Képviselőházi napló, 1869. XVI. kötet • 1871. ápril 5–május 31.

Ülésnapok - 1869-335

335. országos ülés május 3. 1871. 87 De mit tett a bizottság? Egyszerűen kérdést intézett Mileticshez, ki azt mondta : „mielőtt felelnék, kérem ezen okmányokat és tárgyakat velem közleni." Erre azt mondták: éhez joga nincsen s tovább nem kutattak. Ebből kitetszik, hogy nem állithatják azt, hogy felelősségre nem vonhatják, hanem nem kivánják kikutatni, ki a szerző, a ki nevének első betűje ott van; hanem, miután a kérdésre feleletet nem kaptak : Mileticset akarják perbe fogatni. Ez az én nézetem szerint zaklatás. Ha tehát a mentelmi bizottság nem vádló bizottság, legalább is zaklatóbizottsággá alakul, és ha oly eljárást fog követni, akkor az törvénybe ütköző eljárás. Egyébiránt t. ház, a mentelmi bizottság, mikor először ezen házban megalakult: bizonyos eljárási szabályokat alapított meg. Ezen eljárási szabályokban, — nem tudom veszi-e figyelembe, vagy nem a mentelmi bizottság ezen eljárási szabályokat, — nemcsak az az egy indok van, hogy a rendes biróság fog ítélni ; hanem az is, hogy a tényt az követte-e el, a kinek a kiadatása kéretik. Ez pedig itt bebizonyítva nincs, sőt az illető nem is követte el. Éppen azért, hogy kitudassék, ki ellen kellessék az eljárást intézni : kell kideríteni. A mi a törvényes bíróságot illeti: én minden eddigi sajtópernél mindenkor kétségbe vontam azt, hogy a sajtópörökre nézve törvényes biróság létezik Magyarországon. Törvényes biróság nem létezik ; mert azon biróság, mely most fennáll: nem törvény, hanem országgyűlési határozat alapján, miniszteri meghatalmazás folytán jött létre. Ez pedig egyenesen az 1848. XVIII-dik törvényczikkbe ütközik. Ez nem oly biróság, mint azt a törvény rendeli: a mit pedig a törvény nem rendel, az nem törvényes. Hiányzik tehát első kelléke annak, hogy ki lehessen adni bárkit is a sajtóbiróságnak. Ha ezen hiányt a kormány orvosolni akarta volna, két soros törvénynyel már rég orvosolhatta volna; és akkor nem lennénk azon abnormis helyzetben, hogy Magyarország polgárainak vagyona és személyes szabadsága felett oly biróság ítéljen, mely nem a törvénynek egyenes kifolyása : mert törvénykivüli, törvényellenes. Az országgyűlési határozat e termen kivül senkit nem kötelez, és önök mégis azt akarják erőszakkal, hogy a polgárok személyes szabadsága és vagyona fölött oly biróság ítéljen, melyet nem törvény rendelt. Én ezen okoknál fogva, sem ezen, sem semminemű más kiadatáshoz nem járulok. (Helyeslés a szélső bal oldalon.) Csernátony Lajos: T. ház! Magamévá teszem azon észrevételeket, a miket t. barátom Péchy Tamás és Simonyi Ernő elmondottak. Én csak egy észrevételre szoritkozom. Tagadom azon theoriának helyességét, melyet a t. előadó ur és utána Hodossy képviselő ur fölállítottak. Tagadom azt, hogy az országgyűlésnek nem volna joga egyúttal ítélni az incriminált czikkek tartalma fölött azon szempontból, hogy zaklatás forog-e fön, vagy sem. Ha e házhoz csak azért küldenek valamit, hogy kimondja azt, mikép kiadja-e a képviselőt, vagy nem : akkor hát küldjenek egy fehér papirost, mert akkor is ki lehet mondani, hogy kiadjuk, vagy nem. Nekünk jogunk van, és nem csak jogunk, de kötelességünk is az incriminált czikkek fölött azon szempontból ítélni: hogy zaklatás forog-e fön, vagy nem. Valaki írhatja pl. azt, hogy a sas ragadozó madár, és ebből az államügyész azt magyarázhatja ki, hogy ez felségsértés. Ide küldik hozzánk a kiadatási kérvényt, és nekünk ne legyen jogunk megítélni: vajon zaklatásból togatik-e pörbe a képviselő, vagy nem! Az országgyűlés jogainak pellengérre állítása : ha tőlünk nem kivannak egyebet, mint azt, hogy mint a chinai pagodlik intsünk fejünkkel. Ennélfogva tagadom én azt, hogy nekünk nem volna jogunk, és nem volna kötelességünk a czikkeknek érdeme fölött is ítélni. Mondom, a zaklatás szempontjából, és nem másként; és ezt e speciális esetre alkalmazva, én elismerem, hogy a czikkben erős dolgok is mondatnak; elismerem, hogy van benne olyas is, a mit én magam sem szeretek ; hanem azért nem mondatik sem erősebb, sem kellemetlenebb dolog, mint a mi akárhányszor előbb mondatott, és a mit mondani jogos, habár némely embernek nem tetszik. Méltóztassanak valahára megszoktatni ez országot, ez ország közérzetét ahhoz, hogy a nemtetsző vélemények ellenében, tán még a némileg izgató nyilatkozatok ellenében is, hagyják az orvoslást az ellenvéleményre. S higyjék el önök, hogy ez lesz a leghathatósabb fegyver. A sajtó sebeit csak a sajtó gyógyíthatja meg. Ha önök martyrokat csinálnak most majd a román, majd a szerb, majd a magyarokkal : ez által mindenfelé csak ellenszenvet keltenek, és mindenfelé bajt, izgalmat idéznek elő, a melynek centruma — félek tőle — hogy mindig a magyar lesz, melynek ügyét pedig mindnyájan szivünkön hordjuk. Ne tegyük ki ezen nemzetiséget, a melyhez tartozunk, folytonosan ezen szenvedélyek növekedésének, a mely növekvés az üldözést mindig maga után vonja. És hagyjuk azt, a mit a szerb vagy románon túlzó pártja mond, legyen az bár ildomtalanul — megengedem tán gonoszságból—is, hagyjuk a szerb, a románok mérsékelt pártjának hazaszerető megbirálására; és bízzuk azt másrészről, főleg a magyar journalistika, a