Képviselőházi napló, 1869. XIX. kötet • 1871. deczember 10–deczember 20.

Ülésnapok - 1869-408

408. országos ülés ikczember 18. 1871. 303 számmal, hogy ezen indokból mikép merittethes­sék arra érv, hogy a postákat mégis szaporítani kell: azt részemről nem foghatom föl. Végezetül bátor vagyok a t. ház figyel­mébe ajánlani azon körülményt, hogy eltekintve a postának jövedelmétől, kiadásától, a magyar állam egyéb saját bevételi forrásaiból a pósta­intózmónynek fejlesztésére e jövő évben közel 1 millió frttal járul, — értem a pesti távírda- és posta-épületet. Ezen házra, ennek fölépitésére a folyó évre 250.000 frt volt utalványozva, a jövő évben 800,000 frt fog kiadatni és még ezen összeg sem lesz elégséges: mert előreláthatólag ezen épületeknek tökéletes befejezésére és felsze­relésére még egy pár száz ezer forint fog kíván­tatni. Midőn tehát a pósta-intézménynek fejleszté­sére az állam ily nagy összeggel járul: azt hi­szem, hogy tekintetbe véve az államnak jelen pénzügyi helyzetét, az állam megtette ezen kö­vetkezendő 1872. évre azt, mit e czélra tőle méltányosan követelni lehet; és amennyiben a postára még más beruházások is szükségesek, melyeknek szükséges voltát én átalánosságban kérdésbe nem veszem: uem lehet vádolni a ma­gyar államot, hogy méltánytalanságot követ el, hogy a nemzet érdekét nem tekinti, ha az álta­lam emiitett nagy áldozat mellett a többi be­ruházásokra nézve legalább egy évre a szükséges intézkedéseket elhalasztja: ennélfogva én bá­tor vagyok a t. házat kérni, hogy azon költ­ség többletet, melyet az illető miniszter ur a postai intézvényre nézve az 1872-ik esztendőre előirányzott és mely 368.000 frtot tesz, törülni méltóztassék és odautasitani az illető miniszté­riumot, hogy a postára nézve beadott előirány­zatot ehhez képest alakítsa át. (Helyeslés hal felől.) Tisza László '. T. ház! Én azokhoz, amiket előttem szólott t. képviselőtársam elmon­dott: csak pár szót vagyok bátor adni; t. i. nem tagadhatom a magam részéről is, hogy 100 pósta-hivatalnok egyszerre való felállítását túlsá­gosnak tartom, s azzel szemben arra vagyok bá­tor a t. miniszter urat kérni, hogy azon össze­geket, melyeket e tekintetben a ház rendelkezé­sére adni fog: ne mind csak uj pósta-hivatalok felállítására, hanem a meglevő pósta-hivatalok rendezésére, azoknak egymással kapcsolatba hozására fordítsa; mert amit kötelességemnek tartok igen röviden többek nevében is tolmá­csolni e tekintetben : abból áll, hogy számtalan sok apró pósta-hivatal van, melyük csak egyet­len más pósta-hivataUal érintkezvén, mint mon­dani szokták zsák-utczát képeznek s habár az ilyen kisebb pósta-hivataloknak némelyike némi jövedelmet felmutatni már is képes : ezek rendel­tetésűknek csakis egybe kapcsoltatva felelhetnek meg egészen. A felemiitettek után, t. ház, pár­tolom a kisebbség véleményét. Lázár Ádám : T. ház! Előre is kije­lentvén, hogy a külön-véleményt határozottan pártolom : egyúttal szabadságot veszek magam­nak az erdélyi részekbeni pósta-közlekedést illető némely körülményt a t. miniszter ar figyelmébe ajánlani s azzal kapcsolatban végül egy határo­zati javaslatot benyújtani. Nem elég az, nézetem szerint, hogy az évi költségvetés rendjén több pósta-hivatalok szerve­zése kimondatik és azokra a költség előirányoz­tátik: azoknak foganatosítása, a felállítandó posta-hivataloknak életbeléptetése is mulhatlan követelménye a kormány intézkedésének. Mint ilyen jelenséget bátor vagyok felhozni azt, hogy a múlt évi költségvetés rendjén a Ma­gyarországra tervezett több pósta-hivata! közül egy Marosvásárhelyen felállitatni elhatároztatott s annak költsége a költségvetésbe is fölvétetett. Kérdem tehát a t. miniszter úrtól : van-e tudomása arról, hogy azon királyi pósta-hivatal Marosvásárhelyt életbe léptettetett-e, vagy sem % és ha nem: mik annak akadályai 1 Megengedem, hogy a miniszter ur a múlt nyáron Erdélyben tartott körútja alkalmával, hol sok diadallal ta­lálkozott : figyelmét a marosvásárhelyi pósta-hiva­ta lra szintén kiterjesztette, mely alkalommal meggyőződhetett arról, hogy ott a pósta-hivatal még jelenlenleg is a régi modorban kezelte­tik; meggyőződhetett arról, hogy azon költséges kezelés, mely magánkezelésnek is tekinthető, sem az állam érdekeinek, sem a magánosok kí­vánalmainak semmi részben meg nem felelt, és ha e tekintetben azon akadályokban találja a kormány a mentséget az említett pósta-hivatal­nak eddigi életbe nem léptethetésére, hogy Ma­rosvásárhelyt kellő helyiséget nem találhatni: e részben bátor vagyok a miniszter urat saját mi­nisztériumában azon tanácsosokra utalni, kik je­lenleg épen ezen napokban a marosvásárhelyi pósta-hivatalhoz szükséges posta- és távírda he­lyiség iránt a jelenleg itt tartózkodó Töeplerrel értekeztek és talán e perezben végmegállapodásra is jutottak. És midőn ezt felhoznám: bátor va­gyok ezen irányban a miniszter ur becses figyel­mét felhívni, annál inkább: mert különben ezen költség évről évre papíron marad és valóságban Marosvásárhely ett államilag szervezett királyi pósta-hivatal nem fog létesíttetni. Másodszor bátor vagyok a t. miniszter úr­tól kérdezni azt: van-e tudomása arról, hogy a marosvásárhelyi vasúti vonal múlt hó 28-án megnyittatván, azon perczből, midőn az a köz­forgalomnak átadatott, a Besztercze és Maros­vásárhely között fenállott pósta-kocsi közieke-

Next

/
Oldalképek
Tartalom