Képviselőházi napló, 1869. XVII. kötet • 1871. junius 1–november 21.

Ülésnapok - 1869-362

362. országos ülés szeptember 16. 1871 95 Elnök: Tudomásul veszi a t. ház ? (Igenl) Tudomásul vétetik. Az igazoló bizottságnak van jelentése. Ordódy Pál előadó: Van szerencsém az igazoló állandó bizottság jelentését felolvasni. (Felolvassa.) E szerint Rónay János, Tor ont álmegye 0­Becse kerületében megválasztott képviselő jegy­zőkönyve tartalom és kiállítás tekintetében ki­fogástalannak nem találtatván : a biráló bizottság­hoz utasítandó. Ellenben Beöthy Lajos, Major Pál és Sze­lestey László megválasztatására vonatkozó jegy­zőkönyveket kifogástalanoknak találván: a neve­zetteket a véglegesen igazolt képviselők sorába igtatni véleményezi. Elnök: Rónay János melyik bizottság­hoz utasítandó: a sors fogja eldönteni. (Sorsot hm.) A jegyzőkönyv a hatodik biráló bizottság­hoz utasittatik. Beöthy Lajos, Major Pál és Sze­lestey László pedig igazolva levén az osztályok­ba sorolandók. Ez iránt is a sorshúzás fog dön­teni. Az első öt osztályban megvan a 48 szám, a 6., 7., 8. és 9. osztályban csak 46 van, tehát ezen négy osztály közöl valamelyikbe sorzandó Beöthy Lajos. Jámbor Pál jegyző (kihúzza a 6-ik osztály számát.) Elnök: Tehát Beöthy Lajos a hatodik osztályba sorzandó. — Major Pál? Jámbor Pál jegyző (kihúzza a 7-ík osztály számát.) Elnök: Major Pál a 7-ik osztályba sor­zandó. Szelestey László pedig Jámbor Pál jegyző {kihúzza a 8-ik osztály számát.) Elnök: A 8-ik osztályba soroztatik. A 6-ik osztályból három tag hiányzik, mél­tóztassanak e felett tanácskozni s a 6-ik osz­tályba három tagot megválasztani a legközelebbi ülésben.— Egyúttal legyen szabad Bittó István kép­viselő ur jegyzőkönyvét bemutatnom, mely az igazolási bizottsághoz utasittatik. Következik a napirenden levő tárgy, jelesül: a jul. és auguszt. havi kiadásoknak bemutatása. Térey Pál előadó (olvassa a Julius és aug. hóról szóló bemutatásokat..) Elnök: Mindezek rendes havi kiadások levén, megvolt a szükséges pénz a pénztárban s igy nem kellett az összeget máshol utalvá­nyozni. Helybenhagyja a t. ház e kiadásokat 1 (Helybenhagyjuk.) Helybenhagyattak. Következik a szeptemberi költségvetés, Térey Pál előadó : T. ház! Van sze­rencsém a gazdasági bizottságnak határozatából a képviselőház folyó évi szeptember havi költ­ségvetésére vonatkozó előirányzatot, mely szerint az összes szükséglet 75.031 írtban lőn felvéve, tisztelettel beterjeszteni. (Olvassa a költségvetést,) Elnök: Eem tétetvén észrevétel, ezen ösz­szegnek folyóvá tétele iránt az intézkedés meg fog történni. Következik a napirend 2-dik tárgya: két tag= nak megválasztatása a pénzügyi bizottságba,Khuen Henrik gr. és Bittó István bizottsági tagok le­mondása folytán üresedésbe jött helyekre. A névsort fel fogja olvasni Majláth István jegyző ur. Egyszersmind talán a 8-ik biráló bizottság egy tagjára is lehetne beadni a szavazati jegye­ket. (Helyeslés.) Majláth István jegyző (olvassa a név­sort, és a szavazatok beadatnak.) Elnök: A lezárt szavazati jegyeket a jegyző urak össze fogják számítani, s az ered­mény a következő ülésben ki fog hirdettetni. Andrásy Gyula gr. miniszter­elnök : T. ház ! 0 felsége a Spanyolországgal kötött kereskedelmi és hajózási szerződésről szóló törvényezikket szentesitvén: azon kéréssel vagyok bátor azt átnyújtani, hogy annak kihirdetését el­rendelni méltóztassanak. Széll Kálmán jegyző (olvassa a tör­vényezikket.) Elnök : A tisztelettel kihirdetett törvény­czikk át fog küldetni a méltóságos főrendekhez hasonló kihirdetés végett. Kerkapoly Károly pénzügymi­niszter : Ezen költségvetés, melyet a t. ház asztalára ezennel letenni szerencsém van, a leg­első, mely a határőrvidék költségvetését is ma­gában foglalja, tettleg érvényesítvén azon igaz­ságot, hogy nevezett vidék a magyar koronához tartozik s gyakorlatilag is vonván az ebből folyó következményeket. S mivel a horvát-szlavón ha­tárőrvidék csak a horvát-szlavon-dalmát király­ság által közvetítve, a magyar pedig közvetlenül tartozik ez országhoz, az előbb nevezettnek bel­kormányzatára vonatkozó költségvetés ép ugy átalány formájában jelenik meg e költségvetés­ben, mint maguké azon királyságoké, melyekhez az közvetlenül tartozik, s mint fog megjelenni akkor, ha azokkal belkormányzatát illetőleg is egyesítve lesz. Ellenben a magyar határőrvidék egész költségvetése részletezetten van kimutatva. A költségvetés ez egészen uj alkatrészére gon­dolva mondottam legközelebb, hogy ép ez évben eddig fenn nem forgott nagy nehézségekkel járt a költségvetésnek a t. ház határozata által kí­vánt időre elkészithetése. Hogy az mégis sike­rült, örömömre szolgál, s ha következménye az lesz, hogy még ez év folyamán meg is szavaz­í tátik, a közügynek nagy hasznára leszen az által, hogy egyrészről a kormányzat egész évben biz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom