Képviselőházi napló, 1869. XIX. kötet • 1871. deczember 10–deczember 20.
Ülésnapok - 1869-408
é08. országos illés deczember 18. 1871. 99 vita alkalmával Simonyi Ernő tisztelt elvbarátom a kormány belpolitikájára nézve átalában, különösen pénzügyeinknek a roskadozásig nyomasztó állapotára vonatkozólag, az általa elsorolt tények alapján elmondott: kiáltóként lehet felhozni a dohány-egyedáruságot. Hogy anyagilag mennyire nyomasztó a dohány-egyedáruság: azt elmondották az előttem szólottak; elmondatott sokszor e házban — kimeritőleg, s azt fejtegetni, bár személyes tapasztalataim után én is tudnék igen sokat felhozni, nem akarom. Hogy a nép a terhek alatt roskadozik: erre az átalános vita alkalmával azon megjegyzés tétetett, hogy ez csak phrazis. Ez nem phrazis, hanem ez szomorú való. Méltóztassék az, ki ebben kétkedik, ha alkalma lesz megtekinteni azon községeket, melyek 1848. előtt dohánytermelő községek voltak, s melyek köztudomásúlag anyagi jólétnek, virágzásnak örvendettek: méltóztassék végig menni azon községeken ma ós házsorain, hol 50 — 60 ház van, tessék betekinteni azok lakóihoz, s 50 ház körül 20-ban azt fogja találni, hogy a családnak nincsen nyoszolyája, ágya. Elexequalták adóba, s annak oka a dohány-egyedáruság ; de oka azon községekben is, hol a dohánytermelés kiváltság utján a pénzügyminiszter által megengedtetik, mert a szegénység ott is látható. Másik oldala is van a dohány-egyedáruságnak, tisztelt ház, a - mely az anyaginál bármi nagy lenne is ez, nyomásra sokkal nagyobb, következményeiben sokkal veszélyesebb, s ez az erkölcsi oldala. T. ház! A dohány-egyedáruság tanítja a magyar népet erényt csinálni a törvényszegésből. — Erényt csinál a magyar ember a törvényszegésből, mert a dohány-egyedáruság oly országban, hol alkotmányt, hol szabad földbirtokot hirdetnek : oly törvény, melyet gyűlölni kénytelen, s igy megszegni igyekezik. T. ház! Pest belváros képviselője mondotta, hogy a nép erkölcsi érzetének megsértése szülte keserűség ébreszti az elszakadási vágyakat. Kérdem, t. ház, mi, kik 5 év óta sürgetjük a dohány-egyedáruság eltörlését azért, hogy a nép erkölcsi érzete megóvassék: ébresztjük-e ezen vágyakat ? vagy pedig azok, kik 5 éven át megörökíteni akarták ezen törvényt? A felelet igen világos. Az átalános vita alkalmával mondotta itt igeo. meghatóan az ipartörvény előadója, hogy a legnemesebb gyöngy a munkásember veritek gyöngye! Kérdem, t. ház, a dohány-egyedáruságnak 5 éven keresztül a magyar népre ráerőszakolása mi egyéb, mint a gyöngyök ezen legnemesbikének sárba tapodása? Ugy hiszem, t. ház, hogy ha egy törvénynek megszegésébői a nép megszokja erényt csiKÉPV. H. NAPLÓJA 18f| XIX. nálni: megszokhatja azt más törvénynek meg sértéséből is, és ez igen veszélyes játék. A t. kormány, midőn már 5 éven át erőszakolja ezen törvénynek fenntartását: csak nem akarja talán a magyar néppel elhitetni azt, hogy erkölcsének romlottságán akarja uralmát fenntartani ? (Mozgás jobb felől) mert ez ismét igen veszélyes játék, melyben, fájdalom, a nép szintoly mértékben szenved, mint azok. a kik a szenvedést előidézték. En nem akarok többet a dohány-egyedáruság eltörlése mellett mondani; hanem érzem mint képviselő, hogy ez oly teher, oly nyomasztó elerkölcstelenitő rósz, hogy annak eltörlését egy pillanatra sem akarom halasztani: azért a kisebbség véleményét pártolom. {Helyeslés a szélső baloldalon.) Vajda János: T. ház! Sok másoknak nézetétől eltérőleg, kik készebbek meggyőződésöket feláldozni, mintsem a fennálló kormány ellen szavazva, annak kegyeit elveszteni: — felettébb szerencsésnek érzem magamat, hogy az egy évre meghosszabbíttatni javasolt dohány egyedárusági törvényjavaslat elvetése végett Móricz Pál képviselőtársam által, az előterjesztett kisebbségi véleménynek én is, mint a IV-ik osztály szíves megbízásából volt előadó, — aláírója lehettem. Ugyan azért, a tisztelt ház kegyes engedelmével, bátorkodom élő szóval is előadni azon okok néhányait, melyek engemet a kisebbségi vélemény aláírásánál vezettek. Megragadtam a kisebbségi vélemény aláirhatására az alkalmat, mert egy szempillanatnyi vizsgálódás vagy gondolkozás nélkül meg vagyok győződve, hogy a dohányegyedáruság eltörlését a választó kerületek minden szavazó polgára, s még a netán a kormánypárthoz tartozó rész is nemcsak, hanem Magyarhon és a társországok összes 15 milliónyi lakossága kiolthatlan vágygyal kívánja; mig ellenben a dohányegyedáruságot fentartani hajlandó kormánypárt sem saját választói, sem a magyar birodalom egyetemének közvéleménye által nem támogattatván: e törvényjavaslat megszavazása által a saját maga és honfitársai akarata ellen működik; — és igy az ország átalános többsége kétségtelenül a dohányojövedék eltörlése mellett nyilatkozván, — az általunk aláirt kisebbségi javaslat csak látszólagosan és csak a központi bizottságban a kisebbségnek, valóban pedig a többségnek véleménye, s mint ilyet aláírni bátran lehetett. Továbbá: Még az absolut hatalommal uralkodó fejedelmek is időszakonként megvizsgáltatják, és jelentésileg fölterjesztetni kívánják a nép hangulatának, és kivántaainak mibenlétét; sőt a nép sorsának megismerése végett gyakran az uralmuk alatt álló országok egyes vidékeit beu38