Képviselőházi napló, 1869. XVIII. kötet • 1871. november 22–deczember 9.

Ülésnapok - 1869-396

262 396. országos ülés deczembcr 6. 1871. értelmezi; felfogásom szerint roszul értelmezi. (Helyeslés.) Többen mondották azt, hogy a törlések, melyeket indítványozunk: megakaszthatják az államélet fejlődósét. Ezen nézet leginkább az egyéni felfogástól függ. Kisebb-nagyobb mérték­ben indokolt lehet; de átalános szabálylyal e kérdés nem dönthető el, s csak az egyes eoneret eseteknél lesz megbírálható. Wahrmann képvi­selő ur azonban e tekintetben is sokkal tovább ment. Ö azt mondja, hogy a végletekig akarjuk a takarékosságot kiterjeszteni; meg akarunk akasztani minden beruházást, megtagadjuk min­den culturalis ezél kielégítését, megtagadjuk az államtól a szükséges közegeket, tespedésre ítél­jük az országot. S midőn ezt egy lélekzettel el­mondotta ; utána veti mindjárt, s mit takaritnak meg? Alig tesz három millió forintot a megta­karítás. Én azt vélem, t, ház, hogy az utóbbi szemre­hányás, mely szerint oly keveset javallunk tö­röltetni: tökéletesen megczáfolja, semmivé teszi az első vádat, hogy t. i. oly túlságosan akarunk megtakarítani. (Helyeslés bal felől.) Valóban, mi­dőn 150 millió rendes, 70 millió rendkívüli költ­ségből mintegy 3 millió és néhány százezer frt törlést ajánlunk, azt mondani, hogy az már tes­pedésre itéli az országot, megtagadása minden beruházásnak: — bocsánat a szóért — nevetsé­ges állítás. (Igaz! balról.) Nem is hiszem, hogy Wahrmann képviselő ur maga is hinné azt, mit e szavakban kifejezett; hanem azt hiszem, hogy a szónoklat nemes heve által elragadtatva, töb­bet mondott annál, mit maga is mondani akart. (Derültség.) Ha azonban szándékosan mondotta mindazokat, miket e tekintetben mondani mél­tóztatott : akkor nem tehette ezt más szempont­ból, mint azon latin szabálynak követése czéljá­ból, melyet én pártvitáknál követni tilosnak épen nem tartok; „Affirma audaeter: semper aliquid haeret." Az igaz, t. ház, hogy törléseink nagy ösz­szegekre nem mennek; de mi nem is azokra fektetjük a fősúlyt, hanem a fősúlyt fektetjük a közülünk már csaknem egészen kiveszett takaré­kossági szellemnek felébresztésére. (Helyeslés bal félőt.) Előre láttuk azon feljajdulásokat, melye­ket hallani fogunk azok részéről, kiknek érde­kében van, hogy az államkiadások öregbittesse­nek; de erre nem nagy súlyt fektetünk, hanem szemünk előtt kellett tartanunk a ház határo­zatait, a tiszteletet, melylyel a ház határozatai iránt tartozunk. A t. ház az 1871-ik évi költségvetést né­hány hónappal ezelőtt állapította meg: nekünk tehát nem lehetett feladatunk, hogy törlésre ajánljuk azon ősszegeket is, melyeket a t. ház, I kevés idővel ezelőtt, maga állapított meg, s igy, habár fájdalmas szívvel, megszavaztuk például azon 3.132,687 forintot is, melylyel az 1871-ik évi költségvetésben a pénzügyminiszter ur aján­latára az állami hivatalnokok személyzetének szaporítása és javadalmazásának öregbítése foly­tán az állampénztár megterheltetett. Nem azért szavaztuk meg ezt fájdalmasan, mintha nem tar­tanánk helyesnek, hogy az állam kisebb hivatal­nokainak fizetései egészíttessenek ki: hanem azt resteltük mindig, hogy azért, mert javítandók voltak az állam kisebb hivatalnokainak fizetései: öregbittettek a nagyobb állásuaknak, az osztály­tanácsosoknak és ezekhez hasonló hivatalnokok­nak javadalmazásai. Efölött, t. ház, figyelmeznünk kellett arra, hogy ezen országnak igen sok felvállalt kötele­zettsége van; nagy munkák kezdettek meg, me­lyek félbe nem hagyathatnak; a ház határozata folytán több rendbeli intézetek állíttattak fel, melyeknek költségei folyvást fedezendők, s az, hogy ezeknek törlését egyatalában nem ajánlottuk, annak ujabb bizonyságául szolgál, hogy egyata­lában nem akartuk a szükséges beruházásokat, mint mondatott, megakasztani. Azt hisszük azonban, hogy pénzügyünk je­len nyomasztó állapota rögtön nem is javítható meg; sok egyéb más segédeszközöknek és forrá­soknak igénybevétele mellett megjavítható lesz bizonyos idő jártával, ha az állam jövedelmeinek folytonos természetes öregbedése mellett ezentúl teendő uj kiadásaink megszavazásánál óvatosab­bak leszünk: mint voltunk eddig. Azt hisszük mégis, hogy kezdeményezésünk nem lesz egészen eredménytelen; azon discussió­nak, mely e házban több napokig folyt: nem le­het, hogy nyoma ne maradjon az országban is, és a minisztériumnál is. Meg fog talán szűnni pénzügyünk virágzó állapotának már divattá vált dicsőítése; be fogja látni a minisztérium, hogy kötelessége a javaslatba teendő kiadások­nál, a beruházási kiadásoknál is mértéket, sor­rendet tartani, és követni a takarékosság elvét; be fogja látni, hogy kötelessége az adózók ter­heinek nemcsak igazságos felosztásáról, hanem könnyítéséről is gondoskodni; be fogja végre látni, a mit Wahrmann képviselő ur igen helye­sen jegyzett meg, hogy pénzügyünk jelen nyo­masztó állapotával szemben kötelessége határo­zott állást foglalni, s ezen állapot javítására megnyugtató kielégítő tervezetet dolgozni ki és mutatni be az országgyűlésnek. Ha ez most rög­tön nem történhetik is meg: megtörténhetik, meg fog talán történni a jövő költségvetés alkalmá­val, s akkor akár ezen, akár más minisztérium által meg lesz kezdve pénzügyi állapotunknak gyökeres javítása.

Next

/
Oldalképek
Tartalom