Képviselőházi napló, 1869. XVIII. kötet • 1871. november 22–deczember 9.
Ülésnapok - 1869-397
897. országos illés doeiember 7. 1871. 299 kezelése iránt adjon javaslatot; 1870-ben felállitatott az államszámvevőszék; 1871-ben a minisztérium azon utasítást, melyet 1870-ben neki adott a ház: maga részéről az államszámvevőszéknek adta. Miután azonban ugyanazon tőrvény, mely az államszámvevöszék ós ennek hatásköréről szól, azt mondja, hogy ezen számvevőszék felállításától számítandó két év alatt tartozik egy javaslatot előterjeszteni az egész állam számviteli rendszer szabályozása iránt: a bizottság azt hiszi, hogy sokkal czélszerübb leaz, és "a dolog természetében is fekszik, sőt máskép nem is lehet, ha nem külön szabályoztatik a miniszteri számvevőségek kezelési rendszere : hanem ha ez együvé foglaltatik azon nagy feladattal, melyet a törvény az államszámszékre rótt, midőn kimondotta, hogy az állam-számviteli rendszer iránt javaslatot terjesszen 2 év alatt a ház elé. A bizottság azt hiszi, hogy ily értelemben legyen fenntartandó a ház határozata, hogy tudniillik az államszámszék által előterjesztendő törvényjavaslatban, mely az egész állam-számviteli rendszert fogja szabályozni: egyúttal szabályoztassék az összes miniszteri számvevőségek kezelése és számviteli rendszere is. Péchy Tamás: Nem fogadhatom el a pénzügyi bizottság e tárgyban kifejtett nézetét. Igaz, hogy az 1870: XVHLt. ez. az állam számvevőszéket utasította, hogy alakulása idejétől két év alatt az összes számviteli rendszer — t. i. úgy saját és az összes minisztériumok számvitele felett törvényjavaslatot terjesszen a ház elé: mégis fenntartotta a múlt évi költségvetés tárgyalása alkalmával a képviselő ház azon másik határozatát is, mely szerint az egyes minisztériumokban előforduló hiányok és számviteli rendszerek abnormitásai iránt előterjesztés teendő addig is, míg 2 év lefolytával, az egész államszámviteli rendszer iránti javaslat a törvényhozás elé volna hozandó. Azt hiszem tehát, hogy okának kellett lenni, hogy a ház a múlt évben ezt határozta, okának kellett lenni már csak azért is: mert tegnap a pénzügyminiszter ur Simonyi t. barátomnak adott válaszában azt mondja a vasutakra vonatkozólag, hogy a törvényhozás határozata magában elég nagy tekintély arra, hogy valaminek szüksége bebizonyítva legyen. Az pedig kétségtelen, hogy a múlt évben az államszámszékről hozott törvény után tartotta fenn a ház e határozatát. Egészen különböző dolog az, t. ház, mi e 2 határozatban rejlik; mert az állam összes számviteléről tőrvényt készíteni nagy munka, melyhez a törvényhozás is 2 évet adott a számszéknek, és mely még a számszék által betérjesztetése után is, talán csak egy két év elteltével lesz csak valósággal törvénynyé. Már pedig tapasztaltattak a pénzügyi bizottság által is némi hiányok ós eltérések az egyes számviteleknél, mert különben ily határozatokra mód és alkalom általa nem nyújtatott volna. Én tehát azon tekintetben, hogy a jövő évi költségvetés, mely még a számszék által beterjesztendő törvény keletkezése előtt fog beadatni, de tán az azutáni költségvetés is, egyöntetű, helyesebb elveken nyugvó lehessen: fenntartatni vélem a képviselő háznak e részben hozott múlt évi határozatát, és az állam-számvevőszéket utasíttatni vélem, hogy ezen határozatok felett nem okoskodva, azokat pontosan teljesítse. Széll Kálmán előadó: Én mindazok daczára, miket Péchy t. barátom a pénzügyi bizottság véleménye ellenében felhozott: fenntartom ama vélemény helyességét, és pedig azért; mert azon érveket, melyeket t. barátom felhozott : épenséggel nem helyeslem sem egyiket, sem másikat. Mit mond Péchy t. barátom? Azt mondja, hogy kellett okának lenni, hogy a ház meghozta e határozatot tavaly, és mert bizonyos oka volt e határozatnak, és mert szükség volt reá: teljesíttessék e határozat betű szerint. Engedje meg t. barátom figyelmeztetnem arra, a mit a pénzügyi bizottság már jelentésében is mond, hogy t. i. ezen határozat először nem a múlt évben, illetőleg nem 1871-ben hozatott, hanem 1870-ben, 1871-ben csak megujittatott a határozat mint olyan, mely nem lett 1870-ben teljesítve. Meg vagyok győződve, ha a t. ház akkor, midőn a 70-ben hozott határozatot 71-ben megújította : figyelembe vette volna azon körülményt, melyet az államszámvevőszék feleletül a pénzügyi bizottság felszólítására adott, s melyhez a pénzügyi bizottság is hozzájárult: a ház azon határozatát nem tartotta volna fen. Különben a dolog érdeme, és nem alaki oldala az, a miért a határozatot fenntartatni kérem, és a miért nem fogadhatom el a Péchy Tamás képviselő társam által előadott nézetet. Mert igaz, hogy egészen más dolog törvényjavaslatot készíteni az egész államszámvitel rendszere iránt, és más dolog a miniszteri számvevőségek kezelési szabályzatáról készíteni javaslatot. De ha más dolog is: azért bátor vagyok állítani, hogy ezen kettő annyira összefügg a dolog természeténél fogva, hogy sokkal czélszerübb egyszerre megcsinálni mindakettőt. Mert ha azt akarjuk, hogy a miniszteri számvevőségek számviteli és kezelési rendszere valóban helyes és a czélnak megfelelő legyen: kell, hogy azt akarjuk, — hogy az az egész államszámvitel rendszerével összehangzásba hozassék. Már pedig, hogy ha 38*