéssé devalválta. Engedje meg t. barátom a fölötti sajnálkozásomnak kifejezést adni, hogy épen ő, kinek azon érdem jutott, e fontos kérdést a magyar törvényhozásban szőnyegre hozni : oly kevéssel beérte, s maga kimondja, hogy ez tisztán reformkérdés nemcsak, hanem beszédének végén hozzáteszi t. barátom: ,,értsünk egyet a dologban ! Önök azt mondják : semmi sem választ el bennünket, csak az 1867-iki jogalap; itt már nincs 1867-es jogalap ; itt csupán egy fontos reformkérdés van." Sajnálom, hogy e tekintetben semmikép nem osztozhatom t. barátom véleményében, és még inkább sajnálom azt, hogy e tekintetben osztoznom kell Wahrmann képviselő ur véleményében, a mennyiben az ő definitióját kell a leghelyesebbnek tartanom. Igenis, a fönforgó kérdés igen fontos politikai kérdés. Igaz, hogy Wahrmann t. képviselőtársam, ezen pompás bevezetés után, a melyet igazán nagy figyelemmel hallgattunk meg: elfeledte megmondani azt, hol van tehát ezen politika. Azt — mondom — Wahrmann ur jónak találta mellőzni. Engedje meg t. ház, hogy pótoljam helyét. (Halljuk!) Igenis igen fontos politikai kérdés az, a melyről most szó van, és hogy az igaz szót kimondjam: épen az 1867-ki egyezményből természetszerűleg kifolyó politikai kérdés. Lássuk, miként eredt e kérdés? S midőn ezt egyszerűen, röviden ki fogom mutatni, egyszersmind ki fog derülni az, hogy a különbség köztünk és a t. jobboldal közt tisztán aa, hogy mi akarunk egy önálló magyar nemzeti bankot, mig a t. jobboldal ezt nem akarja. Honnan eredt e kérdés? 1869-ben sok évi tapasztalás után a törvényhozás érezte, hogy lehetetlen kifejezést nem adni a nemzetnek napról napra mindinkább nyilvánuló azon óhajának, melynél fogva a pénzügyet és pénzhitelt függetleníteni, önállósítani akarja. Miképen adott ennek kifejezést ? Azzal, hogy választott saját kebeléből bizottságot, a melynek azon utasítást adta: ..hogy adjon indokolt véleményt aziránt, minő törvényhozási intézkedések létesítendők a jegybank ügyében, hogy a rendszeres forgalom biztosítása mellett a hazai hitel önálló szilárd alapokon feküdjék." S itt nagyon örvendek, hogy tökéletesen egyetértek a t. pénzügyminiszter úrral. A t. pénzügyminiszter ur igen helyesen kimutatta, hogy ebben fekszik a fősuly. Azt mondta ugyanis: ,,azon bizottságtól, mely a bankkérdésben annak idején kiküldve volt, azt várta a ház, hogy adjon indokolt véleményt az iránt, minő törvényhozási intézkedések létesítendők a jegybank ügj'ében, hogy a rendszeres forgalom biztosítása mellett a hazai hitel önálló szilárd alapokon feküdjék. A fődolog tehát itt nem a rendszeres pénzforgalom biztosítása volt, ez csak mintegy mellékesen említtetett: hanem a fődolog a hazai hitelnek önálló szilárd alapokra való fektetése."* Maga kiemelte, hogy mi volt ezen kiküldetésnek főczélja; az volt czélja: hogy jelöljön ki módot arra, hogy miképen önállósíthatjuk pénzügyünket és pénzhitelünket. Már most, ha a pénzügyminiszter ur maga bevallja, hogy ez a főczél, a többi csak mellékes dolog; ugyan miért ellenzi most, hogy ezen főczél kijelölve legyen; miért ellenzi épen ezt? Az ellentét e tekintetben oly világos, hogy lehetetlen azon gondolatra nem jutni, hogy itt még egy más oknak is kell lappangnia. A pénzügyminiszter ur maga azt mondta: Simonyi Ernő képviselő ur mondta, és helyesen, hogy a törvényhozás teendője : megjelölni a czélt, kitűzni a föladatot; de ennek valósítását a kormányra kell bízni, és annak dolga: mi utón haladva és járva akarja, és véli ezen megbízást teljesíteni. Épen ezt mondta a különvélemény. A különvélemény teljesítette a ház által rábízott kötelességet, kimutatta a főczélt, egészen szabad kezet engedve a kormánynak, hogy azt keresztülvigye. És mégis a t. pénzügyminiszter ur a?.t mondja, hogy épen e tekintet indítja Trefort képviselő ur javaslatának elfogadására. Én tehát ebből, valamint azon érvelésekből, melyekkel a t. kormányszónokok Trefort képviselő ur határozati javaslatát támogatták: kénytelen vagyok azt következtetni, hogy a kormány az önálló magyar bankot nem akarja. (Ellenmondás jobbról.) Mondtam, hogy ez közösügyes eljárás. Igen is t. képviselő urak az, és engedjék meg és ne haragudjanak meg, ha az igazat nyíltan kimondom ; (Halljuk!) ez egy ujközösügyes dolog létrehozatala, 21*