Képviselőházi napló, 1869. XVIII. kötet • 1871. november 22–deczember 9.

Ülésnapok - 1869-390

880. országos ülés november 27, 1871. 95 tátott, tudhatta előre minden elfogulatlanul gon­dolkozó, a ki nem felejtette el, hogy az ország törvényhatóságai közül némelyek, mind terület, mind közművelődés, mind adóképesség dolgában, mily csekély mérveket, mily jelentéktelen erőt képviselnek! Mi lett volna tehát természetesebb t. ház, mint, hogy a kormány, mikor a köztörvényható­ságok rendezéséről szóló törvényjavaslatot e ház­nak benyújtotta: már akkor azon javaslatban gondoskodott volna arról, hogy azon kisebb tör­vényhatóságok, melyek már népességök fculter­heltetése daczára sem képesek megfelelni ren­deltetésöknek, például a 28 százalékú Aranyos szék, az ily törvényhatóságok az illető szomszéd törvényhatóságokkal egyesittettek volna. A kor­mány nem ez utat választotta; meghagyta mind az apró törvényhatóságokat abban az állapot­ban, a miben az előtt is voltak. Sőt, hogy sza­badelvű conservatismusának kifejezést adjon, tör­vényhatóságokká emelte még a taksális váro­sokat is Erdélyben. El is vezetett politikája azon alternatíva elé, a hol most állunk, t. i. vagy a pénzügyminiszter törvényjavaslatát kell elfogadni és ez esetben ép oly eszélytelenül, mint kegyet­lenül túlterhelni a törvényhatóságok egy részét; vagy pedig bele kell nyugodnunk a pénzügyi bi­zottság javaslatába és e részben is még mindig meglehetősen kell tei kelnünk az ország törvény­hatóságainak nagy részét; azonkivül eszélytele­nül kell bonyolulttá tenni az államháztartás számvitelét; több százezer forinttal többet kell kiadni, mint a mennyit a pénzügyminiszter ur indítványozott, mely 100.000 forintokat lehetett volna megtakarítani, vagy pedig népnevelési és közegészségi czélokra fordítani. Es a mellett még azon lehetőséget sem érhettük el, hogy a városok törvénykezési költségei megtérítését tör­vényben kimondhattuk volna. Nem untatom a t. házat azok elősorolásá­vaí, a miket a pénzügyi bizottság a miniszter javaslata ellen fölhozott; nem szükség részben tovább ostromolnom a pénzügyminiszter ur ja­vaslatát, de lehetlen, hogy a pénzügyi bizottság javaslatára egynémely megjegyzést ne tegyek. Az államháztartásnak kétségkívül egyik lényeges kelléke, hogy, a mennyire lehet, egyszerű legyen számvitele; ez nem csupán az irodák ké­nyelmének tekintetében, hanem magára az állam­pénztárra is nagy fontosságú, mert az egyszerű számvitel mellett is becsempészik magukat oly hibák, melyek hordereje ezérekre rúg; így bizo­nyára bonyolult számvitel mellett ezek 100.000­rekre fokozódhatnak. Azt pedig, hogy több százezer forinttal töb­bet kell kiadni, mint a pénzügyminiszter ur in­dítványozott : a pénzügyi bizottság constatálta, s igy csak ismétlem, hogy e több 100.000 frtot inkább népnevelési és közegészségi czélokra kellett volna fordítani. Mit mondjak azonban városainkról, közmive­lődésünk ezen góczpontjairól, melyek túlter­helve oly terhekkel, melyeket az idők mostoha­sága, illetéktelen közegek gazdálkodása rótt ra­jok : azon veszik észre magokat, hogy ők e tör­vényhozással szemben a haza mostoha gyerme­kei ? Nem vitatkozom azon kérdés felett: vajon mi jogos és méltányos az eddigi törvények értel­mében ? vajon méltányos-e, hogy a városoknak megtéríttessenek az igazságszolgáltatási, törvény­kezési költségei, és a megyékéi akként fedeztes­senek, mint a pénzügyi bizottság javasolja? én csak azt constatálom, hogy az nem eszélyesség ; hogy akkor, midőn városaink köztörvényhatósági és a községi törvény értelmében, a városoknak magokat szervezniük újra berendezendők, e szá­zados mulasztások pótolásáról gondoskodni kell, midőn meg kell állapitani nemcsak a tisztviselők számát, képesitvényeit, hanem a fizetést is : hogy, mondom, ezen végzetteljes átalakulás nagy pillanatában kezeiket megkötve érezzék. Ép most kellett volua a kormánynak azon lenni, hogy anyagilag könnyebben rendelkezhessenek, s el is várom a kormánytól, hog}' azon alapon, melyet a pénzügyi bizottság munkálata folytán Tisza Kálmán képviselőtársam határozati javaslata nyújt: intézkedni fog, hogy e részben közmivelő­désünk ezen fontos factorai, polgáriasodásunk előharczosai és szabadságunk garantiái, t. i. vá­rosaink, megkönnyítve érezhessék magukat a re­formok nagy pillanatában. De meg vagyok arról győződve, hogy ha azon végleges törvényjavaslat be fog nyújtatni, melyet az 1870. XL1I. t. ez. ll-ik §-a elrendel: még ez sem fogja mindazon nehézségeket legyőzni, melyekkel küzdeni kell, hogyha nem szakit határozottan a nemzet értel­miségére támaszkodva, egynémely előítélettel, ér­tem, hogy ha az anomal huszonnyolez szigetből álló Felső-Fehérmegyét, a 24%-os Torna megyét és a 28°/o-os Aranyos széket nem igyekezik — meg­hallgatásával az illető szomszéd törvényhatósá­goknak — vagy az egyikhez, vagy a másikhoz csatolni. Valahányszor, t. ház, a területek ezen sza­bályozása felhozatott: ez mindig nagy vissza­tetszést szült politikusaink egynémely köreiben. Igaz, legnagyobb része az ellenvetéseknek, melyek a terület szabályozása ellen felhozattak : nem voltak egyebek frázisoknál, merő szóvirá­goknál. Sokan Angliára hivatkoztak s mondák: ime Yorkshire és Eutlanshire közt nagyobb a különbség, mint Bihar- és Torna megye között; mások pedig annyira vetemedtek trascendentális bombastologiájokban, hogy analógiát kerestek a

Next

/
Oldalképek
Tartalom