Képviselőházi napló, 1869. XX. kötet • 1871. deczember 21–1872. január 23.

Ülésnapok - 1869-426

42b'. országos Ölés január 22. 1872. 373 hogy a főrendiház üléseit oly kevesen szokták látogatni. Alig van ott 10—15 fiatal, kik az alkotmány szünetelése korszakában nővén fel, alig birnak némi fogalommal az alkotmányos életről; igy történhetik meg aztán, hogy ott legtöbb esetben, komolyabb discussió nélkül, egyesek szeszélye határozattá válik. T. ház! Fölösleges mondanom, mennyire comicus helyzet az, midőn néhány senki által nem választott, senkit, legfölebb önmagát képviselő egyén: szembe mer állani Magyarország 15 millió lakosának törvényes képviseletével, s annak komoly megvitatás alapján alkotott törvényét visszalöki, a mint most legközelebbről az ipartörvénynyel is történt. E helyzet tarthatlanságát átlátta nemcsak a nemzet, hanem az uralkodó is, midőn trónbeszédében a rendi felsőház reformját, mint legsürt ^sebb kérdést tűzte ki. Mindnyájan tudjuk, ho az uralkodó és a nemzet határozott '".^rátával szemben kormányunk miért nem ak .jti megoldani e fontos kérdést ; tudjuk, hogy pusztán kortes-politikából tartja fön továbbra is ezen chinai porczellán-tornyot; de a nemzeti képviseletnek nem szabad ily kisszerű érdeknek oly nagy érdekeket alárendelni; nem szabad továbbra is eltűrni azon méltóságát sértő henczegést, mely által néhányak az egész képviselőházat^ benne az egész nemzetet sértegetik. Én, t. ház, nem akarom itt vitatni a két kamara rendszerét s egyátalában azt, ha ugyan csak szükség van-e felsőházra t De az kétségtelen előttem, s azt hiszem, a kor szellemével haladni akaró minden gondolkozó előtt, hogy a mi főrendi házunk jelen középkori szerkezetében többé fön tartható. Eu a jelen kérdést igen alkalmatosnak találom arra, hogy Magyarország képviselőháza, az urak fönhéjázásával szemben, kimondja már egyszer vétóját az által, hogy a főrendek által visszautasított ipartörvénynek a hirlapi cautió eltörlését illető határozatához szilárdul és változhatlanul ragaszkodik. Azért én, visszautasítva a főrendek módosítását: a t. képviselőház határozatát érvényben kívánom tartani. Táncsics Mihály: T. képviselőház! En csak néhány szót akarok e tétel megvitatásánál koezkáztatni. Akkor, midőn e törvényjavaslat készült, a t. minisztérium a cautiót abba tartozónak látta; ha pedig akkor oda tartozott, ugy most is oda tartozik, s ha nem akarja most odatartozónak vallani: bizonyosan fontos okok szolgálnak erre, melyeket vizsgálni, kutatni nem akarok. Hallottam a házban mondani, hogy hiszen e cautiót az 1848-iki törvényhozás alkotta, tehát az nem oly rósz, mint a minőnek állítják; de a ki ismeri az 1848-ik előtti censurai viszonyokat, be fogja ismerni azt is, hogy ez valóságos jóétemény volt az előbbi censurai állapot után. A t. ház e kérdést már eldöntötte, s én nem értem, hogy hogyan változtathatja meg az a 8—10 egyén, a ki a főrendiházban volt, a képviselőház határozatát. Ezt én lealázónak tartom a képviselőházra : azért a módosítást nem is fogadhatom el. Csernatony Lajos: T. ház! Én azt hiszem, hogy Horn t. képviselő ur nem fogta föl azon igen téves oknak értelmét, melyet itt nyilvánítani méltóztatott a t. miniszter ur, a sajtótörvények megváltoztatását illetőleg. EQ azt hiszem, és ezt annyival is inkább mondom, mert láttam, hogy az igazságügyminiszter ur igen intett fejével, midőn ezen tárgyat érintette, hogy a kereskedelmi nániszter ur nem akar semmit változtatni, módosítani a sajtótörvényen minisztertársaival egyetemben; hanem hozzá akar adni még valamit, s ezért mondom éu, hogy Horn c. barátom s képviselőtársam nem egészen jól értelmezte a miniszter ur megjegyzését, legalább nem azon szellemben, melyben azt a t. miniszter ur értette; s bár ez némileg ijesztő kilátás a sajtóra nézve, mert minden esetre a sajtótőrvények még nyomasztóbbá tótelét helyezi kilátásba. Bátor vagyok mégis a t. minisztériumot és a t. házat bizonyos körülményekre figyelmeztetni. (Halljuk !) Méltóztatnak tudni, hogy nincs az az ország, nincs az az idő, melyben a vélemény-nyilvánítás a sajtó működésének kezdete óta meg lett volna akadályozható bármely kérdés felett. Tapasztalataink vannak saját hazánkban, hogy volt egy idő, még pedig hosszú fájdalmas idő, midőn az egész ország megtanult a sorok közt olvasni; ez idejök volt azon íróknak — ezt csak mellékesen jegyzem meg — kiknek maguknak nem igen sok eszméjök és gondolatjok volt, hanem a közönségre bizták, hogy a sorok közt találja meg azt, a mit ők sohasem lettek volna képesek kifejezni, ha sorokba kellett volna foglalniuk, és a nemzet még azt is kitalálta, a mi azoknak soha sem volt fejőkben. Másrészről bátor vagyok egy mondást idézni, melyet egy franczia journalista használt egyszer, és mely, szerintem, legszebb kifejezése annak, hogy minek kell lenni egy valódi journalistának. 0 azt mondja: „ Az írás valódi mestersége egy szabadelvű emberre nézve abban áll, hogy azon országban, a hol nem szabad szabadelvű véleményt mondani soha semmi kérdés fölött: mindig el tudja mondani véleményét minden kérdés fölött." Ez, — hogy valódi értelmét mondjam el —