Képviselőházi napló, 1869. XXI. kötet • 1872. január 24–február 28.
Ülésnapok - 1869-439
439. országos ülés február 19. 1872. 151 selő ur is, és erre nézve mindannyian egyetértünk. Miután pedig a valuta helyreállítása még akkor is, ha a legszilárdabb akarattal és legna- i gyobb erelylyel veszszük foganatba: bizonyos ideig [ fog tartani, melynek lefolyása előtt e correct magyar jegybank felállitásáról nem lehet szó ; nem látom át: miért volna opportunus ma bevonni olyan dolgot a javaslatba, mely talán csak egy vagy két év múlva fog megérlelődni. Én tehát a javaslat e második részét egészen, az elsőben az idő meghatározását mellőzendőnek vélem, és ez esetben Ghyczy javaslata nem fog lényegesen eltérni annak első részétől, melyet Trefort képviselőtársam benyújtott. Van azonban Trefort javaslatának egy másik része, mely Ghyczy képviselőtársam javaslatában hiányzik, ez vonatkozik az átmeneti intézkedésre. Ugy látszik, hogy Komárom képviselője e tekintetben talán még nagyobb szabadságot akarna adni a kormánynak, mint mi; mert ő maga határozati javaslatában ilyen átmeneti rendszabályokról nem szól; pedig beszéde folyamában előadta maga is, hogy ilyenekre szükség lehetne. Ebből azt kellene következtetnem, hogy az átmeneti intézkedéseket egészen a kormányra bizza, hogy az saját felelőssége alatt hajtsa végre. Mi ennyire nem mentünk, hanem az átalános követeléseket megállapítottuk, és kiindulási pontul vettük azon időt, mely ezen egész bankkérdést tulajdonképen a ház elé hozta, t. i. az 1869-iki crisist, melynek következtében Jókai Mór képviselő ur a kormányt interpellálta. Méltóztassék megnézni Trefort javaslatának második részét; ott pontról pontra érintve vannak mindazon bajok, melyeknek elhárítása akkor kívántatott, s melyekre nézve a javaslat utasíttatni akarja a kormányt, hogy azokat orvosolja. Azt mondták erre: igaz ugyan, Trefort javaslatában nincs benne, hogy a kormány kizárólag vagy első sorban a nemzeti bankkal alkudozzék; de hogy ez subintelligitur, hogy még hátulsó gondolat is van ott. Én nem tudom micsoda hátulsó gondolatai voltak azon uraknak, kik velem együtt ezen határozati javaslatot aláirtak; de legalább én bennem ily hátulsó gondolat nem létezett. Én csak azt látom ezen határozati javaslatban, hogy a nemzeti bankot nem akarjuk kizárni, nem akarjuk azt mondani, hogy még akkor is, ha a nemzeti bankkal igen előnyös pactumot lehetne létesíteni: hogy még akkor is azt a kormánynak tennie nem volna szabad. De ily átmeneti intézkedések szempontjából Ghyczy Kálmán javaslatában sincs kizárva a nemzeti bank, azért: mert ily átmeneti intézkedésekről ott egyátalán nincs szó. Fölemlittetett még azon két modalitás, melyhez folyamodni lehetne: ha a harmadik, a nemzeti bankkal való egyezkedés nem sikerülne. Itt Komárom város érdemes képviselője a tudomány szempontjából tökéletesen correcten kijelentette, hogy ő nem szeretné, ha mi oly magyar jegybankot állítanánk fel, melynek bizonyos quotáig érczfedezete volna, de melynek jegyei kényszerárfolyammal bírnának. T. Wahrmann képviselő ur elfogadta ezen érvelést, de azután ellene szólt Ghyczy Kálmán azonpositiv javaslatának is, mely szerint oly magyar bank lenne felállítandó, mely jegyeinek bizonyos részét államjegyekkel fedezné. Az igen t. pénzügyminiszter ur megczafolta már azon következtetést, melyet ebből vonni akartak, hogy t. i. miután mi sem az egyiket, sem a másikat nem tartjuk jónak: nem marad a mi véleményünk szerint egyéb hátra, mint a harmadik mód, t. i. a nemzeti bankkal minden áron való alkudozás. A pénzügyminiszter ezzel szemben elfoglalta azon álláspontot, mely a mienk is, hogy t. i. ez is baj, amaz is baj. Egyik bank sem lesz correct, mig a valuta nem állíttatik helyre. Arra nézve azonban, hogy melyik baj a nagyobb : eltérők lehetnek a vélemények. Debreczen város képviselője Wahrmann okoskodására azt mondotta, hogy mégis furcsa ellenmondás van abban, hogy Wahrmann képviselő ur az államjegyeket értékeseknek tartja mindaddig, mig a magyar bank fel nem állíttatik, s azon pillanatban, a mint a magyar bank felállíttatik s mihelyt amaz államjegyek, az ezen bank által kibocsátandó jegyek fedezetéül szolgálnának : akkor Wahrmann szerint semmit sem érnek. Azt hiszem itt félreértés van, melynek felderítése talán arra fog vezetni, hogy bizonyos értelemben mindkét képviselő urnák igaza van. Ugyanis, az én csekély nézetem szerint, nem lett figyelembe véve azon különbség, mely a valóságos érczpénz és a papírpénz, vagy helyesebben mondva hitelpénz közt létezik. Az érczpénz azonkívül, hogy az áru értékének mérője: bír még saját benső értékkel is, mint áru; maga az anyag is értékes. Ennek érteke tehát változatlan vagy legalább csak igen nagy időközökban változik. A hitelpapírnak belső anyagi értéke nincs; hanem csak annyit ér, mint a mennyit a kibocsátónak hitele ér. Nem tudom, jól fogtam-e föl Wahrmann képviselő ur argumentatiöját; de én ugy vettem ki, mintha ő azt akarta volna mondani, hogy ha mi olyan bankot állítunk föl, melynek jegyei pusztán csak hitelpénzzel vannak fedezve ; azaz oly pénzzel, mely ma érhet sokat, ha az államnak hitele nagy, holnap érhet keveset, ha az államnak hitele kevés; — hogy ez sokkal nagyobb