Képviselőházi napló, 1869. XX. kötet • 1871. deczember 21–1872. január 23.

Ülésnapok - 1869-425

425. országos ülés január 20. 1872. 827 hogy a magyar gőzhajó-társulat hasonló kérvénye referáltatott-e már, azonban, minthogy ez vele összefüggésben van, amennyiben nem lett volna bejelentve, kérném azt olyformán utasíttatni a kérvényi bizottsághoz, hogy azzal együtt tegyen róla jelentést. Elnök; Oda fog utasíttatni. Schwartz Gyula; Van szerencsém be­nyújtani Szabó Albert ref. tanítónak, mint a nagybányai ref. egyházmegyei tanítói gyámegy­let elnökének kérvényét, melyben egyletök állam­segélyben részeltetéseért esedezik; továbbá Rapos József kérvényét államsegély iránt. Elnök: A kérvényi bizottsághoz utasít­tatnak. Miletics Szvetozár: T. ház! Egy in­terpellatiót szándékozom a horvát miniszter úr­hoz intézni, és pedig a horvát országgyűlésnek tegnap történt feloszlatására vonatkozólag. Hallottam már a t. honvédelmi miniszter úrtól, hogy ő magát itt felelősnek nem tartja; ha itt interpelláltatik: azt feleli, hogy nem itt felelős, hanem a horvát országgyűlésen, és hogy ha ott kell felelni: akkor feloszlatja az ország­gyűlést, így könnyíti a dolgot magának, így lehet uriasan élni, élvezni és miniszternek lenni. Sohasem történt az alkotmányos életben és vi­lágban, hogy egy országgyűlés feloszlattatnék, mielőtt csak egy hangot is kiejtett volna. Es soha nem történt, hogy feloszlattatott volna oly leirattal, melynek dátuma előbbi, mint az ország­gyűlés összejövetele. Én fentartom magamnak, hogy e dolog fölött bővebben akkor nyilatkoz­zam, mikor a miniszter ur oly kegyes fog lenni, hogy válaszoland. Most csak azt kérem, méltóz­tassék az iuterpellatiót felolvastatni. Jámbor Pál jegyző (olvassa asinter­pellatiót) : Interpellatió a horvát miniszterhez a magyar korona ta­nácsában, beadja Miletics Szvetozár. Kérdem a t. miniszter urat, mi által iga­zolja, hogy a horvát országgyűlés feloszlatva lett egy királyi leirattal, mely január 11-én, kö­vetkezőleg január 15-ike előtt kelt, mely napra az országgyűlés megnyittatott; s egyátalában, mielőtt ez, mint olyan bármely nyilatkozatot tett, vagy tehetett volna, mely annak feloszlatására alkotmányos okot, vagy indokot szolgáltathatott. Elnök : Közöltetni fog a miniszter úrral. Miletics Szvetozár : T. ház! Elnök: Az interpellatióhoz nem lehet töb­bet szólani. Miletics Szvetozár : Más tárgyról ki- ! vánok szólani. Miután a horvátországi Lonjsko , Polje és a sóügy összeköttetésben vannak és az I elnök ur jelentésében azt találom, hogy hátralók­ban van az én interpellatióm, mely a Lonjsko Poljera vonatkozik: felkérem a t. házat, méltóz­tassék utasítani az elnök urat, szólítsa fel a pénzügyminiszter urat, hogy a Lonjsko-Polje és a limitó sóügyére vonatkozó interpellatiomra válaszolni méltóztassék; mert különben azt fo­gom hinni, hogy azok, kik azon időben miniszte­rek voltak: részt vettek ezen piszkos dologban. (Zaj. Felkiáltások: Rendre!) Én csak a választ sürgetem. Elnök: Határozatot a ház nem hozhat, mielőtt előtte fekszik, a házszabályok szerint va­lamely indítvány, határozat, vagy interpellatió. Kérem tehát a képviselő urat adja be, hogy an­nak alapján utasíthassa a ház az elnökséget. így tett tegnap Csiky Sándor képviselő ur is. Madarász József: T. ház! Egészen más egy beadott interpellatióra a választ sür­getni. Az csakugyan minden alkotmányos foga­lommal ellenkezik, hogy egy interpellatió beada­I tik és arra a miniszter az egész ülésszak alatt ne feleljen. Én azt hiszem, hogy ezen felszóla­lást tudomásul veszi a ház és várja a választ; mert hiszen a háznak jogában van, hogy választ kívánjon egynéhány nap alatt. Nevezetesebb kérdésekben maga az alkotmá­nyosszokás és ildom is megengedi, hogy miniszter várjon a felelettel. De magam is azt mondom, hogy oly ügy ben, mint a milyent ezen interpellatió tartal­maz, tudniillik az ország vagyonával helytelen visz­szaélés és romlottság, — lehetetlen, hogy a mi­nisztérium már a közerkölcsiség szempontjából is ne feleljen és ugy hiszem magának a képviselő­háznak kötelessége, — nem tekintve azt, hogy a választ, valamint a kérdést tudomásul veszi-e vagy pedig tárgyalására külön napot tüz-eki? —hogy ha a miniszter netalán nem akarna az interpel­latióra felelni, bizonyos napot tűz ki, egy vagy két hetet, mely idő alatt a miniszter köteles le­gyen a feleletet megadni. Ez az ón alkotmányos fogalmam és én meg vagyok győződve a minisztériumról is; hogy, mi­után oly tárgyak foglaltatnak az interpellatióban, mint a minőről tudomásom van : nem fog késni az illető miniszter, mihelyt lehet, minélelőbb választ adni. Elnök : Az elnökséget kívánja a ház meg­bízni, hogy az illető minisztert felelet adásra szó­lítsa fel ? (Felkiáltások jobb felől: Nem! Nem le­het! Bal felől: Fel!) Határozathozatalra tárgya­lás szükséges. Miletics Szvetozár: Holnap írásbeli indítványt fogok beadni e tárgyban. Elnök: E szerint ez ügy most bevégez­tetett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom