Képviselőházi napló, 1869. XX. kötet • 1871. deczember 21–1872. január 23.
Ülésnapok - 1869-422
422. országom ülés jimnár 17. IS72. 271 ez nem volt olyan dicső harcz, hanem csak gyermekjáték volt, hogy ezáltal képes legyen elfelejteni, mennyit vesztett időközben. A t. miniszterelnök ur előtt az ut egészen nyitva áll, s épen azért hiszem, hogy jó szolgálatot tett volna a háznak és a szónokoknak is, ha mindjárt a vita elején programmját e tekintetben — mint honvédelmi miniszter — exponálta volna. Engedje meg a t. ház, hogy még mielőtt a valóságos budgethez szólanék, rövid megjegyzést tegyek arra, mit tegnap Bujanovics képviselő ur mondott. 0 szólván a magyar ezredek elhelyezéséről, azon reményét fejezte ki, miszerint nem lesz senki a házban, ki csodálkoznék vagy megbotránykoznék azon, hogy épen Bécsben és Prágában van elhelyezve egy-egy huszárezred. En megvallom, megütközöm mindkettőn. Ne^n hiszem, hogy azon tiszteletből, melylyel utóvégre minden nemzet tartozik az iránt, kit magának fejedelmül vesz, mi tartsunk Bécsben egy ezredet. Az államtitkár ur jobban tudja, mint en, hogy egy ezred eltartása mennyibe kerül. En nem tudom pontosan. Annyit tudok, hogy Olaszországban kiszámították, hogy egy ezred körülbelől ezer frankba kerül naponként. Tekintve az ottani élet olcsóságát és az itteni drágaságot, ott egy frank megfelel nálunk körülbelül 1 írtnak. Körülbelül tehát naponként ezer frtba kerül nekünk ez a kis tréfa, a mi felmegy évenként 730,000 ftra s én megvallom, nem helyeselhetem a civillistának ez indirect szaporiuílSeLU. Ennyit akartam csak erre megjegyezni, hogy ez nem olyan csekélység, mint ő hiszi. Áttérve a tárgyra, hogy indokoljam röviden, miért nem fogadom el a jelen költségvetést a részletes vita alapjául, vagy más szóval: miért nem szavazom meg én és elvtársaim a honvédségre kivánt öszeget. A t. ház igen jól tudja, hogy mi — és e tekintetben hivatkozhatom az egész ellenzékre — azon egyezményben, melyet közösügyes egyezménynek nevezünk: kárhozatot és _ átkot látunk hazánkra nézve. Ez nem újság. Önök más meggyőződésben vannak; de ez nékünk mélyen gyökerezett meggyőződésünk, és La nem lett volna az évekkel ezelőtt: most mindinkább meggyőződnénk arról napról napra. (Igaz ! Ugy van! a szélső bal oldalon.) Természetesen következik ebből, ha egybenmásban engedhetnénk is: ebben nem szabad: mert a közösügyes egyezménynek szemmel látható, kézzel tapintható megtestesülése épen a véderő, és szerintem még a közös hadseregnél is sokkal inkább épen maga a honvédség. Ezt akarom bebizonyítani nemcsak szavakkal, hanem törvényekkel is kezemben. Itt helyesnek találom egy pár szót intézni igen t. barátom Ivánka Imréhez, helyreigazítván tegnap mondott szavait, arra nézve, a mit Irányi barátomnak felelt. Ő igen csinyján intézte el és azt találta mondani, hogy ő nem kivan vádolni; ezt elhiszem : én sem fogom ezt tenni. Ó azt monda, hogy az ujonczokat a közös hadsereg részére megtagadta: de megszavazta a magyar honvédség részére. Bocsánatot kérek, ezt Irányi t. barátom nem támadta meg, Eszébe juttatom a t. képviselő urnák, hogyő azt mondta, hogy valahányszor a honvédelmi budget kerül szőnyegre : ő isolálva érzi magát a házban, de a saját pártjától is isolálva. Meg is magyarázta ezt. Tudniillik a szélső balon ülők nem szavaznak meg semmit sem a közös hadsereg, sem a honvédség részére,amott pedig megszavazzák ugyan a honvédség részére a költséget: de nem akarják befolyásukat fölhasználni a rendes hadsereg ügyeinek elintézésére. Pedig azt mondja: „Én a honvédséget és hadsereget szoros kapcsolatban levőnek látom." Tökéletesen igaza van; hanem nem vette észre, hogy akkor ő maga felelt meg azon kérdésre, melyet hozzánk intézett. Azon kérdést intézte hozzánk, hogy miért nem szavazzuk meg az ujonczokat a honvédség részére ? Azért nem szavazzuk meg: mert szoros kapcsolatban áll a közös hadsereggel; azért nem: mert Magyarországon nincs honvédség, Magyarországon van közös hadsereg, semmi más és csak más czim alatt van behozva ezen közös hadsereg, a mit mindjárt ki is fogok mutatni, hogy miért oly szükséges elnevezni honvédnek. Nálunk csak közös hadsereg van azért, mert világosan ki van mondva, hogy a honvédség nem egyéb, mint a közös hadsereg kiegészítő része ; közös hadsereg van azért: mert ki van mondva a 27. §-ban, hogy „háborúban az összes honvédség, főparancsnokával együtt a fővezérnek van alárendelve ; „függeléke a közös hadseregnek, mert a 28. §. szerint — és erre méltóztassanak nagyon figyelni — háború idején annyira megy a dolog, hogy a tiszteket nem a magyar király, hanem az osztrák császár nevezi ki, világosan ki van t. i. mondva, hogy: „Ő felsége a honvédség főparancsnokát, a kerületi parancsnokokat és törzstiszteket a honvédelmi miniszter meghallgatása után közvetlenül, a többi tiszteket ellenben, béke idején, a honvédelmi miniszter (26. §.), háború idején pedig a parancsnokló fővezér előterjesztésére nevezi ki," tehát akkor a honvédelmi miniszternek ellenjegyzése sincs meg; ezt nem a magyar király, hanem az osztrák császár nevezi ki. Közös hadsereg még azért is, mert világosan benne van a 31. §-ban, mely a közős hadügyminiszternek a honvédséghez való viszonyáról azt mondja: „hogy a közös hadügy-