Képviselőházi napló, 1869. XVIII. kötet • 1871. november 22–deczember 9.
Ülésnapok - 1869-394
894 (MSzigBs ülés deeaember 4. 1871. 19"? uraim kérkednek azzal, hogy 1868 óta a jövedelem 33 millióval növekedett. De hát kérdem, megtakaritottak-e belőle valamit! Midőn megtakarításról beszélek: igen természetesen nem azt értem, hogy a pénzügyminiszter a takarékpénztárba rakja le a pénzt; nem ez az államgazdászati megtakarítás, hanem hagyja azon pénzt a magánosok kezében, kik azt jószágukba befektetvén termékenyíteni fogják a földet, mely aztán többet terem és igy emelni fogja az adó-képességet is. (Helyeslés bal felől.) Nálunk kétségkívül legterbesebb és legnyomasztóbb adó a földadó, és ezen nyomasztósága annál fontosabb, mert nálunk az ország törzsvagyona, valódi vagyona a mezei gazdaságban áll, és azért, ha ezt elnyomjuk : lehetetlen, hogy az ország felvirágozzék. (Igaz! ugy van! bal felől) Ha önök 1868, óta 33 millió forinttal szaporították az ország jövedelmét, miért nem fordították azon összegnek legalább V* részét a földadó leszállítására! Ez igen nevezetesen fogta volna csökkenteni a terheket, és szükség esetében önök ismét képesek lettek volna felemelni az adót, és a nép szivesebben vette volna az emelést akkor ha látja, hogy a kormány, mikor lehet le is szállítja az adót; de ha önök mindig csak emelik, örökös emelést visznek véghez: képtelenek lesznek a legcritieusabb a legváltságosabb pillanatban csak egy krajczárral is emelni az adókat. A miniszter ur még tavaly a budget tárgyalása alkalmakor megígérte, hogy a só árát le lehet, le fogja szállítani. Kétségkívül le lehet szállítani és igen helyeién kifejtette ezen körülményt Oláhország helyzetéből Eder Nándor ur pénteki beszédében. De vannak más körülmények is, melyek bizonyossá teszik azt, hogy a só árának leszállítása növelni fogja a kincstár jövedelmét. De hát ez mostanáig nem történt, pedig nem volt oly meghaladhatlan nehézség, mert lehetetlen, hogy ne lehessen capacitálni még a lajthántuli minisztert is arról, hogy a só ára nincs eléggé alászállitva, és hogy ha még leszállittatnék, a jövedelem szaporodnék, és nem csökkenne. De ilyesmit nem tettek; hanem szaporították a hivatalnokokat és emelték fizetéseiket. E szaporítás emésztette fel a növekedett jövedelem legnagyobb részét. (Igaz! Ugy van! bal felől.) A közigazgatás, központi igazgatás költségei emésztik föl azon milliókat, melyekkel 1868. óta az ország jövedelme szaporodott. (Igaz! bal felől.) Már t. házi én nem mondom azt, hogy nálunk a hivatalnokok jól vannak fizetve, és megengedem azt, hogy a minisztertől kezdve az utolsó díjnok és kapusig, mind roszul van fizetve. Hanem t. ház! ha mi kaphatunk oly erőket, melyek Magyarországból kikerülnek a régi áron s míg finánciánk virágzó állapotban nincs: nincsen helyén addig a fizetést emelni. {Igazi bal felől.) Mikor önök csődöt hirdetnek egy fogalmazói állásra, melyre 50—60 eg^yén jelentkezik : akkor nincs szükség arra, hogy a fizetéseket emeljék. — S ezután méltóztassanak megengedni, ámbár mint mondom megengedem azt, hogy a hivatalnokok nálunk mind roszul vannak fizetve a legfelsőbbektől a legalsóbbakig : mégis nagyon kapnak utána, igen sokan kívánják s mihelyt a tanácsosi állásokat elérik, azok — legalább kik kőzülök jó gazdák — igen szép eredményeket tudnak felmutatni, melyeket látunk a minduntalan előforduló házépítésekben, és jószágvásárlásokban. Én tehát, t. ház, nem látom, hogy helyesen cselekedett a kormány, midőn a hivatalnokok fizetését milliókkal felemelte; midőn a hivatalnokok számát véghetlenül szaporította. Ha azt mondják, hogy az igazságszolgáltatásnak, — hogy jó legyen — igen sokba kellett kerülni: megvallom nem kímélek s nem sajnálok semmi áldozatot. De t. ház! ezen szervezet, mely most behozatott, meg fog-e felelni czéljának? Milliókba kerül évenkint s két esztendő múlva reformálni akarják, két év múlva ismét újjá fogják szervezni s ki tudja minő terv szerint. Ilyen hivatal-szaporításokat, a bíróságok ily módon szervezését t. ház! nem helyeselhetem és Magyarország financiális jólétével összeíerhetőnek nem tartom. Ennyit akartam mondani a budget azon részére, a melyet, t. ház, a kormány mint rendest adott be. A rendkívüli budget összefoglalható azon néhány szóban, hogy ez adósság-csinálás uj beruházásokra és adósság-csinálás a már csinált adósság kamatainak fizetésére. Pedig figyelemmel kell lenni arra t. ház ! hogy minden országnak, melynek jó hitele van: könnyen lehet adósságot csinálni; hanem azután van egy bizonyos határ, a meddig csak nehezen s nagy áldozatokkal képes adósságot csinálni; végre van egy bizonyos határ, melyen tul semmi áron nem kap többe pénzt. Mi, t. ház, az adósság-csinálást a második stádiumnál kezdtük, mi alig, hogy szárnyra kaptunk, alig hogy ki volt nevezve a magyar minisztérium: mindjárt az egyezkedés után, és már a XIH-ik törvényczikk az, melyben az országgyűlés elhatározta az adósság csinálását. Igen természetesen, hogy oly körülmények közt, mikor Európában Magyarország specificus viszonyairól a világ nem tudott semmit: nem lehetett Magyarországnak hitele, s azért kénytelen volt azon igen súlyos vasúti kölcsönt megkötni, melyről maga idején többet is lesz szerencsém szólani. Ha nem sietünk annyira s a világ látja,
