Képviselőházi napló, 1869. XVII. kötet • 1871. junius 1–november 21.

Ülésnapok - 1869-361

86 361. országos ülés szeptember 14. 1871. pök irányában a gyakorlat által szentesitett szi­gorral akar eljárni; ón e részben a történtek­ről felvilágosítást nyerni kívánok. Igaz ugyan, hogy hivatalos hírlapban adatott már ily felvi­lágosítás, de én elfogadom a miniszterelnök urnák azon állítását, hogy nem minden igaz, a mi a hírlapokban van. (Derültség és helyeslés bal felől.) r Én azért kívánnám, hogy a miniszter ur ezen kérdésre és más vele kapcsolatban álló kérdésre felvilágosítást adjon, annyival is inkább, hogy miután a ház elnapolta magát, nem csupán a székesfehérvári püspök, hanem más püspök is volt, a ki a esalatkozhatlansági dogmát a papok közt köröztette, más pedig az iskolákban tanít­tatni elrendelte. Mindezek oly kérdések, melyek­ről sokat hallani, de melyekről positiv és hiteles tudomásunk nincsen ; szükséges pedig, hogy le­gyen annyival is inkább, mert tapasztalta min­denki, ki az országgyűlés szünete alatt az or­szágban megfordult, hogy a közvélemény igen nagyon hangosan nyilatkozott e kérdésben. (He­lyeslés bal felől.) En tehát minden további indokolás nélkül bátor leszek azt felolvasni. (Olvassa as inter­pellatiőt.) Interpellatió a vallás és közoktatási miniszterhez. A miniszter ur a múlt ülésszakban hozzá intézett kérdésekre válaszolván, kijelentette: hogy a kormány el van határozva a királyi tetszvényjogot (Jus plaeeti regii) fenntartani és az ellene vétett vagy vétendő püspökök ellen az előbbi gyakorlat szerint eljárni. Ezen nyilatkozat folytán kérdem a t. mi­niszter urat: Mi módon járt el a kormány a székesfehér­vári püspök ellen, ki daczára annak, hogy a múlt évi augusztus 9-én kelt kir. leirat folytán kiadott kormányrendelet által egyenesen eltil­tatott volna, az úgynevezett csalhatatlansági dogmát püspöki megyéiben ünnepélyesen kihir­dette ? Mi eredményt vár a kormány az általa netán e részben tett intézkedésektől? Igaz-e, hogy a fentemiitetten kivül más ma­gyarországi püspökök is kihirdettették volna egy­házmegyéikben a csalhatatlansági dogmát, vagy azt megyéjökbeli papokkal közölték, s az isko­lákban taníttatni elrendelték? Ha igaz, kik ezen püspökök, és mi módon ; szándékozik a kormány irányukban a királyi jo­goknak tiszteletben tartását megőrizni, s a kor­mány rendeleteinek érvényt szerezni ? Elnök: Szintén közöltetni fog a minisz­ter úrral. Elnöki jelentéseimet megtettem. Azon t. képviselő urak, kik szólni akartak, interpellátiót tenni kívántak, azt eddig megtették, más tár­gya ez ülésnek nincs. Ha méltóztatnak beleegyezni, holnapután 10 órakor tartunk ülést, melyen mint értesülök pénzügyminiszter ur a költségvetést, néhány fon­tos tárgygyal együtt fogja előterjeszteni. A költségvetés szokás szerint a pénzügyi bizott­sághoz fog terjesztetni; e részben kötelességem tudatni a házzal, hogy a pénzügyi bizottság két tagja hiányzik, még pedig Bittó István, ki mi­niszter lett, és gr. Kuhn Henrik horvátországi képviselő lemondása által, ki ma jelentette be, hogy betegsége folytán nem fog részt vehetni a bizottság munkálkodásában. Holnap tehát a képviselő urak megállapod­hatnának az ezen bizottságba választandó tagok nevei fölött, valamint a nyolczadík osztályba választandó egyik tagra nézve is. Tisza Kálmán : Mielőtt a mai ülés be­rekesztetnék, eg\ kérdéssel kívánok járulni a ház igen t. elnökéhez, és ezen kérdés az, hogy nem értesithetne-e bennünket az iránt, hogy a mostani összejöveteltől minő működés váratik egyátalában, vagy más szóval, hogy a ház med­dig szándékoltatik együtt tartatni, és minő vég­zendők váratnak tőle ez úttal? Mert én lega­lább azt tartom, hogy midőn az iránt különböző hirek terjednek el, a képviselő háznak joga van kí­vánni, hogy e szándéklatok iránt eleve értesíttessék, nem pedig, hogy talán az utolsó napon mondják a képviselőknek, hogy most már mehetnek. (He­lyeslés.) Elnök : Azon helyzetben vagyok, hogy e részben fölvilágositással szolgálbatok, sőt hi­vatalosan jelenthetem a háznak, hogy a kor­mánynak szándéka a benyújtott költségvetés ós néhány sürgős pénzügyi tárgynak, a pénzügyi bizottsághoz utasítását, s egyszersmind azt kérni a háztól, mondaná ki határozatilag, hogy míg a bizottság munkálatát be nem fejezte: ülést tartani nem fog. Kerkapoly Károly pénzügymi­niszter : Ahhoz mit a t. elnök ur épen most a ház tudomására hozott, kénytelen vagyok a magam részéről hozzá tenni, hogy azon tárgyak között, melyeket én legközelebb benyújtani bá­tor leszek, s melyeknek a pénzügyi bizottsághoz leendő utasítását kérni fogom, van egy a ház több rendbeli határozatai alapján kezdeményezett és a szükség által követelt kölcsön megkötésére vonatkozó. Ezen kölesönre vonatkozó javaslatnak nem­csak a pénzügyi bizottsághoz leendő utasítását, hanem azt is leszek bátor kérni, hogy ez azt lehető gyorsan tárgyalván, jelentését még ezen együttlét alatt tegye meg a házhoz. Ez azon

Next

/
Oldalképek
Tartalom