Képviselőházi napló, 1869. XVIII. kötet • 1871. november 22–deczember 9.
Ülésnapok - 1869-396
262 396. országos ülés deczembcr 6. 1871. értelmezi; felfogásom szerint roszul értelmezi. (Helyeslés.) Többen mondották azt, hogy a törlések, melyeket indítványozunk: megakaszthatják az államélet fejlődósét. Ezen nézet leginkább az egyéni felfogástól függ. Kisebb-nagyobb mértékben indokolt lehet; de átalános szabálylyal e kérdés nem dönthető el, s csak az egyes eoneret eseteknél lesz megbírálható. Wahrmann képviselő ur azonban e tekintetben is sokkal tovább ment. Ö azt mondja, hogy a végletekig akarjuk a takarékosságot kiterjeszteni; meg akarunk akasztani minden beruházást, megtagadjuk minden culturalis ezél kielégítését, megtagadjuk az államtól a szükséges közegeket, tespedésre ítéljük az országot. S midőn ezt egy lélekzettel elmondotta ; utána veti mindjárt, s mit takaritnak meg? Alig tesz három millió forintot a megtakarítás. Én azt vélem, t, ház, hogy az utóbbi szemrehányás, mely szerint oly keveset javallunk töröltetni: tökéletesen megczáfolja, semmivé teszi az első vádat, hogy t. i. oly túlságosan akarunk megtakarítani. (Helyeslés bal felől.) Valóban, midőn 150 millió rendes, 70 millió rendkívüli költségből mintegy 3 millió és néhány százezer frt törlést ajánlunk, azt mondani, hogy az már tespedésre itéli az országot, megtagadása minden beruházásnak: — bocsánat a szóért — nevetséges állítás. (Igaz! balról.) Nem is hiszem, hogy Wahrmann képviselő ur maga is hinné azt, mit e szavakban kifejezett; hanem azt hiszem, hogy a szónoklat nemes heve által elragadtatva, többet mondott annál, mit maga is mondani akart. (Derültség.) Ha azonban szándékosan mondotta mindazokat, miket e tekintetben mondani méltóztatott : akkor nem tehette ezt más szempontból, mint azon latin szabálynak követése czéljából, melyet én pártvitáknál követni tilosnak épen nem tartok; „Affirma audaeter: semper aliquid haeret." Az igaz, t. ház, hogy törléseink nagy öszszegekre nem mennek; de mi nem is azokra fektetjük a fősúlyt, hanem a fősúlyt fektetjük a közülünk már csaknem egészen kiveszett takarékossági szellemnek felébresztésére. (Helyeslés bal félőt.) Előre láttuk azon feljajdulásokat, melyeket hallani fogunk azok részéről, kiknek érdekében van, hogy az államkiadások öregbittessenek; de erre nem nagy súlyt fektetünk, hanem szemünk előtt kellett tartanunk a ház határozatait, a tiszteletet, melylyel a ház határozatai iránt tartozunk. A t. ház az 1871-ik évi költségvetést néhány hónappal ezelőtt állapította meg: nekünk tehát nem lehetett feladatunk, hogy törlésre ajánljuk azon ősszegeket is, melyeket a t. ház, I kevés idővel ezelőtt, maga állapított meg, s igy, habár fájdalmas szívvel, megszavaztuk például azon 3.132,687 forintot is, melylyel az 1871-ik évi költségvetésben a pénzügyminiszter ur ajánlatára az állami hivatalnokok személyzetének szaporítása és javadalmazásának öregbítése folytán az állampénztár megterheltetett. Nem azért szavaztuk meg ezt fájdalmasan, mintha nem tartanánk helyesnek, hogy az állam kisebb hivatalnokainak fizetései egészíttessenek ki: hanem azt resteltük mindig, hogy azért, mert javítandók voltak az állam kisebb hivatalnokainak fizetései: öregbittettek a nagyobb állásuaknak, az osztálytanácsosoknak és ezekhez hasonló hivatalnokoknak javadalmazásai. Efölött, t. ház, figyelmeznünk kellett arra, hogy ezen országnak igen sok felvállalt kötelezettsége van; nagy munkák kezdettek meg, melyek félbe nem hagyathatnak; a ház határozata folytán több rendbeli intézetek állíttattak fel, melyeknek költségei folyvást fedezendők, s az, hogy ezeknek törlését egyatalában nem ajánlottuk, annak ujabb bizonyságául szolgál, hogy egyatalában nem akartuk a szükséges beruházásokat, mint mondatott, megakasztani. Azt hisszük azonban, hogy pénzügyünk jelen nyomasztó állapota rögtön nem is javítható meg; sok egyéb más segédeszközöknek és forrásoknak igénybevétele mellett megjavítható lesz bizonyos idő jártával, ha az állam jövedelmeinek folytonos természetes öregbedése mellett ezentúl teendő uj kiadásaink megszavazásánál óvatosabbak leszünk: mint voltunk eddig. Azt hisszük mégis, hogy kezdeményezésünk nem lesz egészen eredménytelen; azon discussiónak, mely e házban több napokig folyt: nem lehet, hogy nyoma ne maradjon az országban is, és a minisztériumnál is. Meg fog talán szűnni pénzügyünk virágzó állapotának már divattá vált dicsőítése; be fogja látni a minisztérium, hogy kötelessége a javaslatba teendő kiadásoknál, a beruházási kiadásoknál is mértéket, sorrendet tartani, és követni a takarékosság elvét; be fogja látni, hogy kötelessége az adózók terheinek nemcsak igazságos felosztásáról, hanem könnyítéséről is gondoskodni; be fogja végre látni, a mit Wahrmann képviselő ur igen helyesen jegyzett meg, hogy pénzügyünk jelen nyomasztó állapotával szemben kötelessége határozott állást foglalni, s ezen állapot javítására megnyugtató kielégítő tervezetet dolgozni ki és mutatni be az országgyűlésnek. Ha ez most rögtön nem történhetik is meg: megtörténhetik, meg fog talán történni a jövő költségvetés alkalmával, s akkor akár ezen, akár más minisztérium által meg lesz kezdve pénzügyi állapotunknak gyökeres javítása.
