Képviselőházi napló, 1869. XVII. kötet • 1871. junius 1–november 21.
Ülésnapok - 1869-364
364. országos üiés sz küformát, melyet a megválasztottak uíá/ma mondanak.) • Elnök: A pénzügyi bizottságnak jelentése van. Széll Kálmán előadó: T. képviselőház! Az osztályok a 30.000,000 frtnyi államkölcsön felvételéről és az igazságügyminiszternek megadandó póthitelről szóló törvényjavaslatok tárgyalását befejezték. Az e feletti jelentéseket van szerencsém a központi bizottság nevében a t. ház asztalára letenni, és egyúttal jelenteni azt, hogy a 30 millió frtnyi államkölcsön felvételéről szóló törvényjavaslat iránti jelentéshez a IV-ik osztály előadója külön véleményt jelentett be, mely már szintén kinyomatva a t. ház tagjai közt szétosztatott. Az igazságügyminiszter póthitele iránti jelentós kinyomatását kérem elrendelni, a másiknak pedig napirendre tűzése felett határozni. Elnök : Ha a t. háznak tetszik, méltóztassék azt holnap tárgyalni. (Általános helyeslés.) A másik ki fog nyomatni és annak idején napirendre tűzetni. Jelenleg napirenden van a kereskedelmi miniszter ur által az ipartörvényjavaslat iránt beadott módosításoknak és Győrffy Gyula indítványának tárgyalása. A módositványok ki vannak nyomva, de azokat tárgyalni nem lehet, mert a kérdés most az, hogy az osztályokhoz utasittassanak-e vagy egy 15 tagú bizottsághoz ? Jámbor Pál jegyző (olvassa Győrffy Gyula indítványát.) Győrffy Gyula: T. ház! Ezen indítvány indoklása gyanánt talán elégséges lesz, ha röviden visszatekintek arra, a mi eddig e képviselőházban az ipartörvényjavaslatra nézve történt. (Halljuk.) A kormány mintegy két évvel ezelőtt nyújtotta be e törvényjavaslatot. Az osztályok azt haladék nélkül tárgyalás alá vették; de már akkor az egyik osztály azon nézetben volt, miszerint ezen törvényjavaslatot egy külön választandó szakbizottsághoz kell kiadni tanulmányozás végett, és minthogy ezen nézetével a központi bizottságban egyedül maradt, a további tárgyalásokból magát egészen kivonta. A többi osztályokban annyi módosítás és egymástól eltérő megállapodás jött létre, hogy a központi bizottságba kiküldött előadók csakhamar átlátták, hogy az osztályoktól nyert utasítások alapján közös megállapodásra jönni nem lehet, és ezen okból, de különben is a törvényjavaslat némely hiányai miatt a központi bizottság szakértőket hallgatott ki, és az előadók félretevén az osztályok végzéseit, a szakértők véleseptembíir -íi. 1871 \ \ 5 menye alapján dolgozták és javították ki a törvényjavaslatot. En t. képviselőház egész készséggel elismerem azt, hogy a központi bizottság ezen eljárása a törvényjavaslatnak csak előnyére szolgált ; de az is kétségtelen t. ház, hogy az ugy készített jelentést az osztályok megállapodása kifolyásának tekinteni nem lehet, s ezen okból nem tartanám helyesnek azt, ha az Közvetlenül országgyűlési tárgyalás alá bocsáttatnék. Ezen körülmény, t. ház, igénytelen véleményem szerint már magában elégséges indok arra, hogy egy ily nagyfontosságú ügynek tanulmányozás ára egy bizottság kiküldetését kérjem. De nem lehet figyelmen kivül hagyni azt sem, hogy a volt igen t. ipar- és kereskedelmi miniszter ur, — ugy mint a központi bizottság jelentéséből olvassuk, — a központi bizottságban a törvényjavaslat egy részét visszavonta és ezek helyett ugyanott egészen uj szakaszokat terjesztett elő. A részletekben tehát a központi bizottság oly javaslatokat is tett magáévá, melyekről előzőleg sem a háznak, sem az osztályoknak nem volt tudomása. De támogatja indítványomat az is, hogy az igen t. ipar- s kereskedelmi miniszter ur most is módosításokat terjesztett be az ipartörvényjavaslatra nézve, minek következtében a t. képviselőház bölcsesége szerint e törvényjavaslat felett akár az osztályokban, akár pedig az általam indítványozott módon egy külön bizottságban, de mindenesetre még tanácskozni kell, és miután az osztályok most más tagokból vannak alakítva, mint ezelőtt két évvel, s miután az egyes szakaszok felett az egésznek áttekintése nélkül csak felületes megállapodások jöhetnek létre: természetes, hogy revideálni kell az egész törvényjavaslatot. (Helyeslés.) Minthogy pedig ezt kikerülni nem lehet: azt hiszem sokkal czélszerübb eljárás volna, ha a ház ez ügyben a további teendőkkel az osztályok helyett a házszabályok 134. szakasza értelmében külön bizottságot méltóztatnék megbízni. És pedig czélszerünek tartanám ezt először azért, mert egy organikus törvénynek beható tanulmányozására, és annak minden részleteire egyiránt kiható figyelemmel való kidolgozására egy gonddal választott szakbizottság a történetesen alakult osztályoknál sokkal alkalmasabb. Igazolja ezt a tapasztalás. így jártak el az ipartörvény tárgyalásánál a külföldi törvényhozások is; de czélszerübb ez eljárás másodszor azért is, mert a központi bizottság jelentéséből meggyőződtem, hogy ez ügyben szakértők kihallgatása is szükséges, így például a telepekhez kötött iparágak meghatározása kérdésében a t. ház tagjai saját tanulmányaik és tapasztalásaik alap15*