Képviselőházi napló, 1869. XVII. kötet • 1871. junius 1–november 21.
Ülésnapok - 1869-362
102 863. országos ülés szeptember 16. 1871 Midőn tehát az erre vonatkozó törvényjavaslatot bátor vagyok a ház asztalára letenni, felkérem a t. házat: méltóztassék azt a pénzügyi bizottsághoz azon utasitással áttenni, hogy erre vonatkozó jelentését is, amennyiben az inkább alaki kérdés, még ezen ülésszak alatt nyújtsa be a házhoz. (Helyeslés.) Elnök: Négy törvényjavaslat adatott be. Egyik a jövő évről szóló költségvetés; ez gondolom az eddigi szokás szerint a pénzügyi bizottsághoz utasittatik; a második a kölcsönre vonatkozó törvényjavaslat, ez ki van nyomva és kiosztatott, nem tudom most méltóztatnak-e erre vonatkozólag határozni, vagy pedig a legközelebbi ülésben. (Fölkiáltások: ma! ma! hétfőn!) Ha ma kívánnák, gondolom, kimondhatom határozatul, hogy az is a pénzügyi bizottsághoz utasittatik. (Helyeslés. Ellenmondások bal jelöl.) Tisza Kálmán: Engedelmet kérek t. ház! én már a múlt ülésben bátor voltam, nyilvánítani azon óhajtásomat, hogy a jelen ülésszak ne tartson sokáig. De ha mind a mellett oly nagj r fontosságú tőrvények alkotása czéloztatik, minő egy ily kölcsön-törvény : meg kell tartani a szokott formákat és nem szabad a kérdést elhamarkodni. Ha arról volna szó, hogy a törvényjavaslat a költségvetéssel együtt a pénzügyi bizottsághoz utasittassék, hogy majd együttesen tegye meg jelentését : akkor ebben nem látnék akadályt; de midőn az mondatik, hogy azért utasittatik a pénzügyi bizottsághoz, hogy az előlegesen tegyen jelentést a kölcsön törvény iránt is: ez lehetetlen. Mert először elvileg meg kell határozni, vajon oly kölesön-e ez, melyet a költségvetéstől elválasztva meg lehet szavazni 1 vag} r pedig a költségvetésből kell-e meríteni az indokot arra, hogy szükséges-e a kölcsön? En ennélfogva részemről azt tartom, hogy a parlamenti formák és a parlamenti illem azt kívánja, hogy a hétfői napra tűzessék ki napirendre, és ezt szükségesnek tartom az igazságüg3 r miniszter ur javaslatára nézve is, mely még sem kinyomva, sem kiosztva nincs. Ennélfogva kérem méltóztassék mindkettőt a hétfői ülés napirendjére kitűzni. Deák Ferencz: Én azt tartom, hogy még azon kérdésnek tisztába hozatalára is, vajon olyan-e ezen kölcsön, melyet minólelőbb, s különválva a költségvetéstől kell tárgyalni: szükséges ezen ügyet a pénzügyi bizottsághoz utasítani. Az adhat t. i. legalaposabban véleményt és combinálhatja a körülményeket. Mert az előterjesztett törvényből sokkal nehezebb megmondani, hogy olyan-e a kölcsön vagy nem. Utasítsuk tehát a pénzügyi bizottsághoz, hogy erre nézve véleményt adjon. Annak se látom akadályát, hogy miután akár ma, akár hétfőn, csak oda fog menni: már ma menjen oda. Semmi forma, semmi szabály ezt nem ellenzi; a törvényjavaslat be vau mutatva, ki van osztva, ha oda utasítjuk a pénzügyi bizottsághoz, az majd véleményt ad róla, hogy olyan-e, melyet előzetesen kell tárgyalni, vagy nem ? En ebben nem látok semmi fenakadást. (Helyeslés.) Ghyczy Kálmán: Ha a t. ház a kérdéses törvényjavaslatot a pénzügyi bizottsághoz az iránti véleményadásra utasítja, hogy vajon ezen törvényjavaslat előzetesen tárgyalható-e ? az egészen más. Ha a pénzügyi bizottságnak fenhagyatik a szabadság az iránt véleményezhetni, ha vajon ezen törvényjavaslat előzetesen tárgyalható-e vagy nem, az ismét oly dologi mi ellen semmit nem lehet mondani. De midőn a t- ház azt határozza, hogy előzetes tárgyalás végett adatik ki a bizottságnak e törvényjavaslat : akkor már a bizottságnak nincs joga az iránt véleményezni, hogy tárgyalható-e ezen törvényjavaslat előzetesen vagy nem, akkor a bizottságnak kötelessége teljesíteni a t. ház megbízását, s a törvényjavaslatot előzetesen tárgyaim. Ha tehát, mondom, a pénzügyi bizottságnak utasítása ugy formuláztatik, hogy a pénzügyi bizottság adjon véleményt az iránt, vajon ezen törvényjavaslat előzetesen tárgyalható-e, vagy nem? és az előzetes tárgyaihatás esetében adjon felőle kimerítő jelentést: akkor nekem semmi kifogásom ; de oly általános határozatba, mint a javasolt, mely a pénzügyi bizottságot szorosan köti a határozatnak teljes mértékben! végrehajtására, megnyugodni nem tudok. Kerkapoly Károly pénzügyminiszter : Én megnyugszom részemről azon, hogy a törvényjavaslat ugy utasittatik a pénzügyi bizottsághoz, mint azt Ghyczy képviselő ur kifejté, t. i. annak megítélése végett, vajon előlegesen tárgyalható és tárgyalandó-e, vagy. minden utasítás nélkül oda adassék. Ez is szabad kezet hagy a pénzügyi bizottságnak, az is. En tökéletesen megnyugszom, akár az egyik, akár a másik fogadtassák el. Ghyczy Kálmán: Én részemről azt, amit a pénzügyminiszter ur mondani méltóztatott, hogy tudniillik a kérdéses törvényjavaslat minden utasítás nélkül adassék át a pénzügyi bizottságnak véleményadás végett, — azok után, mik e házban történtek — egyértelműnek tartom azzal, a mit magam voltam bátor indítva-